Nézd, hogy hömpölyög a beérett búza
a káprázatos déli napfényben,
a csodaszép, délibábos Alföldön
dalra fakadva gyűjtik kévékbe,
gyűjtik kévékbe.
Gondtalan vágtatnak a szép ménesek,
kacagva versenyt futnak a széllel,
az emelvényre büszkén lép a paraszt,
dolgos kezében a friss kenyérrel,
friss kenyérrel.
Hófehér bő inge, s kalapja alatt,
nem látszik naptól berepedt bőre,
de látszik szentelt cipót tartva, kemény,
hosszú munkától kérges tenyere,
kérges tenyere.
Szeme könnycseppel tündököl, oly boldog…
lágy szellő ringatta, szelíd szőke
folyó öntözte, mit kezében tartott…
áldást hoz majd egy emberöltőre,
egy emberöltőre.
6 hozzászólás
Kedves Suzanne!
Ma már ugyan nem így aratnak, de a kenyér az mindig jelképe marad a hasznos munkának, és az életnek!
Érdeklődve olvastam!
Tisztelettel: pusztai
Kedves Pusztai!
Köszönöm szépen az érdeklődésed.
Igen, ez így van. Ma már gépekkel dolgoznak.
Tisztelettel:
Zsuzsa
Kedves Suzanne!
Egy óda az aratáshoz!
Nagyon szépen kifejezted!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Köszönöm szépen dícsérő szavaid és a gratulációt.
Tisztelettel:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Meghatóan szép, gratulálok!
Szeretettel üdvözöl Attila bá'
Kedves Attila!
Köszönöm szépen hogy olvastad a versem és meghatónak tartattod.
A versem előzménye: egy héttel ezelőtt voltam az Alföldön, hazánk majdnem a legnyugatabbi csücskében, a gyökereimnél, ahol nagyon- nagyon régen jártam utoljára. Egy röpke időre megállt az idő…..
Tisztelettel:
Zsuzsa