Fájdalom és kín, a Sors tagad!
Húsba vág a fém, a vér kéjes íze számban…
Menekül a remény, lovon ülve, vágtában.
Nincs visszaút, farkasszem önmagammal…
Elhullajtott életpillanatok sodródnak a viharral.
Felemás szemeim az égre kiáltanak…
Hűs acél a halál, lelkemre kárhozat cseppjei hullnak.
Még egy dobbanás, még egy lélegzet…
Mondat végi pont, ez az utolsó fejezet!
2 hozzászólás
Mély fájdalom, amit nagyon jól ki tudtál fejezni. Mindig ámulok a verseiden. Állatiak a képek! Gratulálok!
Köszönöm szépen! Ez az érzés már nagyon kikívánkozott odabentről… Kellett a lelkemnek, hogy kijöjjön… Köszi.