Mentem az utca túlsó oldalán,
mikor a zápor végre elcsitult,
sorfák lombján pár csepp még kivirult,
nagyra nyílt szemmel bámultak… talán.
Csendben könnyezett a Városháza,
falán az eső csíkokat hagyott,
mint egy sárga plüss párna, hallgatott,
talán mégiscsak felment a láza.
Szellő suhant át a Kossuth téren,
térköveken a nap filmje forgott,
házak árnyéka összemosódott,
hát illegette magát kövéren.
Tocsogó cipőben továbbálltam,
feleslegessé vált az esernyő,
mert magasról tett rám a teremtő,
haza ballagtam ázott kabátban.
4 hozzászólás
Kedves Éva!
Nagyon jól sikerült visszaadnod élményedet
és benyomásodat a záporrol!
Tetszettek képeid,hasonlataid:
“Szellő suhant át a Kossuth téren,
térköveken a nap filmje forgott”
Nem lehetett kellemes érzés:
“haza ballagtam ázott kabátban.”
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves Éva!
Különleges, szép hasonlatokkal tűzdelt verssoraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Sailor!
Köszönöm a véleményed, az értékelésed .
Egy zuhi utáni hangulat, ami a vidámság felé fordította a gondolataimat 🙂
Szeretettel: Éva
Kedves Rita!
Örülök az elismerésednek. Köszönöm szépen a véleményed 🙂
Szeretettel: Éva