Spanyolországi úti beszámoló tizenharmadik, és tizennegyedik nap – Nimes

A tizenharmadik nap reggelén minden holmikkal becuccoltunk az autóbuszba, és elkezdtük hosszú, hazafelé vezető utunkat, amit még Franciaországban megszakítottunk egy városlátogatással. Spanyolországot elhagyva az idegenvezetőnk úti célunkról, Nimesről tartott ismertetést.

Nimes neve a kelta-gall Neumasusból származik, ugyanis így hívták azt az istenséget, aki az akkori időkben az itt élő galloknak tiszta vizű forrást adott. A voloscusok laktak itt, akik már a római hódításokat megelőző időkben jelentős várost emeltek.
Ez a gall törzs kellően okos volt ahhoz, hogy gyorsan felmérje a hódítók rendkívüli erejét, harc nélkül megadta magát, ezzel komoly előjogokat tarthatott meg magának.

Augustus császár itt osztott földet veteránjainak. Így az első római telepesek az egyiptomi hadjáratok veteránjai voltak. A városban ugyanis olyan jelképeket találtak, amelyek leláncolt krokodilt ábrázoltak, s még az itt vert pénzen is ez volt látható, márpedig ez a Krisztus születése előtt néhány évtizeddel megvívott egyiptomi hadjáratok jelképe volt, de itt ma is a város címerében szerepel, egy pálmafával együtt.

Nimest Franciaország Rómájának is nevezik, köszönhetően az ókorból megmaradt számos műemléknek.
A római város igen gyorsan fejlődött. Fallal vették körül, szabályos terv alapján építkeztek, hatalmas amfiteátrumot, számos templomot, középületeket emeltek. Hatalmas vízvezeték hozta ide a hegyek közül a vizet, s a város lakosainak a száma meghaladta a 20000-et.
A római birodalom széthullása, a barbárok támadása azonban súlyos károkat okozott. A várost elfoglaló vizigótok, majd a szaracénok nem kímélték a római épületeket. A város hanyatlásnak indult, csak a 10. század végére kezdett ismét éledezni a helység, ám a 12. század végén a helyiek az albigensek oldalára álltak, eretnekséget vállaltak a pápai hatalommal szemben.
A pápák által hirdetett keresztes hadjáratban a rettegett Montfort Simon katonáival a város alá érkezett, Nimes megadta magát, hasonlóan, mint az ókorban, ami annyiban feltétlenül jó döntésnek bizonyult, hogy emberáldozat ezúttal sem volt.
A város irányításában, a művészetekben egyre komolyabb szerephez jutó zsidókat 1389-ben elüldözték, vagyonukat elkobozták, később a más vallási irányzathoz tartozók sem jártak jobban, amikor a lakosság nagy része 1567-ben csatlakozott a hugenottákhoz, 200 katolikust, szerzetest és papot végeztek ki.
Aztán a protestánsok diktáltak, de a folytatásban sem volt nyugalom, még a francia forradalom idején is a vallás osztotta meg az itt élőket.
A XIX. század közepe óta pedig a város a dél-franciaországi bikaviadalok központja. A Feria, a pünkösd napjaiban sorra kerülő idénynyitó viadal hatalmas ünnep, az őszi Corrida nem kevésbé, ezekre turisták ezrei sereglenek a városba.

Amikor Provence nyugati határán álló Nimesben kiszálltunk a buszból, először egy görögös külső jegyekkel rendelkező római templomot – amit a 16. század óta neveznek négyszögletes háznak /Maison Carrée/ – néztünk meg.
Augustus császár uralkodása idején emelték, korinthoszi oszlopfői teszik igazán különlegessé. A birodalom bukása után volt katolikus és protestáns templom, majd közhivatal, magánlakás, egy időben istállónak használták, és született olyan terv is, mely lebontását és Versaillesba szállítását sürgette.
Sorsáról az 1816-os esztendő határozott, amikor műemlékké nyilvánították, és a templom helyreállítási munkálatait megkezdték.
Ma a Musée des Antiques székel itt, ahol a régészeti feltárások legértékesebb leleteit tekinthetjük meg, többek közt egy méretes Apollón-szobrot.

Tovább sétálva a Szent Pál templom /Eglise St. Paul/ mellett haladtunk el, ami az eddig látott spanyol katedrálishoz képest picike és egészen jellegtelen volt.

A város legnevezetesebb látnivalója a római korból fennmaradt amfiteátrum, az I. században épült Arénes. A dór oszlopokkal szegélyezett küzdőtéren egykor gladiátorok küzdöttek egymással, de az arénában rendezték meg a kocsiversenyeket, és mivel a küzdőteret vízzel fel lehetett tölteni, vízi játékokat szintén tartottak itt, teltház esetén 24 ezer néző szeme láttára.
A több mint 2000 év alatt gyakran volt az aréna sorsa zaklatott, a vizigótok várnak használták. Az amfiteátrum négy bejárata előtt a régészek falak maradványait tárták fel, ezek közül néhány falrészlet a római városfalból maradt, míg a többi későbbi eredetű, feltehetően a vizigótok idejéből származik, akik a várrá alakításkor védfalakat építettek elé, a boltíveket pedig befalazták.
Később a szegényebb lakók lakásokat építettek a kövekből, kétezer ember is élt benne.
A 18. században kezdték ismét kicsinosítani, a lakásokat felszámolták, az ott élőket kitelepítették, a törmeléket és szemetet eltávolították, a régi köveket visszahelyezték eredeti helyükre.
A 19. században az amfiteátrum bikaviadaloknak adott helyt, ma pedig operaelőadásokat tartanak itt. Be nem mentünk, de kívülről eléggé megviselt volt az épület, málladozó kövek alkották a megfeketedett falakat.

Nimes belvárosában szűk kis macskaköves utcákon sétáltunk, az épületeken érződik – a közelség miatt – a spanyol hatás ugyanúgy, mint Provence hatása is / terméskövek, magas, keskeny ablakok, színes zsalugáterek, teraszon virító petúniák és muskátlik /.

Közös sétánk után szabadidőt kaptunk, de minket nem érdekelt az idegenvezető által a figyelmünkbe ajánlott 1990-ben felépült Carré des Arts. Ebben a Norman Foster brit építőművész által megálmodott üvegpalotában egy modern képzőművészeti kiállító terem és egy könyvtár kapott helyet.

Inkább a Quai de la Fontaine sétány árnyas fái alatt fagylaltoztunk, és a Jardin de la Fontaine /a Források Kertje/ parkhoz vezető vízi utak, és vízgyűjtők mellett sétálva gyönyörködtünk a vízből kilövellő szökőkutakban, és a vizek fölött átívelő hidakban.
Végül odaértünk a parkhoz, melyet az 1800-as években alakítottak ki és Európa első nyilvános parkjai közé tartozott. A monumentális vázákkal és barokk stílusú szobrokkal díszített kertek egy kissé kopárak voltak, és mivel a szabadidő végéhez közeledtünk, visszatértünk a buszunkhoz.

Az elmúlt két hétben Spanyolországban annyi csodálatos helyet és építményt néztünk meg, hogy ehhez képest Nimes látnivalói nagyon szerények voltak, no mindegy, legalább a lábunkat kinyújtóztattuk a hazáig vezető hosszú út során.

Már nagyon vártam, hogy az utunk visszafelé is arra vezessen, amerre idefelé jöttünk, még egyszer átutazzak az Olasz-Riviérán a tengerparton, a csodás tájakon. Sajnos visszafelé nem azon az úton mentünk, ami a tengerparton vezet. Csak dombokat és településeket láttunk az országút mellett.
Estére visszaértünk ugyanahhoz az észak-olaszországi hotelhoz, amiben az utazásunk kezdetén, az első éjszaka megszálltunk. Az Alessandriához közeli Spinettában, a Hotel Diamante nevű szálloda komplexumban volt megint a szállásunk. Itt nem kaptunk vacsorát, viszont nagyon szép, és kényelmes szobánk volt.

A büféreggeli után a busz már csak ment, és ment velünk, néha tartottunk egy kis pihenőt. Az eső vigasztalanul zuhogott, szinte az egész úton, csak nyugat-Ausztriában szűnt meg az eső kopogása a busz tetején, és ablakain. Magyarországra már csont száraz időben érkeztünk.
Itthon megdöbbenve hallottuk, hogy amíg mi Spanyolországban számos napon áztunk, fáztunk, itt a kánikulától szenvedtek az emberek. A szenvedésük véget ért, amint kinyitottuk a bőröndjeinket, mert véletlenül becsomagoltuk és magunkkal hoztuk az esős, hideg időt is.

VÉGE