Besározott idő
bélyegzi meg e koszos világot.
Letört ágak élettelen valósága öltözeti gyászba a napot.
Igazságtalan nyom el igazságot,
szegénységet vált fel újabb rabszolgasors.
Félelem lesz úrrá lelkeken.
Legféltettebb kincsem tépik szét farkasok.
Szabad prédává válik rejtekem,
hol megnyugvásom leltem hideg esteken
s hiába adtam már mindenem,
mezítelen testem tépitek szét.
Fagyos északkeleti szél cibálja rongyaim.
Nem tisztelik sem őseim, sem holtaim.
Legszebb emlékeim tiporják sárba.
Nem becsülik múltam, de belépni se engednek a mában.
Keserű ízzel a számban eszem másnapos kenyerem
(még nem a kukából, a sarki boltban vettem)
és a holnap jár az eszemben.
A távoli jövőkép már elérhetetlen.
A horizont is földre zuhan a következő sarkon
s az égen egyre több az ismerős csillag.
Mind többen vannak kik elmentek, akik itt hagytak.
Kiknek csak emléke marad meg idebenn
ősrégi altatót dúdolva csendesen.
Míg én önmagam keresem, s emlékezem
hogyan is tanított apám
(Óh mennyire is hiányzik, istenem!)
Tisztességre,
Becsületre.
Mohol, 2013. Január 27.