Ócska forgatókönyv ez, mihez nekem kellene
dramaturgiát szabni, de tehetetlen vagyok,
a múltidőbe hiába kapaszkodok és keresek
valami állandót,
nincs, csak a változók írnak új képleteket
rossz megoldásokra, aztán a tegnappá vált
mánk is szégyelljük, megtagadjuk önmagunkat,
téged is.
(Pár sor közhelyes indítás lehúzta már a
normális szószövést, vagy ennyit még elbír
a kritikus befogadó képesség?)
.
Kérdés: kin kérjük számon a hazudott tegnapot?
(mit a fellobbanó tűz lángja olyan hülyén
álmodott).
"Miként őrizzük meg azt a vágyott csodát,
mi tőlünk függetlenné vált, de önmagát
bennünk élte, bőrre égett érintéssel,
testtel, vérrel, egymásban hitt öleléssel.
Ígéret volt szónk: a világgal megküzdünk,
mert éjsötét magányunk sírja fülünkbe:
szeretünk."
(Nagyképű idézet magamtól, valami giccses
korszakomból – nincs is másfajta).
Szent trágyagörgető skarabeusok, tényleg
istenek voltatok, vagy csak a mézsörtől
részeg Nílus-partiak csócsálták nevetek?
miközben a saru lekopott fekete lábukról
és szakadás következett be a lapjára
forduló föld tányéron, aztán meg az Ararát
is úszott a csőtörésben.
(engem elzavart Noé, bár paraszolvencia ellenében
jó pár mocsok megbújt a bárka mélyén – és nem vitte
ki őket a huzat),
Kissé mozgalmas életedre milyen penitenciát
szabjak ki? talán térdelj elém és gyakorlatban
ród le bűnbánatod, s meglátod ez is van olyan,
mint bármelyik régbe dobott sorszámozatlan
hús-vér bábú mit drótokkal húztál magadra.
Igaz én korcs vagyok, mint Quasimodo, de
majd rángatom közben a harangot, hogy ütemet
adjak ínyednek.
Unom a szavakat, híg a kötőanyag,
szétfolyik az egész trutymó,
kussolni kellene, de képes vagyok rá? vagy csak
mondom a magamét s mint imamalom kelepelek,
(kinek nem mondtam még, hogy: – gyűlöllek?)
tudok én hazudni,
és jobb az ellenség mint a barát,
a leégett tűz után a füstölgő zsarát
csipi a szemem.
2 hozzászólás
Szia!
Tetszik. Csak "kussolj", ha tudsz. De amíg bajod van önmagaddal meg a világgal, kussolni úgysem sikerül.
Üdv: Kati
igen…azt nem tanultam meg….és már nem is fogom…