Tarkódon nyugvó állkapocs,
Kezedben ringó álomkosár
Szemedben égető szikra,
Nyelveden rózsabimbó…
Átharaptad torkom miközben
Álmokat meséltél
Felégetted lelkem reményerdejét,
Mikor virágnyelven szóltál…
Keresd meg szétmállott szavaim,
Nézd meg tetteim romjait,
Lásd, mit tettél!
Építsd újra, ha akarod, fektess
Te is vízvezetéket,
Mely elsodorja álmaid.
Titkaim egyedüli birtokosaként
Ezennel halálra ítéllek.
9 hozzászólás
Igen, ezt az erzest sokan ismerik… En nem tagoltam volna szakaszokra… egyebkent jo…
Kedves Lisa!
Ha megengeded, megfogadom a tanácsod… Köszönöm!
Üdv, Jodie
Üdv!
Nekem így is tetszik. Tökéletes.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Tamás
Kedves Jodie!
Köszönöm az élményt.
Kedves Tamás és Mishu!
Szavaitok egyre több mosolyt csalnak az arcomra, és bizony könnyeket is a szemembe, nem gondoltam volna, hogy ennyi hozzászólást kapok akárcsak egy embertől is 🙂 Köszönöm!
Jodie
Tudod én még(?) nem sokat tudok a verstanról, és szeretem a versekben a rímeket, amiket a tőled eddig olvasottakban nem találtam, de mégis, azok a képek amiket a verseidben használsz… hatásosak… talán ez a jó szó!
Például ez a “Tarkódon nyugvó állkapocs”, meg “szétmállott szavaim”, hogy a többiről ne is beszéljek. Az utolsó sorra meg kirázott a hideg…
Szóval gratula, Jodie!
üdv, arnodre
Kedves Arnodre!
Köszönöm kedves szavaid, igazán jól estek 🙂
Valahol már írtam magamról, hogy nem vagyok nagy rímkedvelő. Korlátok közt érzem magam, ha rímekkel “kell” írnom. Sorvégi rímek nélkül az ember több szóból válogathat, választékosabb LEHET! Azért lehet, mert ezt saját magamra értem elsősorban.
Örülök, hogy tetszett 🙂
Üdv, Jodie
Ez után, a többit is elolvasom!
Üdv!
A vége tényleg nagyon “üt”, és egyébként nagyon tetszett, főleg, mert nekem is vannak rímtelen verseim.