Ócska bútor, portól lepve ….
Nagy karosszék, vén ereklye.
Letették a ház-sarokba,
Vagy inkább csak le van dobva.
Ócska bútor, színe hagyó,
Nem is a fő helyre való. —
Kiszolgált már két családot,
Piros, színe fakót váltott.
Kályha mellett a sarokban
Hallgatózik nagy titokban,.
S mintha sejtelmektől félne,
Meg-megroppan eresztéke.
Ha valaki szólna hozzá,
S titkos nyelven tudakozná:
Adna, tudom, feleletet,
Egész család-történetet.
Mindent híven elmondana,
Mi a házban történt vala . . .
Szólna régi gazdájáról,
A rég nyugvó nagyapáról.
Hányszor látta üldögélve
S unokáinak mesélve,
Kik pajzánul ott hintáztak
Térdein a nagyapának.
Ha szólhatna, beszélhetne
Ez a rozzant vén ereklye,
Elmondaná, a mit látott,
A családi boldogságot.
Mint szerettek, mint reméltek,
A kik egykor itten éltek,
Mennyi öröm, mennyi bánat
Lakta hajdan a kis házat
Szerelmes nő mennyit epedt,
Hogy a szive majd megrepedt.
Ábrándjait szőve ébren
A most ócska karosszékben.
Szép fürtös fejét lehajtva,
Alig hallott lágy sóhaja . . .
Jobban hallik szívverése,
Vár valakit ölelésre.
Ha szólhatna, beszélhetne
Ez a rozzant vén ereklye :
Szólna majd sok jó napokról,
Élőkről és halottakról.
Ott volt ő az első nászon,
Az első csók csattanáson; .
Többször látott halotti gyászt,
S testvérek közt megosztozást.
S ő mint hitvány bútordarab
Egynek ráadásban maradt . . .
És azóta le van dobva
Becstelen a házsarokba.
Nyilas Samu 1830 – 1874
Schäbiger Möbel
Schäbiger Möbel bedeckt mit Staub …
große Lehnstuhl, das Heiligtum.
Im Haus Ecke nur hingestellt
oder eher hingeschleudert.
Schäbiger Möbel ganz farbenlos,
warum hat man hingestellt bloss,
Zwei Sippschaft hat schon überlebt,
die rote Farbe aufgebläht.
In der Ecke, neben dem Ofen,
insgeheim will sie nur horchen,
Ungewissheit kann nicht leiden,
wenn die Zapfen um sich reiben.
Wenn man sie ansprechen würde,
das wäre die grösste Hürde,
Antwort könnte darauf geben,
von ihrem Familienleben.
Alles würde heute sagen,
was hat damals zugetragen,
und auch dass, wie ehrlich war er,
der verstorbene Grossvater.
Öfters auf dem Bank gesessen,
den Enkeln verzählt indessen,
während die fröhlich schaukelten,
an Grossvaters knochigen Knien.
Es wäre wunderbar darum
was würde sagen, das Heiligtum,
erzählen, was gesehen hat,
in familiären Haushalt.
Was sie liebten, was sie hofften
all die Leute, die hier lebten,
wie viel Freude, wie viel Kummer
hatten d' Menschen die hier wohnten.
Verliebte Frau, wie sie sehnte,
das Herz von der schmerz so bebte,
wach geträumt wie ein Sündenpfuhl,
in dem alten Schmarren Lehnstuhl.
Den Kopf ständig abgesunken,
seufzte leise, wie Luftfunken,
ihr Herz hat so verrückt geklopft,
auf Umarmung, hat sie gehofft.
Es wäre wunderbar darum
was würde sagen, das Heiligtum,
erzählen von Anekdoten
von Lebenden und von Toten.
War es dabei bei Vermählung,
viel Mal bei der Küssen Zählung,
viel Begräbnis schon gesehen,
und wie die Geschwister reden.
‘d jetzt wie lumpiges Möbelstück,
Zugabe als Trost im Unglück,
weggeschmissen wie der Zecke,
in ehrenloser Hausecke.
Fordította Mucsi Antal