Mikor Isten életet adott,
Vállamra egy nagy terhet rakott.
Azt mondta felsírva, küzdj gyermek
Boldogságodért, békességért,
Bölcsességért, üdvösségedért.
Mit kívánhatnék még?
Csetlek-botlok gondtalansággal
Boldog, és bizonytalansággal
Útra kelve vitt idegenbe,
Csak könnycsepp a tekintetemben,
Új családban nem nélkülözöm.
Jóra fordult hát a sorsom!
Hajadonként elszálló évek,
Tapasztalva gyönyörűséget,
Gyermekáldást, a sorsformálást,
Utam másfelé kanyarogván,
Békesség honolt kinn a pusztán.
Pusztába kiáltó szó csupán!
Bölcs életem hadak útja,
Mélységes volt az élet kútja.
Kimeregettem már sok vizet,
Jóságomért kővel fizetett.
Aprópénzre felváltott nagyot.
Vajon elégedettek a napok?
Most mikor vendég vagyok már csak
Vége szakadt szép álmaimnak,
A körém fonódó alkonyat,
Ritkábban hallatom hangomat.
Esténként imáim mormolom.
Boldogságom csak szófoszlány,
Békességre vágyom csupán.
Nem lettem Uram elég bölcs!
Lelkem Tenálad üdvözöl!
3 hozzászólás
Évikém!
Nagyon tetszik a versed, komoly téma, gondosan, szépen megírva.
Szeretettel gratulálok:
Kata
Kata! Köszönöm kedves látogatásod és gratulációd. Szeretettel várlak mindig. Éva
Drága Évi!
Sajnos vagy éppen jó, hogy ilyen az élet amit kaptunk. Versed mélysége gondolatokat ébresztett bennem.
Szeretettel ölellek: Ica