Sárgás, savas
Folyadékot termel,
Az a szerv, mely csípőm
Árkába bezárva
Tizenöt éve hordozok.
Az ok: veseelégtelenség.
S a kín, a fájdalom,
Hogy ezzel egy
Másik ember élt,
Kit szülei, családja,
Gyermeke várta,
Ki hazafelé tartva
Mindhiába gondolt haza,
Mert ó, szörnyű tragédia:
Élete, mint gyertyaláng a szélben,
Hirtelen kialudt egészen.
Lelke a fényes égben,
S mert teste már tétlen feküdt,
Odaadta nekünk szerveit.
Veséit, tüdejét, máját, szívét,
S vele életének azon részét,
Mely itt bennem is,
Csípőm árkába lüktet,
Dolgozik, azóta is.
Köszönöm az ismeretlennek,
Létezni időt adtál életemnek,
S ígérem, megpróbálom,
Ha bármivel is tudom,
Megszolgálom.
8 hozzászólás
Szép vers, tetszett!
Szépen mondasz köszönetet a versedben.
szeretettel-panka
Szia!
A másik ember tragédiája neked maga az élet. Szépen versbe foglaltad.
Szeretettel: Eszti
Köszönöm…
Kedves Szergely!
Könnyeket csaltál szemembe, nagyon szép vers.
"Létezni időt adtál életemnek" – használd ki minden percét!
Szeretettel: Angie
Köszönöm, hogy elolvastad, köszönöm kedves soraidat…
Kedves Szergely!
Fantasztikus dolog a szervek áültetése egyik szervezetből a másikba. Mgrendítő, érdekes, és egyben megható verset írtál, s hogy köszönettel adóztál annak, akitől ajándékba kaptad.
Gratlálok!
Szeretettel: Kata
Köszönöm soraidat kedves Kata,
üdvözlettel,
Gergő