Felhő cikázik könnyeden
Magányos hegycsúcs felett
Zavartalanul keresve
Álomra hívó nyughelyet,
Esővel alszik felettünk
Tovatűnik leheletünk
S dideregve keressük
Melengető kezünk.
Halkan suttogja imáját
Útnak induló fénysugár
S ébredő fehér habját
Lassú tánccal szeli át,
Ormok között megpihen,
Tengerszem tündérszínét
Csillagokkal festi be, s
Mosolyt csal tekintetünkbe.
Ragyog felettünk az ég,
Elillan a komor szürkeség
S egymásba kapaszkodunk
Megjártuk rögös utunk.
Végtelenig is ellátok talán
De elég nekem a kis faház
Ha odalent Te vársz, s
Én ölelhetlek át.
9 hozzászólás
Kedves Hayal !
Jól sikerült megfognod és visszaadnod a hangulatot. Szeretettel gratulálok ! pipacs
Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy olvastál!
H.
Kedves Hayal!
Nekem is nagyon tetszik!
Faddi Tamás
Köszönöm, örülök, hogy olvastál Tamás! 🙂
H.
Hm! Pestesen szólva,"nem semmi".Grt.Z
Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ismét olvastál, és nem okoztam csalódást!:-)
H.
Nagyon szép képek!
Az utolsó két sor pedig csodás!
Üd:sailor
Kedves Sailor, nagyon köszönöm, hogy írtál, örülök, hogy tetszett a versem!
H.
Annyira szép, mint egy gyöngyszem! Ötös mellé csillagot rajzolok. Éva