Letészem a lantot,
Felhagyok a dallal,
Elfogytak a rímek,
Nincs éjjel és nappal…
Letészem a lantot,
Nem lesz több ének,
Nincs többet az,
Kiért szólna a lélek…
Letészem a lantot,
Fáradtak a húrok,
Elfogyott az ihlet,
Az utolsókat húzom…
Letészem a lantot,
Elfáradt a penna,
Nem ír ő már többet,
Csak maszatol a lapra…
Letészem a lantot,
Csillagok ragyognak,
Utolsó dalomnak,
Körtáncot járnak…
Egy mind közül,
Néz rám kedvesen,
Égi szemével néz,
Kér, Őrzőm lehessen…
Emlékem benne él,
Letettem a lantot,
Fényével hozzád is elér,
S örökké dalol…
4 hozzászólás
Életjel a vers is,
mondja: vagyok!
S beszél helyettem is,
ha hallgatok.
—
(üdv.: Á.E., akinek szintén kiszáradt a tolla…)
Tudod mikor megláttam a versedet, nagyon izgatott lettem, mivel Arany az egyik nagy kedvencem. S bár ezt a verset nem ő írta, azért azt mondhatom, egyáltalán nem okoztál csalódást. Azt hiszem, hogy ilyen címmel verset írni igen nagy feladat, de te megoldottad. S ahhoz képes, hogy "elfáradt a penna, hogy elfáradtak a húrok… s hogy végül letészed a lantot", mert az ihlet elfogyott elég szép kis verset írtál. Kíváncsi lennék, hogy ha éppan van ihlet, akkor milyen alkotással állsz elő?!
Gratulálok: A.
Remélem, csak időleges ez a kiégés, és rövidebb-hosszabb ideig tartó szünet után mégiscsak kapunk tőled újabb verseket.
Hiányoznál innen.
Catti
Most mondom: Te nem fogod letenni ezt a lantot…csak szólok:))
Gratulálok és folytasd csak utad:)