Kis lelke örömmel ugrándozott.
Majdnem 6 éve már annak,
Hogy meghalt apja.
Adler a neve,
Óriási a kedve.
Nincs kiképezve,
De apja vére folyik benne.
Testvérei már 5 éve elvesztek,
Csak ő maradt fent.
Pont ő, Adler,
Kit apja szeretett.
Téli éjjel történt,
Mikor megtudtam,
Újra vad szaladgál
A hideg hóban.
A kertben nyomok látszottak,
Nem túl nagy nyomok.
Sötétedett, s én épp kint voltam,
Mikor morgásokat hallottam.
Adlert megkötöttem,
Kissé féltettem.
A kerítés mellé álltam,
S nyugodtan vártam.
Botot fogtam,
S megdöngettem az ól falát.
Az idegesen morgott,
S a sötétben várt.
Egy kő mellett állt,
S cseppet sem mozdult.
Nem tudtam pontosan
Merre lapult.
Egy követ dobtam feléje,
Válasza egy új morgás.
Elsietett messzire,
De rám vetett egy utolsó pillantást.
Nem tudtam, mi légyen
A fiatal Adlerrel.
Féltettem. Visszatérhet,
S Napóleon csemetéjével végez.
Ott hagytam hát,
Bíztam erejében.
Ha megkötöm rosszabb,
S úgyse védhetem örökre.
Másnap idegesen kelek,
De Adler meglepett.
Magyar vizsla keverék,
S simán átmássza a kerítést.
Nem fél, bátor kutya,
Akárcsak okos apja…
De ő az egyetlen, az egyedüli,
Semmi oka elmenekülni.
Tél volt, gyorsan sötétedett,
Az ablakon félve kinézek.
A kutya bejött az udvarra,
S Adler örömmel fogadta.
Egy gyenge németjuhász volt az,
Nem bántották egy mást, az igaz.
De másnap, a hóban csillogott valami,
Valami piros… óriási!
Adler mellett a németjuhász,
Megbökdöste, majd ijedten állt.
A vizsla már nem élt,
S izgatta ez valamiért.
Nem gondolkoztam, kirohantam.
A kutya ijedten elfutott.
Bosszút esküdék hát,
Megvárom az estét már.
Az idő lassan telt,
De végül eljött.
Megjelent az eb,
Nem értettem minek jött.
Még Adler csinálta:
A kerítés le volt tépve.
Ezért fizetett már árat,
De nem érdekelte.
Hátra mentem, s előttem állt.
Szemei sóvárogva néztek rám.
Hatalmas volt a kár,
S változtatni nem akartam már.
Ütni készültem,
Ő elugrott.
De akkor megjelent
Egy sötét folt ott.
Óriási kóbor kutya,
De nem ennek a portának ura.
Mégis biztonsággal jött,
Mintha járt volna itt.
Morgott egyet, mély morgása
Eget, földet remegtető.
A németjuhász visszamorog,
Nem ijed meg ettől ő.
Könnyedén ellöké a fiatal ebet,
S már csak én állok útjába.
Minden azonnal leesett,
A németjuhásznak nincsen hibája.
Ez a vad ölte meg Adlert,
A németjuhász kellett neki.
Adler persze védte párját,
Akármi is történik.
S most szemtől szembe álltunk,
Nem sokáig vártunk.
Én támadtam először,
A kutya meghőkölt.
Kiváló alkalom arra,
Hogy megöljem.
Fejét céloztam meg,
De az könnyedén húzta el.
Rám ugrott hatalmas testével,
S végezni akart vélem.
De akkor a németjuhász
Lehúzta ügyesen.
Ez a segítség hozta
a végső lökést.
A botot a kutya nyakához szorítám,
S megfojtottam hát.
6 éve annak, hogy ilyen
Behemót állattal küzdjek.
6 éve annak, hogy
Adler megszületett.
A halál gyakran jár új élettel.
A németjuhászt örökbefogadám,
S 3 héttel később kiskutyák
Nyitották rám csipás szemüket.
Vizsla és németjuhász keverék.
Közülük az egyik igazi ügyetlenség.
Napóleon unokái, Adler kölykei,
Nem örülhet már egyik se nekik.