Álomképek sorra jelennek meg,
S tűnnek el, míg szívem remeg.
Rémálmok, mik nem hagyják nyugodni azt,
Aki már annyiszor kereste a megváltó vigaszt.
Én volnék a magam Ura, én, egy a sok közül?
Hisz annyi úr van a világon, mégsem üdvözül
Itt senki. Csak ontja az üres beszédet,
Hazudik, lop, s nap mint nap kéreget.
Hát ilyen Úr vagyok én is?! Álljak be a tömött sorba?
Hagyjam, hogy vezessenek, hogy szívemet elrabolja
Ez a töménytelen bűn, mely úgy tűnik, győz minden felett?
Ma már az erény, a jóság és a tiszta erkölcs rég elfeledett
Szavak. Ma már ki tudja, mit jelent élni,
Hiszen mindenki csak pusztít, ölni akar, ölni…
Ölni mindent és mindenkit, amit csak találsz, te Úr!
Igen, ez a ma embere számára a legnagyobb bravúr.
Ennyire képes; ez lett belőle a hosszú évek alatt.
Már nem érdekel senkit az ima vagy a malaszt.
Miért is kell nekünk, hisz az Urak mi vagyunk.
Mi vagyunk a Mindenható, bármit megkaphatunk.
És én is beálltam volna mégis ebbe a sorba?
Hagytam, hogy vezessenek, és szívemet elrabolja
Ez a töménytelen bűn, mely győzött minden felett?
Tiszta erkölcs, méltóság…végleg eltöröltetett.
4 hozzászólás
nekem teszk, mert agyafúrt módon vezet az ő – meglátása felé gratulálok
Kedves Miki!
Köszönöm szépen a kedves hozzászólást és az értékelést is. Ezek mindig sokat jelentenek nekem.
Kedves Estelle!
Elmékedésedben szépen vezeted a mai idők elhajlásait a jó út felé.
Versedhez a Véletlenek útján jutotta el, s örülök, hogy olvashattam.
Egy hibára fölhívom a figyelmed. "töménytelen" – helyesen: töméntelen!
Szeretettel: Kata
Köszönöm Kata, legközelebb jobban figyelek!
Örülök, hogy megtiszteltél látogatásoddal!
Szeretettel: Estelle