Már késő számunkra,azt hiszem,
Túl sokat könnyezett a bánat.
Elnyelni nem tudja szivem,a szived,
S széttépi bennünk a gátat.
Elönti lelkünket e keserűség árja,
S szétszórja százfelé közös életünk.
Összerakni újra sok szeretet kéne,
Mit egymásnak adni sosem engedtünk.
9 hozzászólás
Kedves szekelyke!
Ahogy olvasom versedet bizony valami nemjót sejtek.Ha rám hallgatsz a szíveddel ne elnyelni próbáld a másik szívet hanem egybeolvadni vele, akkor talán még valami jóra fordul.
A versed tetszik gratulálok:hova
Kedves szekelyke!
Erre a rövid versedre, amiben az elválásrol irsz William Somerset Maugham ezt válaszoná:
"A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás. A szerelem tragédiája a közömbösség."
üdv Toni
Szia!
Igen, néha azt érezzük, hogy túl késő, és ilyenkor áthat a keserűség.
Szeretettel: Rozália
Keserűséggel telt versedben nekem a következő érdekes mondatod fogott meg: "Már késő számunkra,azt hiszem, Túl sokat könnyezett a bánat."
Üdvözlettel: Kata
Kedves szekelyke!
Csak előre nézni, ez fontos!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm hozzám irt szavaitokat,tisztelettel :Szekelyke.
Kedves szekelyke!
Az "azt hiszem" -ben még van némi remény keltő,de ha nem megy nem kell erőltetni.
Álldást!
Kedves Székelyke!
Szomorú, de nagyon szép vers.
Üdv.: Zagyvapart.
Szia!
Érdekes kis versike! Tetszik ahogy meg van fogalmazva! 🙂
Üdv: Lady Nairi