Napszínű borral hevítem a lelkem,
dalomból süt rád, ha leszáll az éj,
nyarat lehel a világűr, s bennem
csillag énekel, és tombol a mély.
Szőlőtőkék között holdfény csorog rám,
lebegő szellemek tánca e fény…
Magányos lelkek, gyertek most hozzám,
tiétek testem, ereimben a vér.
Tomboló éjszaka – hullámzó tenger –
hatalmas szárnyain repít feléd,
napszínű mámorban szárnyal a lelkem,
s már velem repülsz, mikor elnyel az éj…
18 hozzászólás
Úgy jelenik meg elöttem, mint egy látomás
ez a napszínű mámorban szárnyalás…
"s már velem repülsz, mikor elnyel az éj…"
Versed dallama, ritmusa, nagyon szép!:)
köszönöm, kedves Dóra
Tényleg nagyon szép és ritmusos vers!
Kérdés: szükséges az a "már" az utolsó sorban? Persze, lehet, hogy csak nekem nem oké 🙂
köszönöm, hogy elolvastad, kedves Barackvirág
Kedves András! Mindig nagyon szívesen olvasom a verseidet, mert csodálatos képeket használsz, mint ebben a versedben is. Tetszett.
Üdv: József
örülök, hogy így van, József és köszönöm
Aranyló mézédes nedű, csodás a versed, Gratulálok András!:)
köszönöm, Sleepwell:)
Alkottál…
Szerintem sikerrel…
Szép és szebb, mint az előbb, mert újra elolvastam.))
Grati: d.p.
szerintem is sikerrel:)
köszi
Varázslatos…
Gratulálok!
Gy.
köszönöm, kedves Gyömbér
Kedves András! Csodálatos vers! Ismét, megint és újra! :)))) Nagyon jó volt olvasni! Szeretettel: Andika
örülök, hogy tetszett, Andika:)
Magával ragadt a szárnyalásod!
Köszönöm, hogy megírtad!
Leticia
én köszönöm, kedves Leticia:)
Újra elolvastam. Gyönyörű…most is, ez is.
Örömmel jártam Nálad.
megtisztelsz, kedves Zsike…
köszönöm