Messzi mesék köde hull a világ fövenyére,
tengerek éneke loccsan a parti kövön,
hallgat a mély, nehezedve a Föld tenyerére,
álmait őrzi merengve a vézna jövőn.
Lesz vajon új tavaszunk, s hitelünk vele annyi,
hogy fiainkra maradjon e táj örökül,
nem pedig élvetegen, konokul bitorolni,
kincset orozva előle ma végtelenül?
Eljön-e balga vitánk örökébe a béke,
fogjuk-e még megölelni az elleneink,
vagy mivelünk kerül égve pokol fenekére,
tűnik e lét tova elmebeteg ködein?
4 hozzászólás
Kedves Imre! Tetszik! Ezt a kérdést már én is próbáltam versbe szedni! Sajnos a jövővel kapcsolatban negatív érzéseim vannak! Üdvözlettel. santiago
Legalább nem némán megyünk a lecsóba, kedves santiago. 🙂
Köszönöm, hogy olvastad.
´Kedves Imre!
Nagyon nehéz felelni kérdéseidre!
Elörelátásaidra!
Mint erre is:”Lesz vajon új tavaszunk, s hitelünk vele annyi,
hogy fiainkra maradjon e táj örökül,”
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedvas sailor!
Mindig örülök, ha verseimnél időzöl.
Gratulációd köszönöm.
Barátsággal, Imre