csupa széthasadt fény ma az éjszaka
csorba Hold bámul rám bambán
csillagszekéren érkezik fátyolos-szemmel
csábít-rémít a felzavart álom
Sarkcsillagra van felszegezve a világ
sikalmós-meleg ábrándok járnak
sápadt fénnyel szőtt Tejúton
sugaras Napom sehol sem találom
körém fényport szitálnak a galaxisok
ködökké olvadnak a távoli univerzumok
kavargó táncot jár az anyag
közel érzem magamhoz ölelő magányom
tünékeny játéka ez csupán az éjszakának
talán messzi bolygókon most életek fakadnak
táncos léptű sóhaj jár körbe-körbe
túl sok a vendég ezen a bálon
lebben a sűrűn szőtt fátyol
lugasok árnyékába bújnak a kertek
ledéren hullanak alá a ködök
lélegzetek akadnak fenn a pókfonálon
váratlan látogatóként hasít az éjszakába
valami keletről derengő fény-gomoly
vakká válnak a bársonyon ülő csillagok
vidám fénysugarak kacagnak ezen a halálon
2 hozzászólás
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban… Az irodalom visszavág! Kösz ezt a kozmikus utazást. Nagyon jól oldottad meg az alliterációt a versben, minden erőlködés nélkül. Külön tetszik a 4. sorok rímelése. Gratulálok!
Szép napokat kívánok!
Szervusz Csaba!
Örülök, hogy tetszik. Teljesen spontán előbújó sorok voltak ezek… mint valami játék…
Köszönöm.
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu