Hallod a zenét?
Dallamával cirógat
Mint olykor kezed
Ahogy derekamat járja
Vágytombolás után
Egy röpke pillanatra,
Majd elengedsz,
S közénk költözik
Egy bonthatatlan fal
S akárhogy rombolnám,
Szilárdan áll,
Mondd hallod a zenét?
Füledben cseng
Mint hangom, mi elmúlik
Figyelsz, de elfelejtesz,
Velem vagy, de
Távolba meredsz,
Csak egy test vagy
Bezárva,
Hiába nyitnám ki
A lelakatolt zárat,
Akkor sem jönnél ki,
Hát nem hallod a zenét?
Átjöttem a fahídon,
Hol egy apa kisfiának
Mutatta, hogyan
Születik az út újjá, mi a
Földdel eggyé vált,
Téged láttalak benne
Húsz év múltán,
Mosolyod ott volt a
Gyermek arcán,
De belőlem
Nem volt rajta
egyetlen vonás
sem…
S sikolt már a zene.
4 hozzászólás
Ha nem ugyanaz a zene szól két lélekben, ott nem lehet soha egyensúly, valaki mindig jobban szeret – számomra ezeket a gondolatokat nyújtotta a versed.
Hanga
Jól látod…nincs is egyensúly, ami a versből is kiderül. Örülök, hogy erre jártál, és írtál!
H.
Szia!
Egyet értek Hangával. Tetszett a versed.
Üdv
Nagyon örülök neki!Köszönöm hogy erre jártál és írtál!
H.