Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…
Ki ne ismerné a magyar népmesékből ezt a fordulatot? Azonban elgondolkodtak-e valaha rajta, hogy hol is van az Óperenciás tenger, és hogyan került bele pont a magyar népmesékbe?
Kalandozó őseink nyugati portyáik során többször megfordultak a mai Ausztria, és Dél-Németország területén, az Enns folyó felső vidékén, aminek német neve Ober-Enns, ebből lett a magyar népmesék Óperenciája. A későbbi időkben sem merülhetett feledésbe ez a név, ez a hely, mert az osztrák császárság idején a besorozott magyar katonákat a birodalom távoli színhelyeire vitték szolgálatot teljesíteni. Sokszor az Enns felső folyásánál lévő vidékre. Mi lehet azonban a tenger, amin túl minden mesebeli dolog megtörténhet? Az Óperenciás tenger pedig, a Bodeni tó, amin túl kezdődnek Svájc ismeretlen, veszélyes, hóval – jéggel borított, és a napsütésben ragyogó hegyei, / az üveghegyek / ahol még senki nem járt a mesélők közül. Így a képzelet népesítette be, az ismert világon kívüli területeket, mesebeli szereplőkkel, akikkel akármi megtörténhetett. Aki pedig nem hitte el, a messziről jöttek meséit, azt arra biztatták a mesemondók: hogy járjon utána…
Ma már azonban Bregenzből / a népmesei Bergengóciából/ – jól karbantartott széles utak, alagutak és viaduktok vezetnek át az Óperenciás tengeren túlra, vagyis Svájcba. Aminek mesés hegyeit, völgyeit, tavait bejárhatja az utazó. Megnézheti a veszélyes hegyeket közelről, amelyek miatt az a mondás járja, hogy Svájcban nem sokan halnak meg természetes halállal, mert vagy lezuhannak valahonnan, vagy betemeti őket valami. Találkozhat az ott élőkkel, akik nekünk magyaroknak talán még most is mesebelieknek tűnnek.
Milyen is a svájci táj? Az ország 60%-át az Alpok hegyvonulatai foglalják el, a francia határ mellett a Jura-hegység lánca terül el és a kettő között háromszáz kilométer hosszú hullámos dombvidék. Ez határozza meg a tájképet. Sok magas hegy, sok mély völgy. A hegyekből eredő folyók vize a völgyekben szépséges tavakká gyűlik össze. Valóban szép, és vad vidék. Nyáron minden csupa zöld, és legelő tehenek, szénát gyűjtő gazdák vannak a legképtelenebb helyeken, a legmeredekebb hegyoldalakon is.
Milyen a svájci ember? Két közismert adoma jellemzi őket a csípős nyelvek szerint a legjobban. Az egyik adoma szerint, amikor a Jóisten megteremtette a világot, akkor minden nép fiát megkérdezte, hogy mit szeretne kapni. Amikor a svájci került sorra, megkérdezte a Jóisten: No fiam, hát neked mit adjak? Akarsz magas hegyeket? Akarok hát! – felelte a svájci. No és mit akarsz még fiam? Akarsz szép tavakat? Akarok hát! – felelte a svájci. No és mit akarsz még fiam? Akarsz dús legelőket? Akarok hát! – felelte a svájci. No és mit akarsz még fiam? Köszönöm azt, amit eddig adtál Uram, de szeretném, ha jól tejelő teheneket is adnál, hogy a tejjel táplálhassam magamat és a családomat – felelte a svájci. Rendben van fiam! Jól tejelő teheneket is adott az Úr a svájcinak. Az rögtön meg is fejte a tehenet, ivott a tejből, és nagyon dicsérte, hogy milyen finom. Megkérdezte az Urat: Innál te is Uram ebből a finom tejből? A Jóisten örült, hogy milyen boldog a svájci azzal, amit adott neki, osztozni akart az örömében, így elfogadta a pohár tejet. Finom a tej Uram? – kérdezte a svájci. Nagyon finom! – felelte a Jóisten. Egy frank nyolcvan rappen lesz Uram! – kérte el az árát a svájci.
A másik adoma szerint, egy nő elveszíti a táskáját egy nemzetközi vonaton. Ha egy olasz találja meg a táskát, hiánytalanul, személyesen viszi el neki, és cserében heves udvarlásának beteljesülését várja. Ha egy francia találja meg, elküldi hiánytalanul a tulajdonosának egy szál rózsával, és a névjegyével, a személyes, közelebbi ismeretség reményében. Ha egy svájci találja meg a táskát, elküldi hiánytalanul a tulajdonosának, egy kiegyenlítendő számlával együtt, ami a postaköltséget tartalmazza.
Ezekből az adomákból a svájciakat igencsak anyagias embereknek ismerjük meg, akiknek a mások iránti szolgálatkészségét a saját anyagi érdekeik határozzák meg.
Ez az anyagiasság azonban ebben a 26 önálló kantonból álló, és négy hivatalos nyelvet / német, francia, olasz, rétoromán/ beszélő országban a függetlenség, és a szabadság talpköve is.
A népmesék világának kulturális örökségén kívül Svájcnak és Magyarországnak közös emléke a Habsburg uralom. Gyermekkorom kedvenc tévé filmsorozata a Tell Vilmos volt. A svájciak szabadsághőse Tell, aki az osztrák, Gessler nevű helytartó póznára tűzött kalapját nem volt hajlandó megsüvegelni. Így került sor arra a büntetésre, hogy Tell Vilmosnak a fia fején levő almát kellett egy nyílvesszővel kettéhasítania. Az első nyílvesszővel teljesítette a képtelen feladatot, majd – valamivel később – egy másodikkal a helytartót is megölte. Megmutatva, hogy a zsarnokot le lehet győzni. A mindenki által ismert magyar kártya, az 1848-as szabadságharcot megelőző időben jelent meg, amikor Európa-szerte forradalmi mozgalmak érlelődtek. Érthető, hogy Schneider József pesti kártyafestő nem a magyar történelemből választott szabadsághősöket a kártyája illusztrálására, mert az osztrák cenzúra azt elkoboztatta volna Az alsó és felső lapok alakjait a Tell Vilmos című drámából vette, amelyet nálunk már 1827-ben színpadon is előadtak. Schneider a kártyákra festette a dráma alapgondolatát, a Habsburgok elleni küzdelmet, amelyben Svájcnak is része volt. A műből nyolc alakot választott ki, hat lap a szabadsághős Tell Vilmost és társait, két lap a zsarnok helytartót, Gesslert és csatlósát ábrázolja. Azt, hogy a magyar kártya – amit Svájcban nem ismernek – mennyire járult hozzá a magyar szabadságharchoz, azt nem lehet ma már felmérni. A svájciak Habsburg uralom ellenes küzdelmének kezdetét egy másik legenda a Szent Gotthárd-hágón megépült „Ördöghíddal” kapcsolja össze. A Szent Gotthárd-hágó az Alpok legfontosabb észak-déli összekötő vonala, amelynek déli oldalán nehézségek nélkül fel lehet jutni, azonban az északi oldalán egy legyőzhetetlen, meredek, mély szoros állta útját a kereskedőknek, és utazóknak. Csak nagy, és nehezen járható kerülővel lehetett átkelni a hágón. A tizenkettedik században azonban egy kovácsmesternek sikerült hidat építeni a szoroson, amit Ördöghídnak neveztek el, mivel biztosra vették, hogy a hidat csak az ördög segítségével lehetett megépíteni ezen a meredek és veszélyes helyen. A megépült híd használatáért hídpénzt szedtek a helyi Uri kantonbeliek, ami nem tetszett a Habsburg uralkodónak – aki német-római császárként Svájcon is uralkodott -. Így katonákat küldött a híd feletti uralom, no és a hídpénz megszerzésére, akiket a svájciak az Ördöghíd alatti Schöllenen-szorosba dobáltak. A hídpénz vita nem történelmi tény – mint ahogyan Tell Vilmos tettei sem -, azonban az biztos, hogy 1291-ben Uri kanton elsők között írta alá az „örök szövetséget” Schwyz, és Unterwalden kantonokkal, amellyel egyesültek a Habsburgok „idegen” szabályai elleni közös küzdelemre. Nem sokkal később 1315-ben legyőzték a morgarteni csatában a Habsburg hadsereget, és függetlenséget szereztek, mint Svájci Konföderáció. Ehhez a három őskantonhoz csatlakozott aztán apránként a többi kanton is. 1513-ban már 13 kantonból állt a szövetség. 1515-ben Marignanoban a francia hadseregtől vereséget szenvedtek a svájciak, akik szegények a háborúhoz szükséges nyersanyagokban és ásványkincsekben. Ez volt az utolsó elvesztett csatájuk, mert törvénybe iktatták az „örök békét”, az országuk semlegességét.
A gazdasági fejlődéshez azonban nem elég a függetlenség, egy stabil, közmegegyezésre törekvő különleges politikai rendszer is kell hozzá. Az összes fontos kérdésben nem a képviselők döntenek, hanem a népszavazás, amellyel bármely a parlament által hozott törvényt meg is lehet támadni, vagy akár a szövetségi alkotmányt is módosítani. A népszavazás eredménye végrehajtandó és végleges, bármennyien vesznek is részt rajta. Bár van szövetségi kormány, az nem próbál uralkodni az egyes kantonok fölött. A négy évre választott hét tagú kormány egy-egy tagja egy éven keresztül a Szövetségi Elnök. Nincsenek a Szövetségi Elnöknek uralkodókat megillető jogai, és nem veszi körül pompa. Bernben egy domboldalban áll egymás mellett hét egyforma ház, itt laknak a mindenkori miniszterek. Az egyik ház egy kicsit nagyobb, mint a többi, ebben lakik, egy évig a mindenkori Szövetségi Elnök. A svájci polgár tudatában van annak, hogy a kormányát ő tartja fenn, és annak is, hogy mit vár tőle.
A változásokat „alulról” indítják, az önkormányzatok viszik „feljebb” a javaslataikat, a kantonjuk pedig – egyetértés esetén – előterjeszti a többi kanton elé, ha támogatásra talál a javaslat a többi kantonban is, akkor pedig, jöhet a népszavazás.
Fontos hatékonysági tényező a beszedett adók, közterhek megjelenése az adott helyen, a közösségek, kantonok szintjén. A Szövetség a személyi jövedelemadóból például nem részesül.
Svájcban senki sem próbálja a saját nyelvét a másikra rákényszeríteni. Az egyik faluban még német a hivatalos nyelv, a tőle pár kilométerre fekvő másik településen, pedig már francia. Ahogy haladunk az úton, anélkül, hogy átlépnénk az országhatárt, egy perc alatt megváltozik a feliratok, jelzőtáblák nyelve, és ezen nem akad fenn senki. Az idősebbek általában a német nyelvet használják egymás közötti közvetítő nyelvnek, a fiatalabbak az angol nyelvet. Mivel minden kanton önálló, ezért változó a kötelező munkaidő, a hivatalos ünnepnapok és az iskolai szünetek is eltérőek. A fizetések szakmán és cégen belül is kantononként különbözőek. Az egészségbiztosítás, az autó biztosítása, az adó attól is függ, hogy ki hol lakik.
Mindez nekünk magyaroknak egészen mesebeli, hiszen ez valóban az Óperenciás tengeren is túl történik…
Aki meg nem hiszi, az járjon csak utána!
20 hozzászólás
Kedves Judit!
Ezt a mesés, mégis ismeretterjesztő történeti áttekintést Svájcról igazán nagyszerűnek tartom. Az egész olvasmányos érdekes, érdeklődéssel várom a folytatást.
Zagyvapart.
Kedves Judith!
43 éve élek svájcban, és nagyon is meglepődtem, hogy egy magyar ember ennyit tud svájcrol. Még egy kis mesével, tökéletesiteném svájc különlegességét, amit már a gyerekek ovodás korukban is tudnak:
Három kis mitugrász beszélget az ovodában, egy sváci, egy német és egy osztrák, hogy honnét jön a kis testvér.
– Az osztrák kis gyerek: Én tudom, a gólya hozza.
– Ugyan már mondja a német, az csak mese: Apú és anyu, ha nekem egy kis testvért akarnak
– ajándékozni, akkor nagyon szeretik egymást, és egyszer csak anyú bemegy a kórházba és haza
– hozza a kistestvéremet.
– A kis svájci csak halgat, és mereven néz maga elé. Erre az egyik megkérdezi:És tinállatok svájcban,
– hogy lesz a kis testvér?
– Én azt nem tudom pontossan, csak annyit, az minden kantonban másképp…
Szép leírást írtál svájcról
üdv Tóni
Érdeklődéssel olvastam svájci leírásodat és mivel évente legalább kétszer megfordulok arrafelé, csak megerősíteni tudom azt, hogy az egyik legérdekesebb dolog náluk, hogy kantononként MINDEN változik.
Rétorománul, információim szerint már csak néhány százan beszélnek, viszont vannak olyan nagyon erős „német” tájszólások, mit pl. a Valois kantoni, amit ha egymás közt beszélnek, akkor, abból, az „irodalmi” németül beszélők egy árva szót sem értenek. A valoisiek nagyon büszkék erre! A gyerekeknek lehetőségük van felnőtt korukra a németen kívül, a francia, az olasz és az angol nyelv elsajátítására is.
Azt az egyet nem tapasztaltam, hogy az ifjúság körében az angol lenne a közvetítő nyelv.
Érdeklődéssel várom a folytatást.
Kedves Zagyvapart!
Amíg nem jártam Svájcban, olyan messzinek, és a magyaroktól olyan távolinak tűnt. Aztán, amikor ott jártam, rájöttem, hogy már ismertem őket a népmeséinkből, a történelmünkből, a kártyaasztal mellől.
Örülök, hogy tetszett a "kis mesém"!
Judit
Kedves Szusi!
Ma svájcban nem egésszen 8 millio ember él (7 951 000). Ennek a legújjabb adatok szerint, kb. 0,5 % beszélli a rétromán nyelvet, az kb. 40 000 főt tesz ki. Ez feloszlik a Sursilvan, Sutsilvan, Surmiran, Puter és a Vallader nyelvre, de 1982 óta van egy közös rétromán nyelv, a amelyet a TV-ben is használnak, a Rumantsch Grischun, amely az öt nyelvet foglalja össze.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Talán nagyképűség egy svájci utazás után az országról írni. 🙂
Te biztosan sokkal, de sokkal jobban ismered belülről azt, amit én csak kivülről láttam.
Node ez "csak" egy képeslap, egy jegyzet a mesebeli Svájcból, nem egy tanulmány, vagy egy történelmi értekezés.
Köszönöm, hogy elolvastad, szépnek találtad, és nem voltál túl szigorú hozzám. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Lehet, hogy e régi vicc elmesélésében elfeledtem dicsérni, hogy milyen sokat is tudsz svájcról, és megmondom őszintén, én sem tudtam mindent. Az első meglepetésem nekem is akkor volt amikor Zürichben leszálltam a vonatról 1968 Junius 26-án. Tudtam hogy 700 éve nem volt háború svájcban, de miért pont azon a napon tört ki, amikor én megérkeztem. Amikor hazaértünk, ahhoz a magyar emberhez, ő 56-os menekült volt, akkor mesélte az egész cirkuszt, a rendőrséggel, katonasággal azért van, mert demonszrálnakaz ellen, ami a cseheknél történt. Nekem úgy nézett ki, mint, egy igazi háború, mert addig még demonsztrációt sohsem láttam. Az országot és a népeket megismertem, mert több mint tíz évig egy 28 tonnás, pótkocsis teherautóval jártam az országot, utána pedig több mint húsz évig mint transzport diszpecsér voltam 25 soffőrnek a fönöke.
Nagyon is tetszett amit, és ahogy leírtad.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Köszönöm a biztatást! Még küldök néhány képeslapot a Napvilágosoknak…
Judit
Kedves Judit!
Jó sok minden került rá erre a képeslapra, és jó sok emléket keltett fel bennem, pedig nem is jártam még Svájcban. Viszont olvastam Mary Shelley Frankenstein-jét, amiben a cselekmény magva a fenséges Jura-hegységben játszódik. Persze ez nem véletlen, hiszen Svájc hegyei között íródott maga a mű is. Aztán ott van a nyelvi sokszínűség említése. Szociolingvisztikából foglalkoztunk vele sokat. A kantonok megjelenése, pedig az izzasztó politológia vizsgát juttatta az eszembe. Az Óperenciás tengerről meg… De hát mindenki volt gyerek. Ki ne imádta volna a meséket?
Szeretem az ilyen könnyed stílusú ismeretterjesztő írásokat!
Várom a következő képeslapot!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Svájc félelmetesen fennséges és zord hegyei valóban kitűnő helyszinei a félelmetes és zord történeteknek. Pld. John Knittel: Via Mala c. könyve, a Bernáthegyi kutyák legendái, a hegymászók történetei, stb.
Ezekkel nem tudok – és nem is akarok -versenyre kelni, bár tervezek egy képeslapot a magas hegyekből is! 😀
Örülök, hogy kikapcsolódást nyújtott Neked a képeslapom, bár azok a vizsgák… 🙁
Judit
Kedves Szusi!
Bár a körülményeket nem ismerhetem, ami miatt egy évben legalább kétszer megfordulhatsz arrafelé, de nagyon irigyellek érte! 🙁
A tájszólások is valóban olyanok, amik az Óperenciás tengeren túli hihetetlen történetek közé tartoznak. 🙂 Amikor gyerek voltam, nálunk is élt még az egyes vidékek tájszólása. Aztán a rádió – a tévé – az oktatás kigyomlálta a szögedies, a vasi és a többi tájszólást. Most már Magyarországon egyen vulgáris médiául beszél mindenki. Túl az Óperencián azonban ezt is őrzik az egyes népcsoportok, mint a népvisletüket, ami még az ünneplő ruhájuk. /Kivéve a nagyvárosokat/. Köszönöm a remek hozzászólásodat!
Írtam még képeslapot a Napvilágosoknak, de kicsit aggódva teszem fel, mert vannak itt akik jobban ismerik Svájcot.
Judit
Nincs okod az aggodalomra Judit. Olyan érdekfeszítően írsz, hogy öröm olvasni. Az ismeret az egy dolog, a közvetítése meg egy másik….
Te alaposan és érdekesen tudósítasz. Én biztosan rácuppanok a következőre is!
Kedves Judit!
Ismeretlen ismerősként üdvözölhettem Svájcot. Sosem jártam ott, sőt! Máshol sem külföldön, de ahogy Szusi is írta, annyira olvasmányosan írsz, hogy az ember rögtön a helyszínen érzi magát. Remek cikkedből sok új információval gazdagodtam. Köszönöm!
Mint ahogyan Sándor, úgy én is az olyan cikkeket szeretem, amiből szórakoztatóan tanulhatok. Gratulálok!
Üdv.
Hosszú, de elolvastam még tegnap.Sose jártam Svájcban, de el tudtam képzelni
milyen lehetett ott kint.Szép.
Aine
Kedves Judit!
Emlékeztem arra, hogy tavaly mennyire tetszett nekem az a képeslapod, ami a vulkánról szólt :)) így aztán úgy döntöttem, hogy jövök megint olvasni… Megint úgy, ahogyan a Te írásaidat szoktam, azaz olvasóként kényelmesen hátradőlve, nagy érdeklődéssel! Örülök, hogy elolvastam… nem tudtam, hogy mi az Óperenciás tenger eredete, és gyerekkoromban bizony ez zavart egy kicsit… szerettem volna tudni, hogyha kitalálták is, vajon miért éppen így nevezték el. Jó, hogy a kislányaimnak már elmondhatom, hogy leírtad nekünk, hogy hogyan is van ez… 🙂 Tetszik az is, hogy Svájcban ilyen színes a nyelvhasználat, és ez nem jelent gondot nekik. Mivel számoztad a cikkedet, úgy látom, hogy lesznek további érdekes információk is tőled, és ez jó!! 🙂 Azt hiszem, írtam már, de szeretném most is elmondani, hogy nagyon profin írsz! 🙂
barackvirág
Kedves Mónika!
Örülök, hogy ismét az olvasóim között vagy. 🙂
Vulkánokról most nem lesz szó, mert az Alpok gyűrt lánchegység, a Jura hegység pedig mészkő-hegységrendszer, de azért a vad hegyekről még küldök majd egy képeslapot.
Az Óperenciás tenger helye engem is nagyon megragadott gyerekkoromban, de a nagymamám elintézte azzal, hogy a mesében van, és kész. No, akkor még nem sejtettem, hogy egyszer még én is elljutok az Üveghegyeken túlra. 🙂
Lehet, hogy egyszer még Kukutyinba is eljutok zabot hegyezni? 😀
Judit
Kedves Artúr!
Amíg fel nem neveltük a gyerekeinket én sem jártam külföldön. Azóta is csak hátizsákos turistaként. Sajnos képeslapjaimból így hiányzik a luxus szállodák, és kaszinók világa, a hozzám hasonló helyi kisemberekkel találkozom, a hírességekről és a felső tízezer éltéről semmit sem tudok. 🙂
A második képeslapom: "Ez a csokoládé, nem az a csokoládé…" nem lesz szórakoztató, de talán a tanulságok lesznek benne.
Köszönöm, hogy "kivetted a postaládádból" a képeslapomat. 😀
Judit
Kedves Aine!
Igazad van, ez egy jó hosszú képeslap! 😀
Tavaly is ilyeneket küldtem a Napvilágosoknak Szicíliából, de nem reklamált senki… 🙂 /Még most is olvashatóak az oldalamon./
Köszönöm, hogy elolvastad, és hozzászólást is írtál. Ha lesz kedved, olvasd el a többit is majd.
Judit
Kedves Judit!
Most fedeztem föl újabb tájkép-sorozatodat. Mondhatom, jó nagy képeslapokat használsz, ha annyi érdekeset bemutatsz nekünk rajta. Jó ovasni az anyagodat, mert egyszerúen (de nagyszerűen) írod le a látottakat, s aki olvassa, maga előtt láthatja a svájci órási helyvonulatokat, a szép tavakat, a hegyoldal legelőin legelésző teheneket (amelyek valószínűleg nem lila színűek). Egyébként is jó ismeretterjesztő olvasmány, mindenki tanulhat blőle. Ebben nyilatkozik meg a (tudtommal) pedagógusi mivoltod. Én sokkal messzebbnek képzeltem el az Óperenciás-tengert és az Üveghegyeket. Mondhatom, profi módon írsz, szeretem olvsni írásaidat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Most lebuktam. A "képeslapjaimat" valószínűleg megportózná a posta, olyan hosszúak… 🙂
Még szerencsére itt a címzetteknek nem kell a hiányzó érték háromszorosát leróni, ahhoz, hogy megkapják a lapjaimat. 🙂
Egyes tanulmányok szerint Magyarország nyugati határa a 907-es pozsonyi csatát (a bajorokkal történt – a bajorokra nézve végzetes – összecsapást) követően az Enns folyóig húzódott. A német nyelvben a tengert és a tavat ugyanazzal a szóval, a See-vel illetik, így az "Óperenciás tengeren túl" kifejezésnek volt egy másik jelentése, ami ebben az időben azt jelentette, hogy a határainkon túl.
Örülök, hogy tetszett a képeslapom Neked is!
Judit