Miért sírom el magam,
ha az égből pottyant csoda
lábam előtt hever,
ékesítem magam vele.
Ezen a nyomon vonszolom
magam és megszokom,
szeretni engem is lehet.
Szívembe jöhet, az Isten
magába zár, egy enyhe percre
a múlt lassan elcsendesül.
Pokoli képnek s a szépnek,
ritkuló emléknek súlya vész,
rongyaival reszkető kezem
letörli hűs könnyemet.
8 hozzászólás
Kedves Ica! Fájdalmasan szép sorok, tényleg felvetik a címben jelzett kérdést. De a verssorokban ott a válsz, és a feloldás: "az Isten magába zár" Szeretettel olvastam! -én
Köszönöm kedves Laci, hogy olvastad a versem.
Valóban jó, ha elcsendesedik a lelkünk, ha csak egy percre is Istenben.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Kedves Ica!
Elolvastam többször is a versedet, nem tudnám pontosan megmondani, hogy a sok szomorúság, és a szép képek mögött pontosan mire is gondoltál.
Az Isteni-i vigaszra, vagy az idő kegyes hatalmára, amely megritkítja egyaránt a szép és a pokoli emlékeinket.
Bármelyikre is gondoltál versírás közben /vagy valami másra/ megható a versed.
Judit
Kedves Judit.
Köszönöm soraidat. Az isteni kegyelem az ha meglapjuk azt a csodát, hogy magába zár.
Szeretettel: Ica
Drága Ica!
Mintha egy egész élet lenne benne a versedben, minden szépségével, fájdalmával, boldogságával, rútságával, amikor már csupán emlékként tekintünk vissza rá… s a végén letöröljük könnyeinket. Szomorú, szép, és beszédes ez a versed is.
Ölellek szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida!
Mivel tömörítem a sorokat, gondolataimmal, sol mindent elárul.
Szeretettel ölellek: Ica
Kedves Ica!
Íme, egy újabb miért, amire talán akkor tudjuk meg a választ, amikor "Isten magába zár"…
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Milyen sok kérdésre nem kapunk választ, hiába keressük.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel: Ica