Várlak Téged éjszakába nyúlóan,
Megfagyottan és szomorúan.
A hideg szél először közel, simulóan
Jön felém, majd egyre fájóbban tép,
Jegesen húz el mellettem, az igazi tél.
Fáj a szívem, mert nem vagy velem,
Rossz így: ismét szomorú lettem,
Ó, vajon most merre jársz,
hogy oly messze vagy,
hova már nem ér el a hang.
De remélem, hozzám visszatalálsz,
Kérlek, engem el ne hagyj.
Mert akkor a bánat örökre itt marad.