Újaddal arcomra mutatsz sors,
És szórod átkaid szüntelen,
Élném az életem csendben,
De a szó fájdalmat szül nekem!
Földre hullok hol nincs tovább,
Oda hova kezdtem,- ugyanott-,
De itt is érzem és rettegek,
Még most is lefelé zuhanok!
Sors Mosoly
By Yetiboy
3 hozzászólás
Yetiboy…
A vers témája jó választás… a címe pedig elindít bennem valami kiváncsiságot…
de van egy hiány érzetem…kellene még valami… a sorsot jobban kikéne emelned… (szerény véleményem szerint) nos…további jó alkotást! 🙂
Pedig egy az egész. Levan írva a sors: hiszen szórja az átkait szűntelen. Arról szól az egész hogy egyszerűen fogalmazva: “elvagyok átkozva”. nincs szerencsém. És azthiszi az ember néha hogy nemlehet a jobban “padlóra” kerülni, de rájön hogy van még rosszabb. =====> És a sors csak kinevet, mosolyog gúnyoson, ezért e cím, sorsmosoly 🙂 lefelé ível a vers a végére….. na most olvasd el újra 🙂
Az utolsó két sor nekem nagyon hatott, a halál előtti félelmet sugallta az egész, hogy akármennyire mondja mindenki, hogy a halál előtt már nem fél, vhogy úgyérzem:de! félni és rettegni fog az utolsó percben….de lehet hogy én vagyok túl pesszimista… ezt jutatta eszembe…tetszett!