Értetlen értelem vesz körbe,
Hiába néznék a tükörbe.
„Különös, különös, de milyen megnyerő!”
A hang éles, gúnyos, metsző és megvető.
Arc nélküli száj a falban,
Azt suttogja szüntelen:
„Nincsen semmi más a dalban,
Csak a tiszta képtelen.”
Test nélküli fej a porban,
Felém néz és reám horkan:
„Vissza, vissza aljanépe,
Álmok? Remény? Pont ez kéne?”
Megriadtam ettől a fejtől,
Majd nevetve hirtelen,
Álltam vele szembe s szemtől,
S kacagott rám szüntelen.
Nagyot rúgtam, s a fej messze szállt…
2 hozzászólás
Hú hát ez nagyon érdekes! Kicsit olyan, mint mikor egy kamasz magába néz és hallgatózik, “mi történik velem?” “már megint csak álmodoznék” “ej de bonyorult vagyok,de meg kell hagyni, azért jóképű:)” hát vmi ilyesmi jutott eszembe így elsőre:P persze lehet fényévekre van attól,amit te gondoltál amikor írtad,de azért leírtam…legfeljebb nevetsz egy jót rajta;) egyébként tetszett a vers:D
Üdv: Áfonya
tetszik a vers de nem értem miért rúgsz bele abba a szegény fejbe a végén :))
mókás vers (:
egyetértek Áfonyával nekem is valami nagy zűrzavar jut rola eszembe de inább egy őrültekháza mint egy tini bár talán nincs is nagy különbség..