A dőre szél fölénk tüzet kavar ma,
s a sok levél a fák alá pereg le.
Az ég az úr, de elmarad kegyelme.
Ki tudja, meddig ér a sors hatalma?
Eső után eseng imát hadarva
a szomjas ember, állatot terelve.
A szó szelíd, a horda hordja szerte,
de egyre tart a nap konok haragja.
Az este enyhe, jólesik nyugalma.
Föléled, ím, a tetszhalott virágom.
A tó közel, vizet hozok kezemmel.
Ha véget ér az ostobák uralma
a szebb jövőre szomjazó világon,
megújulást hoz ész az érzelemmel.
4 hozzászólás
Szia Kati! 🙂
Visszajöttem ujjongani. 🙂
Nagyon jól sikerült a javítás, örülök, hogy nem adtad fel, mert tiszta hatodfelesek lettek a sorok, egész más a lefutása, mint az előzőé.
Egy szót szerintem elírtál. A rímek miatt a "terelvén" helyett "terelve" volt a terved, azt gondolom.
Kicsit még a központozással lehetne játszadoznod a jövőben, illetve a ragrímes részeket átgondolni, de semmiképpen nem ebben a szonettben, hanem a későbbiekben, ha lesz még kedved írni ebben a formában. Remélem, igen. 🙂
Vannak apró trükkök, fortélyok, amelyekre magad is ráérzel majd, mert kínálják magukat, ha az ember jól elmélyed bennük.
Jó volt látni, hogy átgondoltad a javaslataimat, mert nagyon szép eredménye lett.
Köszönöm az élményt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Én köszönöm, hogy segítettél. A ragrímek engem is zavartak, mikor írtam, de úgy érzem, ebből a szonettből már tényleg nem tudok mást kihozni. A "terelvén"-t tényleg elírtam. Tartalmilag ugyanis jobb lenne az időhatározó és nem a módhatározó. De a rímkényszer…
Még egyszer köszönöm a segítséget, szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Gyönyörködve olvastam. Olyan szép a szöveg, hogy néha vissza kellett mennem, hogy értelmezzem is. 😊 szóval gratulálok!
Laca☺
Kedves Laca!
Próbálkozom a szonettel – Kankalin segítségével -, örülök, hogy tetszett.
Üdv: Kati