Amikor a függöny újra lebbent,
Szívem egyre sebesebben vert.
Megjelent, s játszott Pierrot nekem,
Töltött ismét, kis időt velem,
De a szó, mely ajkát elhagyta,
Nem csalt mosolyt az arcomra.
Ez csak az epilógus, jelezte;
S üresség költözött lelkembe.
A rivalda fény, mégis a kelmén átsütött,
S egy felírat mi mögötte volt, átütött.
„Folytatás következik”, ez derengett,
S szívem pillangója repdesett.
S várom, egyre várom, a következő fejezetet,
Talán, akkor az álarc kicsit megrepedhet…
4 hozzászólás
jó vers nagyon…
üdv.: András
Nagyon jó vers, gratulálok hozzá! Jó volt olvasni! Andika
Kedves Andika! András!
Köszönöm a látogatást,
és a kedves hozzászólást!
Vannak nehezebb esetek, ezt mindenki tudja..de vannak új fejezetek is, ezt Te is tudod, vegyél Te is új álarcot!
Persze én is könnyen beszélek, én sem kaptam..))
d.p.