A nyolc év gyorsan lepergett, mint ahogy
homok folyik át szűk csövön, kirakod
magad az alsó részbe észrevétlen,
s fordíthatok. Az évek készletében
most itt a nap, születésed ünnepe,
nem győzök betelni. Vajon szűnnek-e
csomók torkomon, ha szavam leteszem
melléd? De érted túltennék Verlaine-en,
tudod. Még pár nyár kell, és gyermeki
lényed átpréselődik koron, pedig
hőzöng július. A felnőtt lét súlyát
viseld jól majd, kerüljenek a stigmák,
rítusok. Mindig is Verlaine a minta.
Feledni nem foglak, csak rád kacsintva!
7 hozzászólás
Szép vers, szeretet, aggodalom, az anyaság szépsége mind benne van. (A "visszafogy a felső részbe' számomra egy picit zavaros, talán visszafogy a felső részben, vagy elfogy a felső részben, persze lehet, hogy csak nem jól értem:).
Szeretettel: Évi
Kedves Kevi
Igen, kicsit nyakatekert, mert ugye az alsó rész meg megtelik. Igazából csak ezt akartam szemléltetni. Így. 🙁 Gondolkozom a dolgon.
Üdv,
A.
Huncut kis kacsintás egy huncut kis csajnak. 😉
Kedves Csaba!
Honnan veszed, hogy huncut az a kacsintás, vagy a címzett? A kérdés költői. 😉
Üdv,
A.
Kedves Csaba
Honnan veszed, hogy huncut az a kacsintás vagy a címzett? 😉
Üdv,
A.
A szeretet verse ez, a féltésé a felnőtté válástól. Pedig gyorsan pereg az idő / " a szűk csövön." /
Szeretettel gratulálok
Szia oroszlán!
Igen, jól látod. Arról persze nincs szó, hogy közben én is öregszem. 😉
Üdv,
A.