Menekülj el, Tőlem el
A közöny már leteper
Nem vagyok fényes fáklya
A fény belém van zárva.
Csodával határos módon
Szemem lehunyom s az álom
Villámlik, szikrázik, süvít
Belül hunyt lávakövet hevít.
Szívem zakatol, olyan, mint égő parázs
Kitörni készül, méhkasba tévedt darázs
Nem sikerül úgyse, szól – valaki
Nem kell mindent annyira akarni.
Füstté vállnak a tervek
Befordulnak a lelkek
Nem kell álom, nem kell semmi
Egy célom van csak – lenni.
S ha már jó sokáig voltam
Az életet is meguntam
Ne fogja a kezem senki
A végtelen útra is egyedül fogok menni.
1 hozzászólás
A közöny egy olyan állapot, ami szinte megfordíthatatlan. Nagyon nagy dolognak kell szerintem történnie, hogy belekerüljön az ember. Amikor ez felszínre tör, legalábbis nálam, akkor szoktam azt mondani, ha cigánykereket hány előttem akkor sem érdekel tovább. Kiégettség állapota, és nincs mit tenni ellene. Eluralkodó érzet. Egyféle zárás.
Selanne