csak tombolni tudnék egyszer
úgy igazán…
ösztön markával szorítani
vadállatként vonyítani
tele ordítani ezt az álszent világot
őszintén…
ahogy még senki sem látott
a szavak nem kellenének
virágai az ürességnek
a semmitmondó szólamok
bújjanak elő akkor
ha már nem vagyok
csak tombolni tudnék egyszer
úgy igazán…
nem törődni szokásokkal
rendel és szabályokkal
azt tenni csupán
mit a megbúvó
rejtőzködő állat kíván
önzőn…
ahogy mindenki szeretné
széttörve a mesterkélt
lét-korlátokat
amik mögé az igazi kéj
talán soha nem látogat
csak tombolni tudnék egyszer
úgy igazán…
engedni vágyaim szavának
fricskát adni
ennek az egész álszent világnak