Öreg, deres hajként takaró
Izzadt teste a tájra fülledten
Borul.
Siráma ropog feledten,
Mélán az éjben szürkül ebben
Feketerigót evő róka mély
Nyoma.
Roppant fogán, pattan a kéj,
Csonthidegkék szívében az éj
Szaga döbbent kattanással még ráng
Csöndesen.
Szeme két violakék láng,
Rég porló vadak sosem megbánt
Szürke üszke csöpögve tör belőle
Részeket.
Elveszett idő tör előre,
A még zordabb tájban emlőre
Tapadt kölykök siráma tör utat
Sikoltva.
Riadt róka rikolt, kutat,
Kölykeit védve talán futhat
Még hol fagyos hideg mar fülébe
Nem ordasok.
Szénárnyú vad kutyák népe,
Körötte ring, csatakos képe
Mindnek vörös ózonszaggal szusszan
Fülébe.
Kocsorva susmorog, szusszan,
Roppagva csetten husszas
Károgó lekeret üröltve s
Roppan a nyak.
Csend.
Lassan csöpög az esti hó.
Öreg, véres hajként takaró
Izzadt teste a tájra fülledten
Borul.
2 hozzászólás
Szia rawelli.
Na ez már tényleg egy szép alkotás.Mármint ha jól vettem ki a sorokból,kicsit szomorkás,de nagyon költői.Ez sokkal jobban tetszett mint a másik,habár,azt 5-össel osztályoztam,igaziból ez az 5-ös.Jól értetem azt hogy most az a róka végül is meghalt?Mert ha igen,szegényke.:(Üdv.Nikolett
Hm, köszönöm, idővel mindig gyengébbnek tűnnek az írásaim, ezt is átdolgoztam már egyszer, de a közös pont mindig a róka, aki sajnos tényleg meghal a vers végén.