Fehér akác levelét tépve
vágyódunk társra, ölelésre.
S aztán, ha jön princessz, királyfi,
vakon hisszük, már nem kell várni.
A drága kéjek fáklyalángja
a pillét vonzza így magába.
És újak jönnek (vagy nem jönnek),
s az évek lassan elpörögnek,
termés termésre, mag virágból,
létek sarjadnak életfáról,
s az idők közén itt is, ott is
kopunk, veszítünk ezt is, azt is,
magunk vagyunk fehér akácunk,
homokba kötve lép a lábunk,
de ketten leszünk már, csak ketten,
hulló termések, szárnyszegetten.
12 hozzászólás
Kedves Irén!
Nagyon jó írás!
Az élet maga!
Az ifjuságtól egészen a szárnyszegettésig!!!!
Szeretettel gratulálok:sailor
Köszönöm szépen!
Tetszett a versed Irénke!
Szeretettel gratulálok
Ica
Szia, Ica, köszönöm!
Kedves Irén!
Szép és csupa életbölcsesség a versed.
Üdv: Kati
Köszönöm, Kati!
Szia Irén!
Szép vers fogant meg benned, tele életbölcsességgel.
Szeretettel,
Ida
Köszönöm a véleményed, Iduska.
Szia Irénke!
Az akác a szép irodalom kedvelt témája, de a szeret, nem szeret, szívből igazán mondókát a margaréta szirmait tépdesve mondogattuk.
Egész életünkben vágyódunk valamire, általában valami másra, mint amiben élünk, pedig magunk teremtettük döntéseinkkel a saját életünket, és mégis…
Judit
Kedves Judit, ahány ház, annyi szokás. Sosem tépkedtem margaréta szirmát. Gyerekkorom nyarait Siófokon töltöttem, ott akác és más fák leveleit tépkedve számoltuk az utcabeli gyerekekkel, szeret-e, vagy nem.
Szép volt. Hogy mi valósult meg belőle, arról bizony mi is tehettünk.
Szia Irénke! 🙂
Milyen igazakat szóltál! 🙂
Nagyon jól építetted fel a versedet. Először másra számítottam, de aztán elém került a nagy tanulság.
Ennek ellenére az ember élete végéig tépkedi az akácleveleket és mindig a "szeret" marad, a páratlan szám miatt. Ezt jól kitalálta a természet. 🙂
Örömmel olvastalak.
Boldog új évet kívánok neked! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyszerű vers ! Tetszik !
BI