Én szülőotthonban születtem. A falusi unokatestvéreim, pedig otthon, a „gólya néni” segítségével. Amikor gyerekek voltunk, mindig nagy tisztelettel köszöntöttük a „gólya nénit”, ha találkoztunk vele, és nem gondolkodtunk az összefüggésen a gólya hozta kisbabák, és a „gólya néni” között. A bába néninek is minden találkozásnál volt néhány kedves szava az általa világra segített gyerekekhez. „De szép kislány lettél” – mondta például a kislányoknak, „Milyen derék legény lettél” – mondta például a kisfiúknak, és a kedves szavak mellett megsimogatta a lányok haját, a fiúk fejére adott egy barackot. /A barack nem egy szem gyümölcs volt, hanem egy kézmozdulat: az összezárt kézfejét a fiúk feje búbjához érintette./ Szívesen találkoztunk a „gólya nénivel”, mert bár nem tudtuk pontosan, hogy miért, a találkozás mindig derűs volt, a bábaasszony büszkén nézett az általa világra segített gyerekekre. Kicsit irigyeltem az unokatestvéreimet azért, hogy nekik van „gólya nénijük.”
Ezek a bábák annak idején két évig tanulták a szülész mesterséget, a 24 hónapos képzés 18 hónapi intézeti elméleti-gyakorlati tanfolyamból és 6 hónapi kötelező kórházi gyakorlatból állt. A vizsgák letétele után, a kórházi gyakorlat alatt legalább 100 szülésnél kellett segédkezniük, és azt naplózni. Ez után kezdhették meg az önálló szülésznői gyakorlatot.
Harminc évvel ezelőttre – amikor az én gyerekeim megszülettek – a szülést beterelték a kórházakba, és szó sem esett arról, hogy az 1960-as évekig Magyarországon a nők otthon szültek, szakképzett bábák segítségével, vagy szülőotthonokban.
Mire az én generációm felnőtt, az önálló bábaképzés megszüntették, intézeti szülésznőket képeztek, akik kizárólagosan asszisztálási és ápolási feladatokat láttak el az orvosok mellett. Így én a három szülésem alkalmával azt sem tudtam, hogy a szülőszobán lévő emberek közül kicsoda a szülésznő. Sem a nevére, sem az arcára nem emlékszem egyiknek sem, csak a szülészorvosra. Ezért aztán a kismama kislányomat egyre arról faggattam, hogy választott-e már szülészorvost. Leendő murmurként meglepetéssel értesültem róla, hogy már nem csak szülészorvost választanak a kismamák, hanem szülésznőt is. A kilencvenes évek elején újra megváltozott a szülésznőképzés, – nyugati minták alapján – érettségire épülő három éves felsőfokú tanfolyamot végeznek a szülésznők. Immár két teljes körűen képzett személyt lehet választani, ha fontosnak tartja a kismama, hogy kiknél szüljön.
Leendő murmurként végigkérdeztem barátaimat, és ismerőseimet, akiknél mostanában kisbaba született, hogy hol, kinél, vagy kiknél szültek. A hallott tapasztalatokat megosztottam a kislányommal, aki sokáig nem nagyon értette, hogy miért kellene a várandóság elején – ha nincs semmi panasza – már szülészorvost választani, szülésznőkkel ismerkedni, intézményeket látogatni. Éppen elég volt neki az egészségügyből a terhesgondozásnak nevezett rettegtetéssel megküzdenie, ahol szörnyű veszélyként kezelték a várandóságot. Inkább elment ahhoz az orvoshoz, akihez területileg tartozott, de nem sikerült vele jó kapcsolatot kialakítani, valószínűleg azért, mert problémátlan terhesség rutin vizsgálatánál nem tömte tele az orvos zsebét hálapénzzel. Így az megengedte magának, hogy kifejezetten ellenségesen viselkedjen, a segítő jó szándéknak még a látszatát is kerülje. Hat hónapig járt az állami doktorhoz, aki egyetlen egyszer sem tette a hasára a kezét, nem vizsgálta meg a magzat fekvését, sem semmit. Azonban minden alkalommal – különböző okoknál fogva – biztosította, hogy ez tuti császár lesz, és minden alkalommal úgy jött ki tőle a lányom, hogy fél órát zokogott utána. Ez azért elgondolkodtató, mert a mai internetes világban a kismamás fórumokon ugyancsak kitárgyalják az orvosokat. Egy hozzászólás is elég, amiben a kismama megírja, hogyan bánt vele, és már le is írják őt orvosként, a fórumot olvasók. Amikor kiborulva panaszkodott rá a lányom, mit tagadjam, én is arra biztattam, hogy akkor ezt hozza nyilvánosságra a mindenható virtuális világban.
Aztán amikor közeledett a szülés időpontja választott kórházat, ahol szülni akart. Ott már viszont azzal szembesült, hogy nem vállalják a szülészorvosok a szülése levezetését, mert nem a terhessége elejétől járt hozzájuk. Állítólag azért kell a terhesség elején orvost választani, hogy végig kísérhessék a terhességet /ezek szerint, ha ügyeletben vannak nem képesek levezetni egy szülést, mert nem kísérték végig a terhességet/. Az én véleményem szerint meg azt a kiesett összeget fájlalják, amit a terhesség elejétől, a magán rendelésükön, nem kaptak meg a kismamától. Így aztán nem a lányom választott orvost, hanem az lett az orvosa, aki még „elvállalta” őt a választott kórházban.
Sok minden megváltozott amióta én szültem, addigra mire a lányom szült, csak a születés biznisz nem változott, sőt kiterjedt a szülésznőkre is. A választott szülésznő egy csoda fontos dolog lett, ugyanis leginkább ő csinál mindent. Akkor mi az orvos dolga? A lányom emlékei szerint: vág és varr. A választott szülésznője minden nap bement hozzá a szülés után, megkérdezni azt, hogy van, de a többi ágyban fekvő anyukára rá sem nézett, még akkor sem, ha éppen ő volt az ügyeletes… Még a lányom szülése előtt egy vizsgálat alkalmával egy fiatal lány ment a vizsgálóba, szemmel láthatólag vajúdva. A szülésznő a lányomat vizsgálta, és a másik kismamával /aki láthatóan rettegetett/ olyan hangon beszélt, hogy a lányom hinni sem akarta, hogy ez ugyanaz a nő! Hát igen, pénz beszél…
Ahogy közeledett a szülése ideje, sajnos nem sok hasznát tudta venni a kislányom a szüléssel kapcsolatos lelki támaszomnak, mert az én tarsolyomban sem volt ehhez muníció.
Ugyan harminc évvel ezelőtt is lehetett kórházat választani, szülész orvost is lehetett választani /aki ott rendelt a kórházban, a vizsgálóban, csak pénzért/, bár a kórházválasztásnak sok értelme nem volt, mert minden kórházban a szülőszobán ugyanaz a lepedőkkel elválasztott szülőágyas rendszer volt. Ahol hanyatt fekve lehetett vajúdni, közben meg mindenféle műszerek rákapcsolva az ember lányára. Ha volt választott orvosa, az időnként megnézte a műszereket, meg az anyukát, ha nem volt, akkor is megnézték az ügyeletesek a szülő nőt, ha valamelyik műszer vészes sípolásra váltott. Még ennyi év után is felháborodok azon, hogy az egyik szülésem alkalmával a mellettem szülő anyukának a hat hónapos terhességnél elhalt magzatot kellett világra hoznia, de nem volt választott orvosa. Már hosszú ideje könyörgött, hogy menjen oda hozzá valaki, a szülőszoba tele volt emberekkel /sok szülés zajlott egyszerre/, de senki a közelébe se ment. Végül már zokogva rimánkodott, de mindhiába. Amikor frissen, vidáman megjelent az én orvosom, a „na hogy vagyunk, hogy vagyunk” hülye rutinkérdéssel, határozottan megkértem, hogy menjen és nézze meg a mellettem vajúdó szerencsétlen asszonyt, mert megbolondulok, hogy nem segít neki senki. Kicsit visszahőkölt, de végül csak megnézte mi a helyzet a lepedőn túl, és végül ő segítette világra a halott csecsemőt.
Akkoriban alternatív szülésről még nem is hallottunk, de az orvosok jobban tudtak szülni már akkor is, mint az anyák. Most már előre megnézheti a kismama az alternatív szülőszobát, amíg várandós, addig biztosítják is róla, hogy mindent megtesznek azért, hogy ő is és a kisbaba is a legnagyobb biztonságban legyen, és alternatív módon is szülhet náluk, ha minden rendben megy. A kismama ezt úgy értelmezi, hogy a fogadott orvos és a fogadott szülésznő a garancia arra, hogy minden rendben menjen, és akkor hurrá, szülhet alternatív módon, nem kell hanyatt fekve, műszerekre és infúzióra kötözve a szülőágyon vajúdnia sok-sok órát.
Aztán amikor eljön a nap, amikor a szülés beindul, valahogyan általában egészen másként alakul a történet. Amikor már benn van a kórházban a szülő nő, akkor aktiválódik a kiszolgáltatott-beteg rutin, akkor már hirtelen gyógyítani kell, valamilyen orvosi beavatkozásra okvetlenül sor kerül. Már előre felkészítik a kismamát, hogy oxitocin infúzióra biztosan szükség lesz, és az első szülésnél a gátmetszés az természetes. Ezzel már be is harangoztak a természetes szülésnek, hiszen infúziót nem kötnek be, sem francia ágyon, sem labdán ülve, sem bordásfalon, sem sétálgatva, sem kádban fekve. Csakis a szülőágyon. Vagyis ez lesz az „alternatíva”. Ezzel már kilőve a szabad pozíció váltás jótékony hatása is.
Amikor a kislányom elmesélte, hogy mit mondtak neki a felkészítés során, én már csak magamban sóhajtoztam, és bátortalanul megkérdeztem, hogy „miért?” Azt a választ kaptam, hogy „így szokták”. Hát ez bizony egy komoly érv!
Már leendő murmurként ekkor szembesültem először a legnagyobb dilemmával, amivel csak egy nagymama találkozik: mennyire szabad beleszólni a felnőtt lánya döntéseibe? Az ő élete, az ő döntései: a terhesgondozásról, az orvosválasztásról, a kórházválasztásról, a szülésznőválasztásról. Ha jól dönt, ő viseli az előnyeit, ha rosszul dönt, ő viseli a hátrányait. Szabad-e belekotyognom ezekbe a dolgokba, amikor nem nekem osztották a lapot, nem én az én szülésem, nem az én gyerekem fog világra jönni? Persze, ő is tájékozódott a barátnőktől, az „ismeretlen barátnőktől” /az internetes ismeretlen ismerősöktől/, és így döntött. Van nekem jogom elbizonytalanítani, hogy ez egy – szerintem – rossz „szokás”, és ezzel azt sugallni, amikor már mindenórás, hogy ő meg rossz döntéseket hozott? Szabad-e azzal gyötörnöm, hogy szerintem így sokat fog szenvedni, és nehéz dolga lesz neki is, és a babának is a szülésnél? Végül nem mondtam neki erről semmit, és – azt remélem – nem is nagyon látszott rajtam, hogy ilyen „felkészítés” után a pokolba kívántam a kórházat, az orvost, a szülésznőt, akiket a kislányom választott. Csak abban reménykedtem, hogy végül talán mégsem kerül erre a sor, ha elég ideig várakozik otthon, talán már nem lesz szükség arra az oxitocin infúzióra.
De mi is a baj az oxitocin infúzióval?
Az oxitocin a szervezetünkben termelődik, öröm hormonnak, vagy szeretet hormonnak is hívják. Örömhormonnak, mert nagy mennyiségben van jelen a szeretkezésnél, szeretet hormonnak, mert a szülés után segíti az anya és a gyermek kötődését. A szülés beindulását, a szülés folyamatát is ez a hormon vezérli. Azonban ennek a hormonnak a termelődéséhez nyugalom és biztonság kell. Minden külső bizonytalanság, stressz gátolja ennek a termelődését. Ezért van az, hogy ha otthon megindul a szülés, és a kismama beteszi a lábát a kórházba, leáll a folyamat. A műszerek jelenléte, kések, szikék, infúziós állványok, az NST berendezés egy szülőszobában azt is sugallják, hogy a helyzet olyan súlyos, hogy minderre szükség lesz. Ez egy önbeteljesítő dolog, mert ezeknek a látványától valóban leáll a szülés folyamata, és akkor úgy dönt az orvos, hogy oxitocin infúziót köt be. Csakhogy a vérbe jutatott oxitocin nem ugyanazt a hatást váltja ki, mint az agyban termelődő oxitocin. Ráadásul az oxitocin infúzió a magzatra is hatással van: arra kényszeríti, hogy gyorsabban induljon kifelé, mint ahogy magától szeretné, és ez számára is stresszhelyzetet eredményez. A szülészet alternatív szemlélete szerint ezért csak akkor érdemes oxitocint bekötni, ha már semmilyen más módszer nem hozott eredményt, sem homeopátiás szerekkel, sem masszázzsal, sem testhelyzet változtatással nem sikerült elérni, hogy a fájások újra megerősödjenek. Az oxitocin infúzió az anya fájdalomérzetét is erőteljesen megnöveli, hiszen a méhösszehúzódások most már külső erő hatására jönnek létre, nem a nő teste irányítja a folyamatot. Ráadásul hirtelen és erőteljes fájásokat okoz, ami szintén a félelem érzését erősítheti. Ez ismét a szülés leállásának irányába hathat, ami újabb beavatkozásokat vonhat maga után. A külsőleg adagolt hormon hatására a fájdalom nő, a saját belső fájdalomcsillapító hormonok nem tudnak termelődni, a szervezet adrenalin szintje viszont megemelkedik az átélt stressz hatására. Ilyenkor a szülő nő elviselhetetlennek érzi a fájdalmat /valószínűleg a születendő gyermek is/, és epidurális érzéstelenítést kér, amitől elmúlik a fájdalom érzete. Ez pedig a szülés ellen dolgozó folyamat már, a méhszáj nem tágul tovább, a szülés leáll és innen már csak két út kínálkozik a szülés befejezésére, még több oxitocin infúzió, és/vagy a császármetszés.
Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy régebben olyan ritka volt, hogy egy kisbaba úgy jött a világra, hogy rá volt tekeredve a köldökzsinór. Most meg olyan gyakori. Az oxitocionos, viharos szüléseknek vajon nincsen köze ehhez? Azt már tudják, hogy sokszor oxigénhiány lép fel az ilyen módon születő babánál, mert a köldökzsinór a csontos medencéhez préselődik a mesterségesen megnövelt fájásoknál.
Úgy tűnik számomra, hogy az alternatív szülés – ez is micsoda egy idétlen név a természetes szülési folyamatra – csak egy vékony máz a förtelmes magyar szülészeti protokollon. Ahol minden a pénzre megy. Egy komplikációmentes szülésért 2010-ben 93 ezer forintot utalt az Országos Egészségpénztár a kórháznak, ha ugyanez epidurális érzéstelenítéssel történt, a térítés összege 103 ezerre növekedett. Egy császármetszésért viszont már 192 ezer forintot adott az egészségpénztár, és itt nincsen teljesítmény volumen korlát! Hát akkor hajrá! Elő a csodaszerrel, aminek oxitocin a neve, aztán lehet epidurálni, stoppolni a viharos szüléstől szétszakadt anyukákat, császározni. Legalább eszébe sem jut anyukának gyorsan hazamenni, mint azt tehetné egy természetes lefolyású szülésnél. Hiszen az OEP csak akkor fizet, ha 72 óráig, három ápolási napig benn marad szülés után. A szülésznő és az orvos meg annyi mindent tett, hogy a hálapénzt igazán megszolgálták. Az már más kérdés, hogy jól tették-e amit tettek…
Sajnos szép reményeim nem váltak valóra a kis unokám születésénél. Volt minden, aminek nem kellett volna lennie. Epidurálás, oxitocin infúzió, hasba könyöklés /ami tilos!/, és minden következmény, ami ezekkel jár.
Murmurként azt hiszem, nem ez a nap volt a legboldogabb születésnapja a kis picikénknek…
19 hozzászólás
Kedves Judit!
Ebből az egészből én azt szűrtem le, hogy mégiscsak jobb volt, amikor még a gólya hozta a kisbabát.:) Nem volt gond, egy szál se.:)
Nem igazán hittem, amikor még a közelmúltban is hallottam, hogy: választott orvos, egy szülés több százezer forint, meg hasonlók… Hááát, ezek után, már mindent elhiszek.
Nálunk ez másként volt. Választhatott a kismama orvost, aki végig kísérte a terhességet. Az egy kartonon vezette a folyamatot: milyen gyógyszert szedett (ha szedett), milyen problémák adódtak a terhesség idején (magas vérnyomás, vérszegénység…) milyen a baba fekvése, mennyit gyarapodott a súlya… Aztán az utolsó látogatás alkalmával a kismama kézhez kapta ezt a kartont és vitte magával a kórházba, amikor szülni ment. Ott az ügyeletes orvosok követhették, hogy mi gond volt már a terhesség idején, ott volt minden útmutató a kezükben, levezették a szülést és kész. folyt.
folyt.
Nem fizettem én egy petákot se, senkinek. Mindenki tette a dolgát. Nem mondom, hogy minden orvos hej de nagyon jó volt, de ha szerencséje volt az embernek, akkor kifoghatta a legjobbat. Nekem a véletlen hozta a legjobb orvosokat, magamtól biztosan nem lettem volna képes kiválasztani őket. Bár, azt is tudni kell, hogy igen jó fizetésért dolgoztak azok az orvosok, és tették is a dolgukat. Még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy nem itt kellett szülnöm. Csak azt tudnám, hogy miért jártak át Szegedre a kismamák onnan szülni, ha már itt ilyen rémes állapotok uralkodtak?
Remélem, hogy mindennek ellenére, egészséges lesz az unokád, és a lányod is kiheveri a megpróbáltatásokat. Kívánok minden jót Nekik.
Ida
Kedves Ida!
Jobb volt-e amikor bábák segítették világra a kisbabákat, mint a mai kórházi gyakorlat? Ezt nem tudnám megmondani, hiszen ilyen tapasztalattal én már nem rendelkezem. Az biztos, hogy természetesebben mentek a dolgok, de ehhez hozzátartozott az is, hogy az életképtelen, vagy súlyos beteg kisbabákat, és a hét hónapos terhességnél korábban világra jötteket nem tudták életben tartani. A természetes szelektálódás még működött, de ez az érintetteknek sok szomorúságot okozott. A mostani terhesgondozás és a szülészeti protokoll viszont más problémákat hoz magával.
Köszönöm a jókívánságokat, átadom az illetékeseknek!
Judit
Kedves Judit!
Nagyszerű (cikk)íróként nagyon jól megírtad, mi zajlik jelenleg… amit magam is jól ismerek… Már az elsőnél szembesültem a helyzettel. A másodiknál végképp megtapasztalhattam, milyen a "viharos" szülés, két és fél óra alatt (nem én siettem…), figyelmen kívül hagyva a nálam felmerült komplikciót is (később elfogadni emiatt az elnézést kérést…), és mik a következményei az anyára és a babára nézve egyaránt…
Harmadjára fogadott orvos nélkül, már másik városban… Csodálkoztak a klinikán azon, hogy a fentiek ellenére merem a harmadikat (elmondtam nekik, mi volt pontosan), de hát… annyira szerettem volna… 🙂 Elmondhatatlanul csodás törődést kaptam, sok segítséget… szép szülést… Sajnos az a remek klinika azóta már nem létezik a Szabolcs utcán… néhány évvel ezelőtt megszüntették…
Szeretettel: barackvirág
Bocsánat, elírtam egy szót… 🙂 "Komplikció" helyett természetesen "komplikációt".
Kedves Barackvirág!
A bababarát szülés, illetve a szülés felett való önálló rendelkezés sajnos még mindig gyerekcipőben jár. A legtöbb kismama még mindig kórházi körülmények között szül, betartva a kórházi protokollt. Amivel igazság szerint semmi gond nincs, hiszen biztonságos egyfelől – viszont kismama illetve bababarát megközelítésből elég barbár.
Nekem a második szülésemnél nagy szerencsém volt, foci VB döntő volt, három hosszabbítással. Mire a doktor urak megnézték a döntőt, már nem volt alkalmuk semmilyen beavatkozásra, mert jött a baba. Harmadszorra is mondhatjuk, hogy "szerencsém" volt, mert éjjel szültem, és lefeküdtek aludni, hogy ebből reggelig nem lesz gyerek. Én meg szépen elvoltam egymagamban a szülőszobán, aztán éjjel egykor megszületett a kisfiam. Beavatkozás így nem volt, de ennyi erővel otthon is maradhattam volna!
Judit
Én úgy hallottam félfüllel, hogy a legtöbb szülni készülő nő inkább a császármetszést választja, mert fél a fájdalomtól. Természetesen ezért is fizetni kell, mint mindenért, de beprogramozva születik a gyerek, és így ki lehet választani a születésnapját. Szeretettel: István
Kedves István! Valóban az utóbbi 12 évben duplájára nőtt a császármetszések száma Magyarországon, így minden harmadik nő ezzel a módszerrel hozza világra gyermekét. Ha azt gondolják, hogy ezzel meg lehet spórolni a fájdalmat, az óriási tévedés! Legfeljebb nem a vajúdásnál vannak szülési fájdalmai, hanem a nagy hasi műtétet követően több évig, vagy akár évtizedig is. Nekem is az első fiam császárral született, egy két napos étlen-szomjan vajúdást követően, rossz szívhangok miatt, tudom mit beszélek. A friss varrat fájdalmasan húzódik /kint is, bent is/ fáj a mozgás, a köhögés, a tüsszentés a nevetés, aztán évekig minden időváltozásra fájva viszket a műtéti heg, és az csak esetleg évek, évtizedek múlva derül ki, hogy milyen "melléksérüléseket" okozott a császármetszés /bél összenövést, vérrög képződést, seb szétválást, következő terhességnél méh repedést, stb/. A hüvelyi szülés következtében fellépő anyai halálozás és megbetegedések valószínűsége tizedakkora, mint császár után. Judit
Kedves Judit!
Nekem nem volt választott orvosom a három gyermekem születésénél. Mikor – 71-ben egy idős " bábaasszony " megkérdezte, hogy van választott orvosom? azt feleltem, helyettem nem szüli meg egyik orvos sem. Jót nevettünk, miközben törölgette a verejtékemet, és bátorított. Ott volt mellettem amíg megszületett a kislányom a harmadik. Egyedül Ő kapott " hálapénzt " tőlem. Még ma is hálásan gondolok rá.
Gratulálok írásodhoz. Sok boldogságot a kislányodnak és a babának.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Nekem volt választott orvosom, de így utólag… Az első babánál két napig étlen-szomjan szülesztett, és császár lett belőle. A másodiknál a foci VB-t nézte, a harmadiknál meg aludt.
Tudod amikor olvastam a hozzászólásodat, megint eszembe jutott róla az a gondolat, ami a jegyzetem írásakor is megkísértett, hogy én nem engednék senkit szülész orvosnak aki saját maga nem szült gyereket. Valószínűleg egészen más lenne ez a mai förtelmes szülészeti protokoll, ha nem a gyors pénz szerzés, és a sérthetetlenség /hiszen vele, férfi létére, soha nem történhet meg az, amit ő most tesz a szülő nővel/ lenne a motiváció. A szülésznők ilyen szempontból – tisztelet a kivételnek – sem lendítenek a dolgokon jó irányban, mert ők is a férfiak által kitalált szülészeti protokoll szerint kötelesek eljárni.
Judit
Kedves Judit !
Nekem volt választásom, volt fogadott orvosom, de abban az időben még kevesebbel is beérték.
Bár sok mindent ő sem csinált:)
Nagyon jó írás, már vártam a folytatást.
Szeretettel gratulálok: Zsu
Kedves Zsu!
Örülök, hogy vártad a folytatást, bár nem az a rózsaszín vattacukor a jegyzetem, amit általában írni szoktak a kismamaságról, meg a várva várt kisbaba megszületéséről.
Lehet, hogy így jobban jártál, hogy az orvosod "nem sok mindent csinált".
Judit
Hello Juditkám !
Mindent körültekintően és izgalmasan tártál elénk. A z egész írásod gyorsan pergő és minden szava érdekfeszítő. Vele párhuzamosan kivetítjük magunkra a velünk történteket is. De gondolom pontosan ez a lényeg. Megindul bennünk is egy folyamat. Hajlandóak vagyunk megfeledkezni a fájdalmakról/főleg ha sohasem beszélünk róla,talán el is akarjuk felejteni /És most megjelensz Te és igenis jól tetted emlékezzünk csak újra. Hiszen megszenvedtünk gyermekeinkért.A felelősségérzet a felnevelésük során folyton nő.Szeretnénk részese lenni az ő életüknek is, de ők is önálló életet választanak ha felnőnek s szép lassacskán kimaradunk az életükből. Ami marad
az emlékezés az elmúlt dolgokra.Kívánom neked sokáig tudd figyelemmel kísérni az unokáid életét, felnevelésükben legyen sok részed, jegyezz fel minden apró részletet, hogy majd legyen mire emlékezned.
Szeretettel, Zsófi
Kedves Zsófi!
Örülök, hogy számodra érdekes volt az írásom. Nem az a nagyon népszerű téma, ami rengeteg olvasót vonzana.
Nagyon bölcs a megállapításod, hogy amikor nagymamák leszünk, akkor a lányaink várandóssága, szülése feleleveníti a saját megélt élményeinket is. Velem is ez történt. 🙂
Még csak most lettem Murmur, ez az egy kis unokám van, és a mai világban ki tudja hogyan alakul, lesz-e még több is. Minden esetre el vagyok ragadtatva az eseménytől, az biztos.
Köszönöm a jó kívánságaidat!
Judit
Tanulságos szülészeti körképet (kórképet) olvashattam egy Murmur szemszögéből.
Kedves Szusi!
Köszönöm az olvasást, és az értékelést! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Sokkal régebben estem át ezen az eseményen, ezért megdöbbentett, mi minden megváltozott, sajnos, nem a most szülésre vállalkozók javára. Hallomásból ismerem azokat a változásokat, amiket többen is leírtak a szüléssel kapcsolatban, s melyek nem előre viszik a kismamák örömeit, inkább a félelmüket fokozzák.
Az én gyerekeim az 50-60-as években még természetes körülmények közt jöttek világra, a harmadik császármetszéssel, de annak megvolt az oka, nem jött divatba, hogy az orvosok külön díjazást várták volna a szülés levezetéséért. Micsoda gondolat s én szégyennek tartom, hogy diplomás emberek elfogadjanak, elvárják a nem külön munkájukért, hanem a kórházban, általában munkaidőben végzett feladatokért a külön járandóságot!
Igaz, a nők se válogattak se orvost, se szülésznőt, azok vezették le a szülést, akik szolgálatban voltak, akár nappal, akár éjjel.
Kedves Kata!
Hű, de régen írtad ezt a hozzászólást! Bocsánat, hogy akkor nem válaszoltam, de magánéleti okok miatt nem tudtam akkoriban látogatni a Napvilágot.
Bizony sok minden megváltozott azóta, hogy akár Te, akár én anyukák lettünk!
Köszönöm, hogy megosztottad velem az ezzel kapcsolatos emlékeidet.
Judit
Borzasztó, hogy olyan is elfogadta az előre kialkudott magas összeget, aki átaludta az eseményt.
A lányom születése előtt, 54-ben hideg szél fújt, éjszaka –25 Co fok hőmérséklettel, éjjel, jóval éjfél után, a kórház összesen 2 mentője úton volt a behavazott, jeges utakon, ezért egy katonai mentő jött értem, amelyre fölszállni is nehezen lehetett. Kórházi orvosokat általában ismertem, de fogalmam se volt róla, ki lesz ügyeletben. Mégis, rendben ment minden, a szülőszobában három, függönnyel elválasztott alkalmatosságon jöttek világra a csecsemők, köztük az én a tíz deka híján négykilós kislányom, makkegészséggel.
Igaz közben történt némi komplikáció, mivel a csecsemő nagy súlya miatt varrásra is sor került, fölöttem a nagy villanyégő csörögve szétpukkant és elsötétült, majd amikor újra kigyúlt a fény mindnyájan nevettünk a különös jeleneten.
Abban az időben egyformán és lelkiismeretesen bántak mindenkivel, szóba se kerülhetett a pénz.
Kata