Borul minden
Élet, remény
A vágy és az ösztön
Minden szabályt áthág
Azzal, amit tenni akar
Eszem elől álca fedi el
A józan gondolatot
Fordítja felfelé a gyökeret
S bújik minden hajtás
A szikes föld alá
A lágy megkeményedik
A gyémánt poharamba folyik
Leperegnek ujjaim közt
A józanság homokszemei
Nincs egy biztos pont sem
Amihez viszonyítani tudnék
Félek eldobni a múltat
S belevágni a jövőbe
Ugyan mit hoz és visz ez az ár?
Lehúz, megfojt, felpuffaszt
Vagy új termőre visz engem
Kétség keze miért fojtogat?
A levegő oly kevés, hogy
Agysejtjeim robbannak szét
Görcs-kezem kap minden után
Ami csak elérhető
Miért nem gyúl világosság
E rettentő sötétben?
Miért kell szenvednem?
9 hozzászólás
Kedves Szirom!
Tetszett a versed, mely szerintem nyilt, és őszinte. Sokszor kérdezem én is, hogy miért? s rajöttem azért, hogy megtaláljam rá a választ. hogy tudjam, hogy mit akarok. Nem szabad félni a jövőtől az ismeretlentől bár néha én is azt teszem. mindenkinek vannak örült gondolatai, csak nem mindenki vallja be magának!
Barátsággal Panka!
Kedves Szabolcs!
Remélem, mialatt leírtad félelmed, fájdalmad, a megoldáshoz is kötelebb kerültél egy lépéssel…….
Szeretettel: Falevél
Átélhetően írod a soraid.
Fokozod a hatást, nagyon tetszett a versed, de remélem a cím, nem a valóság..
A gyémánt poharamba folyik..ez egy gyönyörű sor…
Vagyis gratulálok sok szeretettel: dinipapa
Kedves Szirom!
Tudtad, hogy Faddi Tamásnak van egy ugyanilyen című verse? Az övét keresve jutottam el Hozzád… Mivel nála utaltam a Tiedre, most Neked is írok, és valamelyest szintén reflektálnék az övére.
Érdekes, hogy ugyanaz a cím, témában mégis más a két vers. Első olvasásra ez állt közelebb hozzám – legalábbis a borulás a maga lendületével, elsöprő érzelmeivel. Nem érzem homogénnek a verset, nem kerek egész, sorok ki-kilógnak, a versbe – számomra – néhol hétköznapiság, prózaiság, (közhely), oda nem illő idegenség vegyül.
Az előttem szólóval ellentétben nekem a poharadba folyó gyémánt pont mélypont – én megborzongok a képtől, és sajnos nem a pozitív, katartikus értelemben. Nekem inkább a környezete tetszik, a lágyság megkeményedése, a józanság homokszemei, még akkor is, ha kicsit elcsépeltek.
Összességében azt érzem, hogy felfokozott érzelmi állapotban született, amit részben sikerült kiírnod magadból, részben azonban Benned maradt. Az értelem és az érzelem, hétköznapiság és költőiség, őszinte mélység és üres felszínesség csatájának érzem a verset.
Üdv: Dávid
Köszi az őszinte szavakat! Viszonzom.
Igaz ez a vers nem az értelem verse,
nem is szándékoztam "kisimítani"
Ekkor váltam el és hagytam el a családomat
Ekkor nem az számított hogy rímeljen hanem,
hogy meg tudjam fogalmazni, meg tudjam jeleníteni
képekben azt amit érzek, azt ami akkor körülvett.
Ma is azt érzem, hogy szinte lehetetlen….
de akkor ez valamit segített
Szirom
Szia!
Benéztem, és még jönni fogok, ezt ígérem. Jó ez, jó amit itt olvastam. Köszönöm, és örülök,hogy segítettél azzal, nálam jártál, és Rá találtam írásaidra.
Szeretettel:Selanne
Nocsak.Ilyen című versem nekem is van.Jó vers.Bár az őrület határán, már nincs kérdés.
Remegés,kín megfogalmazhatatlan értelmetlen gondolatok.Nincs múlt,jövő csak jelen.
A cím az tényleg nem a valóság,ahogy dinipapa írta.Olvastam mi motivált a vers írásra.Remélem már szebbek a napjaid.Ez még csak szenvedés amit írtál.Túl józan vers.
Erős kétségbeesés érezhető a soraidból.
Üdv:Ági
Köszönöm a biztató és dicsérő szavakat!
Igen, szerencsére a jelen már más, pozitív és nem reménytelen!
Szép napokat Mindenkinek!