Vajon mi végre kaptuk a teremtőtől a művészetet? Azt hiszem, elsősorban azért, hogy meghatározó része legyen életünknek, hogy felfrissítse a szürke és piszkos hétköznapokat, hogy varázserejével talpra állítsa az eltiport embert az emberben. Ha nagyon banális akarnék lenni, azt mondanám: azért, hogy boldogságunk legyen a boldogtalanságban. Belátom, ostobaság ezekről beszélni a mai világban, hiszen korunk vezérlő eszméje a jólét, a haszonelvűség, s úri parfüm hozzá a pénz ringyó-szaga. De azt leszögezhetjük: a művészet mindig gyógyír, mindig humánus, ám néha néma kegyelet helyett ordító kegyetlenség. Mert sokszor csak az észveszejtő kitárulkozás segít elviselni a tragédiák fájdalmát.
A képzőművészt a kitárulkozás lehetősége mindig jobban szorongatja, mint más alkotókat. Az itt kiállító művészek: Csóka László, Gudovics Vera, Kneisz Eszter, Nagy Endre és Poszpisek Márta alkotásai is erről tanúskodnak. No meg arról, hogy a fény nem csak anyag, nem csak fizikai jelenség, hanem metafora is. A teremtés metaforája. A teremtő Istené, akitől ered, és az alkotó emberé, akinek rendeltetett, akiben benne van. Ezek a műalkotások elsősorban arra hívják fel a figyelmünket, hogy mi is a fény metaforái vagyunk, hogy bennünk is ott van a teremtés megtalálásának gyönyörű lehetősége. Talán olyasmit is sugalmaznak, hogy életünkkel mindannyian a Napút festői vagyunk.
Egy kiállítás megnyitása mindig ünnep, de különösen az mostanában, amikor nemcsak gazdasági, hanem kulturális válság is fojtogat bennünket. Azt hiszem, különös tisztelete a sorsnak, hogy ez a kiállítás a Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában kerülhetett megrendezésre. Köszönet érte a Benta Art Egyesület alkotóinak, a Napút szerkesztőségének, különösen Szondi György főszerkesztő úrnak.
Azt hiszem, hogy egy Százhalombattához kötődő esemény kapcsán illő, hogy egy százhalombattai szerzőt is idézzek. Véghelyi Balázs a következőket írja:
„ A művészet sokkal több mint – Tóth Árpád szavaival – „ a lélek balga fényűzése”. A művészet magával az emberrel született meg, éppen ezért úgy kell tekintenünk rá, mint alapvető szükségletünkre. Számomra még ma is az a természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset írnak, mesét mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fűznek, fát faragnak – és nem csak pénzt olvasnak.”
Végezetül: kívánok az alkotóknak és a szervezőknek jó egészséget, alkotókedvet és fáradtságot nem kímélő erőt a további alkotásokhoz.
Ezennel a kiállítást megnyitom.
4 hozzászólás
Kedves István!
Nagyon sok igazságot hordoz a beszámolód! Csak bizni lehet abban, hogy ebben az anyagias rohanó világban még nagyon szükség van a művészetekre. Gratulálok cikkedhez!
Barátsággal Panka!
Szia!
A fény és az árnyék mindig, mindenhol jelen van. Az ember döntése, melyiket veszi észre először, vagy melyiket látja meg többször az életében. Rövid, mégis tartalmas a cikked. Nagyon jól összefoglalja, és megmutatja a művészetek lényegét. Gratulálok!
Üdv.
Köszönöm az értő figyelmet, a bíztató szavakat!
Kedves István!
Örömmel olvastam a cikkedet. Én is híve vagyok a művészeteknek, hiszen annak készültem, sajnos, a háború keresztezte annak megvalósulását. Most nyugdíjas koromban az írással helyettesítem, ill. pótolom az elmulasztott éveket, amikor a megélhetéssel kellett küszködnöm.
Tetszett az írásod. Bemutatkozó soraidban olvasott sok kiadott kötetedhez gratulálok és további sikereket kívánok.
Üdvözlettel: Kata