25. Novellák, történetek, gondolatok, életemből merítve

Madarak- és emberek koldusai
Prózavers és Haibun keveréke – saját ötlet.

Tél van, hideg tél, künn az utcán hó-borított táj, fákon-háztetőkről jégcsapok lógnak. Az utcákon gyerekek szánkót húznak, meg hóembert gyúrnak. A járdán bundában dideregve munkába sietnek vagy sétálnak az emberek.
Egy eldugott utca udvarának szögletében kukákban egy ember kotorász. Már egyiket átnézte, most a másikhoz megy, gondosan belenéz, hátha valami ehető ételt talál benne. Kenyérhéjat talál, örömmel konstatálja, hogy az összekötözött kis szatyorban tisztán maradt. Gyorsan a táskájába rejti, s továbbkutat. A kuka fogóján egy műanyag dobozt lát. Nini! Egy darabka szalonna van benne, ez is tiszta, ehető és felsóhajt: készen az ebédem, vagy jó vacsorám lesz. A mai munkám nem volt hiábavaló, s örömmel tünteti el a táskájába.

Néha öröm ér
ma vacsorát találtam
a kuka mellett.

Gyakran jár ide, már ismeri: olyanok lakhatják a házat, akik nem dühösen néznek a kukázó emberre, hanem a kuka mellé tisztán rakják, vagy a fogójára kötik a még ehető falatokat.
Néha még zoknit, ingeket, ruhaneműt tisztán, cipőt is a kuka mellé teszik. Milyen jó, hogy vannak jószívű emberek… Rajtam is olyan kabát van – jut eszébe hálásan – amit a kuka mellé tettek.

Mit találtam még?
Egy jó meleg pulóvert
s egy pár harisnyát!

Sajnos, változik a szokás, a városokból kiutálták a hajléktalanokat, csak olykor merészkednek be, amikor ételosztást rendez valamelyik jótékony szervezet. Akkor aztán megtelnek a járdák, alig lehet az éhségtől korgó gyomrú emberektől járkálni. Sokan vannak, akik éheznek, annyira szaporodott azok száma, akik rászorulnak mások segítségére, ha meg akarják tömni a gyomrukat.
**

LEVÉL EGY KEDVES BARÁTNAK
Kedves, általam igen tisztelt Ágnes!

Tollat ragadva, hagy mondjam el valakinek, most is csak Neked szánva, a következőket, hogy tudják, mi van körülöttem.
Érdekes, hogy már 1952-től törzslakó vagyok a városban. 1980-tól sok mindent csináltam a háztartás, gyerekeimmel és unokáimmal való foglalkozás mellett.
Előbb csak befejeztem a kézimunkáimat, amit „munkás” időm alatt nem tudtam elvégezni, aztán jártam az akkor nem rég’ épített tornacsarnokba kézilabdázni, tornászni. Utána kereskedő lettem, egyik garázsomba üzletet nyitottam. Kata boltja címet adtam neki, ahol kozmetikumot; mosáshoz, tisztálkodáshoz használatos szereket, ajándéktárgyakat, üvegedényeket, és még többfélét is forgalmaztam. Salgótarjánból sokféle árut kaptam, amit ők hoztak el nekem. Azon kívül – ha kellett, én is hoztam megrakott autómmal. Egyéb árut Budapestről is hoztam.
Amikor a Tarjáni cég megbukott, be kellett fejeznem ezt az üzletelést, kiárusítottam, a megmaradt terméket.
Utána gyapjú-ágyneművel kezdtem foglalkozni, ahhoz nem volt szükség külön üzletre, a lakásban is lehetett vele foglalkozni.
Azonban én nem tudtam csak otthon ülni, ezért amikor a Városi Tanács földeket osztott a határban, én is jelentkeztem és magamnak egy csodás kertet rendeztem be. Nehéz volt, de amíg bírtam, fenntartottam a kertet, mivel nagyon finom szamóca, barack, cseresznye, főznivaló kukorica termett.
Amíg lehetett, fenntartottam, bár volt elég elfoglaltságom, mert férjem gyengült, s az unokáim sorban megszülettek.
Utána, már a 21. század első évében kezdtem komolyabban írással foglalkozni. (Bár munkás évim fő alapja az írás volt, pedig eredetileg művésznek készültem, főleg női ruhákat tervezni, de a tervemet a háború keresztülhúzta.) Előbb novellákat írtam, és 2005-évben írtam az első versemet. Most már megszámolni se tudom, hány novellám és versem van, csak a könyveket tudom megszámolni, mert az még két-számjegyes.
Nem panaszkodom, mert több irodalmi-portállal tartok kapcsolatot: Napvilág Íróklub, Miskolci Irodalmi Rádió, Boldog Jövőnk Alapítványa és Cserhát-vidéki Művészkörnek, ott megtalálhatók az alkotásaim, s ahol sokan ismernek. Napvilághoz nagyon sok alkotásomat feltettem, ahol egymás alkotásait bíráljuk. Miskolci Rádiónál szinte évenként adtak ki Antológiát, mindegyikben megjelentek verseim, novelláim és több lemezt is készítettek, s van, ahol húsz anyagom jelent meg és megzenésítették a verseimet, valamint a rádióban is szerepeltették alkotásaimat. A Cserhát Művészkör évente két kötetet jelenít meg, mindegyikben szerepelnek a verseim. A Boldog Jövőnk alapítványánál pedig legalább 20 kis kötetem van, ahol szintén mindegyikben szerepel a pályázati anyagom.
Irodalomra a lánykori nevemet használom, s ha az Interneten beírják azt, megjelennek versek és novellák, olvashatják, válogatni lehet benne. Nagyon sok versem- és novellám, sőt, kötetem is Balassagyarmattal kapcsolatos.
Az egyik kötetet a benne szereplő téma 30. évfordulóján három televízió keresett föl interjút kérni és minden évben megemlékeznek róla. Mindezek előtt saját városomban is tagja voltam az egyik irodalmi portálnak, ott is évente jelentettek meg egy-egy kötetet, én is küldtem mindenkor egy verset vagy novellát hozzá. Kevés tag volt, de én hűségesen jártam oda. Utoljára – nem tudom miért – sajnos egy alkalommal lemezen átadott novellámat úgy lecsupaszítva tették be a kötetbe, hogy nem ismertem rá.
Korábban, – ami előírás is – ha valaki javít benne, visszaküldték, hogy azt elfogadom-e? De ez most nem történt meg, engedélyem nélkül, tőmondatokra alakították át.
Érthetetlen volt, ráadásul a kötet kiadása után, vártam a meghívót, azonban nem hívtak meg az ünnepélyre, hiába vártam. Aztán felkerestem a Könyvtárt és érdeklődtem, s úgy tudtam meg, hogy az már lezajlott, de kötetből én nem kaptam, ami szokás volt. Ezért megvásároltam, fel sem tudtam fogni, mi volt ez? Amikor otthon elolvastam, a benne a lecsupaszított novellámat, amire rá se ismertem, majdnem sírva fakadtam, mert érthetetlen volt, miért lett olyan rövid, hiszen a végső oldala a kis kötetnek nem is volt tele, oda bőven elfért volna…
Megsértve éreztem magam, attól fogva nem mentem el a klub-összejöveteleire sem.
Ezen már túl vagyok, mert máshol mindenütt elismerik irodalmi munkámat, és ha beütik az írói nevemet az Interneten, sok anyagommal találkozhatnak. Sőt, ismert televízióktól (nem a helybelitől!)
Karácsony-tájban még most is többször megjelennek még a fővárosból is, az általuk ismert kötetemben egyik téma évfordulóján. Nem dicsekvés, de érdekes, hogy annyi elismerést, díjakat kaptam, köztük Lyra Irodalmi első díj – pénzjutalommal, Külön-díjak, Elismerő oklevelek, Art-díj, Nívódíj, Aranyoklevél, stb., nem férnek el a falon az íróasztalom fölött három sorban sem!
Tehát sok helyen elismerik irodalmi tevékenységemet, csak a lakóhelyemen nem ismernek; ez igaz, mivel korábban is a köteteim megjelenése előtt kértem segítséget a kiadásokhoz – mivel másokat segítettek és kaptak hozzájárulást is, nekem nem sikerült.
Ezért határoztam el, hogy elektromos kiadásban teszem közzé a köteteimet. Sikerült a kapcsolatot felvenni az Országos Széchényi Könyvtár „polca” www.mek.oszk.hu részével, ahol jelenleg 44 kötetem van feltéve.
Tegnap küldtem el a negyvenötödik kötet anyagát és már a következőn dolgozom. Az eltelt idő óta a köteteim száma több mint duplájára bővült. Egyetlen kötetemet tudtam csak kiadatni nyomdában, de olyan sokba kerül, hogy többel nem tudtam próbálkozni. Ha kaptam volna némi segítséget, az eladási árból a többit már tudtam volna megjelentetni, s már meggazdagodhattam volna belőle én és a kiadó is.
Jó kedélyű vagyok, ehhez csak azt írhatom, hogy: ha-ha-ha, jó volna, ha úgy lett volna!) Ezért nem vagyok, nem lehetek elégedetlen, hiszen a köteteimet sok-ezren olvassák ott is. Annyit hozzáteszek, hogy ott, az oldal első helyén Édesapám verseskötete az enyémek mellett található. (Címe: Por a Hadak útján).
(Apám: Finta István Nógrád vármegyében tanított 20 évig, utána helyezték át Marosvásárhelyre, majd amikor a háború után visszatért, Szirákon egy 24 tanerős iskolában igazgató- és iskolák felügyelőjeként dolgozott nyugdíjaztatásáig.
A háború viszontagságai miatt egyetlen kis verseskötete maradt meg, elrongyolódott, ezért hogy megmentsem, betűpontossággal átírva, én foglaltam kötetbe csupán fényképekkel kiegészítve, testvéremmel együtt hozzá megírtuk és beletettük a kötetbe a különösen érdekes életrajzát is.) Szeretném, ha tudnátok, hogy én azért nem megyek a rendezvényekre, mivel korom miatt súlyos mozgássérültté nyilvánítottak, és nekem 85 lépcsőt megjárni már nagyon nehéz. Azért örülök, hogy külditek a meghívókat, mivel legalább tájékozódom a történtekről. Elnézést kérek, hogy ilyen hosszúra sikerült levelem, de kikívánkozott belőlem.
Ha időd engedi, olvasd szeretettel. Fogadd megértéssel a tájékoztatásomat, s azt Tőletek én is köszönettel fogadom!
Szeretettel üdvözöllek, egy puszit is küldök:
Finta Kata
író- és költő, kitüntetések birtokosa.

..*-*..