Lehazudtad a Napot az égről,
azt hitted nem vettem észre,
a réz angyal esőben fénylett.
De a szajhák a hegyi-beszédet
ellenem szólták, gyűlöltél érte.
Csálén húz a szekér, megcsaltál.
Hiába mondtad hűséges párom,
éveken át elhittem, hazudtad,
közmunkából megtudunk élni.
Falevelet sepregetünk, a széllel
szemben nem lehet, jól tudod.
Cselleng a pillanat, agyamba vér
szalad, ólomszürke az ég felettünk.
Szerelmünk csillaga letűnt rég,
váljunk el csendben, én felállok
ágytól és asztaltól, Isten veled.
5 hozzászólás
Kedves Ica! Széllel szemben nem lehet….örök igazság. Ha valaki azt mondja: de igen, s megpróbál rábeszélni Téged (engem, valakit, akárkit), az hazudik. Attól el kell válni, akárki is, és akárhol, akárhogy próbál etetni. Értem, amit mondasz! A mikor kérdéses? (Remélem, nem értek félre semmit) Szeretettel üdvözöllek én
Kedves Laci!
Nem az én "szerelmemről" szól a vers! Ez egy fikció, sajnálom, hogy nem ezt adtam meg címnek. Jobban érthető lenne. A hazugság nehezen emészthető, sajnos vannak akik észre sem veszik, hogy az arcukba hazudnak, vagy talán nem is akarják, így kényelmesebb.
Tudom, hogy érted, nem érted félre.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Kedves Ica! Igen hosszú az út addig, amíg az ember eljut oda, hogy sok év után felálljon ágytól és asztaltól. De versedben leírtak meggyőzik az olvasót, hogy nincs más választás.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Úgy látom te is érted, hogy a versemet miért írtam és miről.
Köszönöm, hogy olvastad,
Szeretettel: Ica
Szomorú, hogy milyen sok családot rombol szét, a szeretet hiánya. Amikor valamelyik fél hagyja kialudni a lángot csak azért, mert azt gondolja, ha máshol rak tüzet, ott melegebb lesz majd. Pedig bizony, a családi tűzhely melegét, semmi sem pótolhatja, csak mindig új, ragyogó élményekkel kell felszítani a lángját.
Üdvözlettel Gyula