Vers!
Te lelkemet szaggató
különös ősi rívás,
száz gyötrelemhárfa jaj,
füleimbe dobbanó
örök imára hívás,
lélekzökkenő moraj.
Szemeim mögé lebukó bánat,
ütemeken áradó rohanás,
tűzcsiholó mindenség kívánat
vad fennsíkon, hol nem járt soha más.
2 hozzászólás
Nagyon szép!
Kedves Santiago!
Vers a versről. Olyan, mintha egy szuszra írtad volna. Tetszik és kész.
Ági