Egyszer kicsomagoltam elzárt lelkem,
át akartam lépni zsibbadt életem küszöbén,
új dalra fakadt bennem a szendergő remény,
s megint fény lett szemem megfakult tükrén.
Korlátok nélküli, szabad vágyak születtek,
boldogság szikráiból fakadó apró tüzek,
de felkapott az őszi szél nyirkos lehelete,
hazugságodra felnyílt a sors gyilkos szeme.
Hát megváltottam visszaválthatatlan jegyem,
s utazom távolság vonatán egyre messzebb,
összegyűrt életem, s megváltott jegyem,
hulló könnyeimmel mélyen zsebembe teszem.
Egy rejtélyes vissza visszatérő álom lettél,
egy félúton fájón megállt, reszkető érintés,
törött létra Mennyország nyitott kapuja felé,
mert végleg bent akadt egy csendes szeretnélek.
2 hozzászólás
Kedves zuzmara!
Reményed sebje még beforrhat.
A jegyet nemcsak visszaváltani, nem használni is lehet…
Akkor az a vonat, akár közeledhet,
S visszatérő álmod beteljesülhet…:)
Szépen versbe szedted érzéseidet!
Kedves Dóra!
Úgy tűnik nem a vonatommal van baj, hanem rossz állomáson szálltam le…
Most várom, hogy jöjjön a vonat és haladjak tovább, "bár a jegyért felárat számoltak"!
Szeretettel láttalak: Tünde