Ködöl. Lapít a csend a fű alatt.
A szél cibál. A nyirkos ég nehéz,
talán ma este még le is szakad.
A fákon varjak, éhesek. Merész
az egyikük, piros bogyót talál,
el is repül. Mihaszna kéz követ
hajít felé. A lomha, vén madár
csak azt kiáltja: kár. Nyomon követ
a nagy folyó egy árva csónakot.
A mélybe csalja, messze kergeti.
A parti fény talán irányt mutat.
Csak állok itt. Az őszi bánatot
magamban őrizem. Feledteti
a tél, ha majd felénk talál utat.
8 hozzászólás
Kedves Kati!
Szonetted hangulata igazán:´télváró´!
Nagyon jó!
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Kati
Szia Kati! 🙂
Látom, elragadott a forma, egyre merészebb vagy. 🙂
Igazából a 10-es szótagszámok miatt nem érzem igazi szonettnek a versedet (a 4. sor 9-es lett), de a hangulata valóban télváró, az az úgynevezett klasszikus, amikor az ember egy ideig búskomor hangulatba kerül.
Szerintem ezt most kicsit elhamarkodtad, mert pl. a rímeken is lehetne még alakítani, főleg a tercinákban.
(csónakot – bánatot; kergeti – feledteti)
Az elosztás miatt úgy kívánkozna, hogy a kvartinák után legyen egy erőteljesebb billenés, ott nem érzem az átfordulást, suhan tovább az előző gondolat.
Az nagyon tetszik, hogy majdnem végig tudtad hozni az ötödfeleseket, nem könnyű a ritmust így megtartani.
Azért vagyok szigorú, mert mindig várod az őszinte kritikát. Remélem, nem baj, hogy éltem vele. 🙂
Örülök, hogy foglalkozol a formával. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Még most fedeztem fel a hozzászólásodat. Igazad van, lehetne rajta javítani bőven, de ez már így marad. Köszönöm, hogy itt jártál. /Az őszinteségnek csak örülni lehet./
Szeretettel: Kati
Nem szeretem a telet, csupán akkor, amikor roppan a hó, és szikrázó a napsütés . Versed viszont megkapó, nem bántam meg, hogy elolvastam.
Köszönöm, Selanne, hogy elolvastad. Örülök, hogy tetszett.
Üdv: Kati
Remek mű. Grat. (üdv áe)
Köszönöm Emil, hogy elolvastad.
Üdv: Kati