Ó jaj! Ha az égre nézek, gyönyörű,
de bár ne látnék felhőt a sóhajokon,
bár ne hallanám azt, ahogy nyög a fű,
ha vihar tép emlékeken, s bokrokon.
Ó jaj, ha a földre nézek, gyönyörű,
de bár ne látnék több letarolt erdőt,
bár ne hallanám, ha házat fal a tűz,
mert enyészet minden, a ház… s a nő…
Ó jaj, ha a szemedbe nézek csodaszép,
de bár ne látnám a jövőt benne,
vagy a múltat, mi innen már csupa kék,
csak a lelked, az csodaszép lenne…
Ó jaj, ha álmodom mindezt az meseszép,
de félek, hogy felébresztenélek,
ha csókkal ér hozzád lelkemből a fény,
hát aludj, s álmodj még velem kérlek!
4 hozzászólás
Nagyon szép sirám, kedves András… a harmadik vsz. a legszebb számomra.
Szinte libeg, sóhajtozik az egész…
Szia András! 🙂
Ez a vers simán maximális pontozást ér, mert nagyon ott van, de nem ott, ahol lennie kellene, mert ez itt gyönyörűséges. Tele csodás képekkel, élettel, miközben jajszavakkal kezdesz. Az ellentétek teszik még mélyebbé. Verstanilag is példamutató. Nem közhelyes, egészen különleges gondolatokat sorakoztattál fel.
Nem értem az alkotókat. Nálam benne vagy az első tízben. Nagyon jól írsz, minden tekintetben a legjobbak között vagy. Nem csak nálad látom ezt, máshol is. Elmorzsolok magamban egy majdnem kitörő valamit, aztán gratulálok, de ráteszem az öt csillagot, mert ez bizony valóban megérdemli! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves András!
Igazán szép óhaj.Megfogott.
Barátsággal:Ági
Azt hiszem, Kankalin a legtöbbet már elmondta a versről. Tetszett az első sorok "refrén-szerűsége", ami a keretét adta, meghatározta a versszakok szerkezetét… talán az utolsó versszakban is lehetett volna folytatni, igaz, az utolsó két versszak szorosan összetartozik, ez válthatta ki. Jó a szerkezet, tetszenek a képek, kitűnő a ritmus, nem tudok már igazán ennél többet mondani, talán csak annyit még, hogy bár így is szuper, de szerintem az "ó, jaj" nélkül is megállta volna a helyét. 🙂