Azt mondta elmegy és
vasmadár ragadta el,
annak hideg, párás ablakán
falvakat, idegen földeket figyel.
Tiszta szemeiben ott a remény,
a titok, a búcsú
sós könnye,
a viszontlátás, a honvágy távoli
öröme.
Szivárvány alatt száll el,
de a horizonton szelíden csak Ő ragyog,
néhány mondat feszít engem,
mit a gyávaság bennem hagyott.
Mindent felemésztő
tűz lobog bennem,
vöröslő máglya,
eszedbe jutok-e néha,
Berlin legszebb lánya?
8 hozzászólás
Jaj, de széép! Az egész vers olyan pörgő, van üteme, tetszett, hogy nem is ő akart elmenni, hanem elragadták tőled. Grat!
Kedves fanofgd!
Köszönet amiért elolvastad és tetszett!
(azt nem tudhatod, de megsúgom: egy napon születtünk! Na, mit szólsz? Az a kis szépséghibája van csak az egésznek, hogy én 19 évvel korábban!)
Üdvözlettel:
Rumcájsz
Ui: szerintem is írogattál születésed előtt!
Szia!
Szerintem igen jó, tetszik, csak kíváncsian várom a mostani énedet is megjelenni itt valahol! Azt hiszem, az se lenne semmi!
Üdv: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm a figyelmedet! A mostani énem sem semmi, de nem jut eszembe semmi! 🙂
Üdvözlettel:
Rumcájsz
Versed utolsó sorai bizony, megmozgatják egy szerelmes férfi fantáziáját. Azt írod megjegyzésben: réges-régen, s mégis eszedbe jut. Akkor pedig szép románc volt a találkozás. A kellmes emlékekre mindig szívesen visszagondolunk a későbbi időkben is.
Üdvözöllek.
Kedves Kata!
Örülök a hozzászólásodnak, köszönet érte! Ez egy szép, de beteljesületlen románc emléke. Éveken keresztül okozott gyötrődést, mégis jó érzésekkel tölt el, de a legfontosabb: megmaradt szűziesen tisztának.
Üdvözlettel:
Rumcájsz
Kedves Rumcájsz!
Ezt mind látom magam előtt! Megelevenedik egy kép a műről, egy nagyon szép festői táj az, amit szemlélek éppen. Jó elképzelni a horizontot, a vöröslő máglyát, a színpompás szivárványt. Szomorúnak tűnik, mégis valahogy más érzések töltenek el, ha olvasom.
Igazán tetszik, gratulálok!
Üdvözlettel: Estelle
Kedves Estelle!
Köszönöm hogy figyelmet szenteltél rám! Jólesik a kíváncsiságod!
Üdvözlettel:
Rumcájsz