Mint gondolataim, úgy szaladnak a felhők,
Fény – árnyban úsznak az erdők és a mezők.
Gondolataim hol nálad hol máshol járnak,
Úgy örülnék már a meleg, tomboló nyárnak.
De kezeimet még hidegre csípi a tél,
Arcomat pirosra fújja a tomboló szél,
A napsugár hol előbújik, hol eltűnik,
Bús szívemből a felhők a tavaszt elűzik.
Sietek hozzád haza, a jó langy melegbe,
Reszketve bújok majd bele az öledbe,
Elfeledem majd az időt téged ölelve,
Nem gondolok többet a szaladó felhőkre.
5 hozzászólás
Kedves Leticia!
Gratulálok szép, hangulatos versedhez:)
Üdv: Borostyán
Gratulálok én is. Nagyon aranyos kedves verset írtál. s a felhők tovarepülnek s kedvesed öle melegséget áraszt.
Barátsággal Panka!
Köszönöm, hogy elolvastatok!:)
Milyen szép kép, ahogy a csipős hideg elől menekülve kedvesednél felmelegszel.
Rozália
Köszönöm! Ráadásul megtörtént eseten alapszik. Egyébként szeretem ahogy látni az utcán a felhők árnyékát.