szunnyadó csillagok hullnak
ablakod előtt
pisszenéstelen
a szőke tükörképbe
kóc alá bújt szemeidben még
szorgosan csipázik az álom
és nyújtóztat szerte
engem keresve
s takaród egyszer csak
lehuppan a lábam elé
a lila selyem felkapaszkodott a combodon
puha válladról leszaladt a pánt
és kerekre feszült a ruha melleiden
betakarlak
hallom a lélegzeted
érzem a bőrömön
búcsúzóul
megcsókolom a homlokod
s ahogy indulnék
hirtelen visszacsókolsz
arcomat a tenyeredbe temeted
majd elégedett mosollyal
szorosan átölelsz
hogy végre megtaláltál
6 hozzászólás
Nagyon tetszik a munkád. Gyakrabban kellene jelentkezned.
A címet nyilvánvalóan javítani fogod.
Gratulálok Attila. a
Köszönöm szépen! A címet nem kell félreérteni, nincs köze a szenvedélyhez, attól függetlenül, h egy szótagban különböznek, én ezt úgy nevezném, h mutáns-szó.
És ezzel már szusinak is igazat adtam, h ez nem szenvedély, nekem se.
Sikeres alkotást!
Téllllleg! Most, hogy így mondtad. Így már nagyon jó kis szó és címnek is kiváló. Nem vagyok szokva a mutáns szavakhoz, de tetszik nagyon a gondolat és ígérem, nálad majd erre is figyelni fogok.
Kösz! 🙂
Néha szoktam így összeöntögetni a szavakat, h mi sül ki belőlük, és van, h alkalmazom is őket, na, ez is így lett.
Örülök, h tetszik.
Legjobbakat!
Nagyon jó kis vers, bár nekem ez nem szenvedélyt, hanem inkább valami csendes boldogságot sugall.
Ez nagyon jó!
Tetszik!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X