búsan leng a hinta
nem ül rajta senki
régmúlt testek nyomát
vágyva újra lengi
látja őket régen
gyermekként a téren
szoknyás lábak hajtják
egekig a hintát
barátnőként ülve
csendekbe merülve
titkokat suttogva
bakfisként a fülbe
később erős fiút
elpiruló leányt
ahogy csókra várnak
langy nyári éjszakán
látja a párt együtt
egymást elbűvölve
ahogy a hintáról
lecsúsznak a fűbe
látja a barátnőt
egymagára hagyva
búsan lassan leng csak
alatta a hinta
csendben leng a hinta
nem ül rajta senki
régmúlt testek nyomát
vágyva újra lengi
2023. július
6 hozzászólás
Kedves Dona!
Szinte kiált benne a magány, a vágy a boldogság után.
“csendben leng a hinta
nem ül rajta senki
régmúlt testek nyomát
vágyva újra lengi”
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm szépen a hozzászólást. A gyerekek felnőnek, a hinta egyedül marad – ez az élet rendje. De attól még szomorú lehet.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
A vágyak,az óhajok betejesedésének
hiányát remekül ábrázoltad!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Köszönöm a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Drága Dona! 🙂
Gyönyörű a versed bár lemondó magány sikolt belőle. A hinta lengeti a fájó emlékeket.
Ez a vers fő motivuma.
Különleges ez az eszköz a legtöbben szeretik, mások elutasitják .A rajtuk való ringás, vagy folyamatosan váltakozva fel-le, előre-hátra irányuló erőteljesebb kilengés, más esetben pedig a szünet nélküli egyirányba forgás kellemes szédültséggel ? mintha utazás-élménnyel ? ajándékozza meg a rajtuk ülőket.
Hintázni egy rítus, eget ölelünk, földet csókolunk közben,lágy puha érzet, ismétlődés :ritmus.
A te versedbe az elhagyottság, magány szimbóluma és kimondatlanul ugyan de a túlélés érdekébe te is ritmikusan elringatod magad igy szüntetve meg teret, időt, fájdalmat.
“csendben leng a hinta
nem ül rajta senki
régmúlt testek nyomát
vágyva újra lengi”
Lenyűgöző sorok egy káprázatos versben.
Mély elismeréssel és nagy szeretettel gratulálok.
M.
Drága Napfény!
Igen, több minden van benne. A jelen magánya és elhagyatottsága, mikor már csak emlék, ami szép vagy jó volt – vagyis a mai én /a viszonzatlan szerelem fájdalma még többször elő-elő bukkan, itt-ott felsejlik későbbi verseknél is/. Másodszor: a gyerekkor emlékei is benne vannak – a tegnapelőtti én. Nagyon szerettem én is hintázni. Harmadszor: nemcsak jó érzés, de az ember pszichikai, agyi fejlődéséhez is nagyban hozzájárul. A mai sok beteg (sajátos nevelési igényű, magatartászavaros) gyerek annak is köszönhető, hogy nem hintáznak. A ritmikus mozgás az agynak, a repülés, a felszabadultság érzése, a harmónia a léleknek fontos, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus ember váljék valakiből. A játszótereken árválkodó hinták erről is szólnak. Ahogyan nálam szebb szavakkal írtad: “Hintázni egy rítus, eget ölelünk, földet csókolunk közben,lágy puha érzet, ismétlődés :ritmus.” – amire minden nagyobb gyereknek is szüksége lenne az okos eszközök nyomkodása helyett. Ami a csecsemőnek az édesanyja ringatása, a nagyobbaknak a hinta. És mennyivel jobb így beszélgetni egymással, mint messengeren – de ezt a mai gyerek nem tudja.
És negyedszer: “A te versedbe az elhagyottság, magány szimbóluma és kimondatlanul ugyan de a túlélés érdekébe te is ritmikusan elringatod magad igy szüntetve meg teret, időt, fájdalmat.” – szebben leírtad, mint én a versben. Már nem először fordul elő, hogy a te prózai hozzászólásod emelkedettebb, költőibb, versebb az eredeti versemnél – megint gratulálok! És végül ötödször, amit Ritánál írtam: az idő múlása feletti szomorúság, a törvényszerűség megélése, hogy mindannyian előbb-utóbb kinövünk a hintából, és a hinta egyedül marad. Egy darabig én voltam, aki kinőtte a hintát, most már én vagyok az, akit kinőttek, a hinta.
Köszönöm értékes hozzászólásodat.
Szeretettel:
Dona