Angliai úti beszámoló, negyedik nap délelőtt

Negyedik nap reggel én már le sem mentem reggelizni, a férjem lement megenni az angol reggelijét.
Aztán elindultunk a buszhoz. Ahogy mentünk a szálloda folyosóján a lift felé, azt vettem észre, hogy az eszméletlenül vastag szőnyegpadló alatt – ahogy lépek – mintha besüllyedne a folyosó, mintha korhadt fákon lépdelnénk. Nem tudom, hogy minden londoni utasát idehozza az utazási iroda, vagy csak nekünk volt ilyen „szerencsénk”…
Két óra hosszat ültünk megint a buszon, mire beértünk a citybe. Útközben alaposan megtanulmányozhattuk az utcai járókelők összetételét, akik közül a legtöbben színes bőrűek voltak, és nagyon sokan elképesztő ruhákat hordtak. Eszembe jutott a sok budapesti használt ruha bolt, amik mind angol ruhákat árulnak. Nem tudom, a vásárlóik mit képzelnek, hogy kik hordták az ott árult ruhákat, de ha látnák ezt a multikultit én azt gondolom, hogy ugyancsak meglepődnének!
Meg is állapítottam magamban, hogy nem nekem való hely London, én ehhez a sok kínai, indiai, néger, és mindenféle más néptömeghez képtelen lennék hozzászokni. Négerek vezetik a jellegzetes emeletes londoni piros buszokat, és a jellegzetes londoni taxikat, a bobbyk egy része is néger, sőt a királynő palota őrségében is szép számmal akadnak belőlük. Otthon Magyarországon el sem tudjuk képzelni, hogy Londonban – a turistákon kívül – alig látni fehér bőrű embert.
Elsőnek egy modern épületek szegélyezte téren álltunk meg, itt áll az 1666-os nagy londoni tűzvész emlékműve. Ami egy 61 méter magas dór oszlop, a tetején egy aranyozott tűzgolyóval. Az oszlopban lépcsősor van, amin fel lehet menni a tetején lévő kilátóba, de mi nem mehettünk fel. A nagy londoni tűzvész egy pékségből indult, és szinte az egész várost elpusztította. Ahogy a tűzvész emlékműve körül álló modern házakat néztem, arra gondoltam, hogy ha nincs a tűzvész, akkor London még talán ugyanúgy nézve ki, mint 1666-ban, ismerve az angolok ragaszkodását a hagyományaikhoz, és a régi korok emlékeinek megőrzéséhez.
Tovább mentünk a Szent Pál székesegyházhoz, ami az egyetlen barokk épület Londonban. Itt tartották Diana és Károly esküvőjét, amit a tévétársaságok is közvetítettek. Így a televízió képernyőjéről rengetegen ismerik az épületet. Európa ötödik legnagyobb temploma, mely némileg a római Szent Péter székesegyházra emlékeztet. A nagy londoni tűzvész (1666) után épült fel és kapta a mai formáját. A székesegyház alapja latin kereszt. A főbejáratnál, a lépcsősor felett kettesével álló korinthoszi oszlopok tartják a timpanont, melynek domborműve Szt. Pál megtérését ábrázolja – azt a pillanatot, amikor Saulusból Paulus lett.
A katedrális kupolájának átmérője 31 méter, 11 méterrel kevesebb, mint a római Szt. Péter székesegyházé. A kupola 30 méter magasan húzódó, belsőkörfolyosója az ún. Suttogó Folyosó (Whispering Gallery). Ez arra utal, hogy a kupola alatt, a korlát egyik felén elsuttogott szó a túloldalon is tisztán érthető.
530 lépcső vezet fel a 85 méter magasban található Arany Galériára (Golden Gallery), ahonnan lélegzetelállító londoni panoráma tárult volna elénk.
Természetesen nem mehettünk fel egyikre sem, még a hatalmas kriptába sem mentünk le, hanem a Milleneumi híd felé vettük az irányt. A programban az volt, hogy átmegyünk rajta, és megnézzük a Globe színházat. Ehelyett megálltunk a híd közepén, süvítő hideg szélben, és jó sokáig ott magyarázott az idegenvezető, hogy milyen hidakat látunk a Temzén, és milyen épületeket látunk a folyó két partján. Többek között megmutatta a Globe színház fehérre festett, faberakásos épületét a Temze túlsó partján, ahová át sem mentünk.
Visszaszálltunk a buszba, a British Múzeum volt a következő program. Szerencsére itt ingyenes a belépés, nem kellett kivárni a jegyváltással elpazarolt időt, így a rendelkezésünkre álló két óra alatt, sok mindent meg tudtunk nézni a múzeum elképesztő gyűjteményéből. Egyik ámulatból a másikba estünk, hogy mi minden van itt felhalmozva a világ minden tájáról begyűjtve. Kolosszus a Húsvét szigetekről. A Rosette-i kő, amelynek segítségével megfejtették az egyiptomi hieroglifákat. III. Ámonhotep vörös gránitból kifaragott feje, egy egész gyűjtemény egyiptomi király- és isten szobrokból. Egyiptomi sírkamrák falfestményei. Asszír kapuőrző kő oroszlán, és ugyanennek a szárnyas változatai. Asszír palotadísz domborművek. Egy egész gyűjtemény ókori görög szobrokból. Egy görög szentély – a Nereidák szentélye – amit szétbontva hoztak ide, és itt összerakták. Az Athéni-akropolisz timpanonjának szobrai, az Akropoliszt díszítő domborművek.
Még a lépcsőház is római padlómozaikokkal volt kidekorálva, ahol felmentünk az egyiptomi gyűjteményhez, ahol múmiák koporsóinak hadserege van kiállítva, egyiptomi használati és dísztárgyak sokaságával.
Egyiptom kincsein kívül itt vannak Perzsia, Núbia, Kréta emlékei is.
Ezeket a kiállított tárgyakat, amik vitatható módon kerültek angol kézbe, folyamatosan kérik vissza a múzeumtól azok az országok, ahonnan származnak. Én azt gondolom, hogy nincs rá esély, hogy visszakapják a muzeális értékeiket, melyeket az egész emberiség kincsének tekintenek, és a származási országukban nincsenek biztonságban. Erre fényes példa az egyiptomi forradalom, vagy az iszlám állam eszelős műkincs rombolása, amivel naponta találkozunk a hírekben.
Megnéztük az Angol Királyi Könyvtárat /Britsh Library/ is, ami a múzeum része. A múzeumi sétánk végén, a hipermodern előcsarnokban lévő büfében szerettünk volna ebédre egy-egy szendvicset venni magunknak. Még szerencse, hogy előbb megnéztük az árát, mert darabja majd tíz font /4.000.-Ft/ volt. Így a múzeummal szembeni pékségben vettünk magunknak ebédet, egy nagyságrenddel szerényebb áron.

Folyt. köv.