Álmaimban szép Nyugatom tekint rám,
Pesti Párizs éjszaka űzi álmom;
Vágyom, egy szép nőre akárki látja
rajtam a kínom.
Vágyom álmaimba egész világom,
hírnevet szerezni nehéz e tájon
és nem érdemes, hiszen életünkbe
minden a vétek,
Felveszem ma lírai hangomat, ha
kényszer átka senkinek ártva ugrik
majd elő s rondán veti rám magát az
életem Ó-ja!
Alkotok úgy, mint a nagyok, de késő,
vétek itt ezer csoda, alkotás és
vétek az álom, soha visszatérő
vég a reményre.
Felrivalló bús Vazul ének üldöz
Holnapomba, múltbeli félhomályba,
ámde szembe néz vele szívem. Élet
az csupa sóhaj.