A múló évek öltöztettek vágyba,
hogy újra hívj, nevess, vagy szólj reám.
Én nem készültem ilyen árvaságra,
mégsem értékeltelek igazán.
Hogy létezel, oly természetes volt!
Ikonná csak az évek érleltek,
mint élesztőgombák a nemes bort,
mint borostyánná ér a fa mézgája.
És sokasult, mint cseppből óceán,
fahéjas emlék, csillámló percek árja.
Most, Karácsonykor, úgy szorít a bánat,
úgy fáj a hangod, ősz fejed hiánya,
és a tudat, hogy már minden hiába,
nem boríthatlak szeretet-virágba,
– hogy nem leírható.
7 hozzászólás
Kedves Irén!
Gyönyörű, fájdalmas, őszinte. Ezek a szavak ugrottak be, amikor olvastam a versed. A hasonlataid, nagyon jól támogatják a tartalmat. Megható gyöngyszemet alkottál.
Üdvözlettel: Zoli
Kedves Zoli, nagyon jólestek szavaid, különösen így, az ünnep előtt…Köszönöm.
… tényleg nem, Te mégis megtetted. Nagyon szép a versed Irén!
szeretettel
Ida
Köszönöm szépen, Iduka. nagyon boldog Ünnepet!
Átérezhető, minden sora versednek kedves Irén.
Szívembe zártam: Ica
Én pedig a Te szavaidat zártam szívembe. Köszönöm.
Kedves Irén!
Gyönyörű vallomás, szép emlékek fellobbanása, nehéz gondolatok és visszaemlékezések. Ezek a szavak buktak ki belőlem a versed olvasása után. Az emberi érzéseket szavakkal nehéz kifejezni. Üdv. Szilvi