1. fejezet
Még alig bukott a nap a tó fölé hajló fák mögött a horizont alá, az égen máris egymás után bújtak elő a kora esti csillagok. László a kis tó karám felőli oldalán lévő padon ült, próbálta a nap eseményeit rendbe rakni a fejében. A kezében egy kenyérvégből időnként letört egy-egy darabot, és bedobta a vízbe. A rendszeresen itt tanyázó vadkacsákból most egy sem jelentkezett a lassan ázó falatokért.
Felnézett az égre, hogy ellenőrizze a gyülekező felhőket, nem mintha csapadékra számított volna, mert az évnek ebben a szakában inkább a szárazság volt a jellemző. Örült volna egy kis esőnek, mert akkor a lovak nem vertek volna fel akkora port a patáikkal.
A csillagos ég szemlélését hangos csobbanás zavarta meg. Visszanézett a tóra, azt hitte, hogy a kacsák közül landolt egy a vízen. Elsőre fel sem tűnt, hogy a bedobált kacsaeleségből hiányzik. Ekkor a felszín alól, mint egy lövedék, ugrott ki egy megázott galacsin. Körülötte apró morzsák pettyezték a vízfelszínt. Pár másodperc múlva megjelent egy akkora pontyszáj a morzsahalom közepén, hogy egy teniszlabda is belefért volna. Az imént felbukkanó falat eltűnt a hal szájában, és mint aki jól végezet a dolgát, a feje ismét a víz alá bukott. Kicsit távolabbra úszott, de útját mutatta a vizet hasító hátúszója. A korábban bedobált és már kissé megázott többi kenyérért is jelentkezett egy-egy, de az elsőnél kisebb hal.
A háttérben lévő karám felől folyamatosan hallotta az esti lovagoltatáson szorgalmasan dolgozó lovak patájának dobogását. Ezt néha megtörte az oktatók építő jellegű kritikája, amit a tanulók próbáltak teljesíteni.
– Egyenesen ülj, lejjebb a sarkadat!
Mivel már közeledett az este, többnyire felnőttek próbálták elsajátítani a nem is olyan egyszerű tudományt. Egyre többen hódolnak ennek a hobbinak. Nagyon kellemes időtöltés és testmozgás a zsúfolt és rohanással teli városi élet feledtetésére. Nemcsak a lovaglók, hanem a lótartók száma is gyarapodott. Mivel ez a lovarda a város szívében, a X. kerületben van, a Pesten lakó lótulajdonosok számára könnyen elérhető. A bértartás jelentős bevételt jelentett László munkahelyének is.
Hátat fordított a tónak, és figyelni kezdte a karámban körbe-körbeügető hatalmas, mégis kecses állatokat. Ezzel a látvánnyal gyerekkora óta nem tud betelni. Nem ismert még egy ilyen, méretét meghazudtoló ügyességgel mozgó lényt, amely nagy figyelemmel és odaadással hajtja végre a hátán ülő ember minden utasítását. Két lovon kezdő ülhet, mert azokat az oktató vezetőszáron vezette maga körül, és közben folyamatosan tanácsokkal látta el a nyeregben ülőt.
László felállt, és elindult vissza, az istállók felé. Szembe jött vele Géza, akinek feladata többnyire a lovak ellátása és tisztán tartása volt, de most egy felnyergelt fekete lovat vezetett.
László gondolataiba mélyedve ment el mellette, de alig jutott túl rajtuk, máris szöget ütött a fejébe, hogy valami nem stimmel.
– Hova viszed Csillagfényt? – kérdezte Gézát, és nem titkolta bosszúságát.
– Csilla szólt az irodából, hogy készítsem fel, mert, dr. Füzesi telefonált, hogy a lánya hamarosan ideér, hogy lovagoljon egy órát.
László csak ekkor nézte meg jobban a lovat, és rögtön hangot adott nemtetszésének:
– Ki nyergelte fel ezt a lovat? – nézett mérgesen Gézára.
– Én – válaszolta határozottan Géza, de már gyanította, hogy nem lehet nagyon büszke a munkájára.
– Hányszor mutattam meg, hogy kell felnyergelni egy lovat? – kérdezte a főnök szigorával László, és közben megfogta a nyerget rögzítő hevedert. – A hevedernek a ló lábától egy tenyérnyire kell lenni, ez meg dörzsöli a könyökét – közben megpróbált a heveder alá nyúlni, de nem sikerült. – Azt is már többször elmagyaráztam, hogy mennyire kell meghúzni a nyereghevedert. A tenyeredet alá kell tudni dugni. Nézd meg, olyan szorosra van húzva, hogy mindjárt megfullad a ló! Javítsd, ki addig senki nem ülhet rá!
Az utasítások kiosztása közben megsimította a az állat farát, és nem tetszett, amit érzett.
– Miért ilyen kemény a farizma? – kérdezte.
– Nem tudom – válaszolta Géza -, délelőtt a doktor kilovagolt vele az erdőbe – magyarázta.
– Két hete nem lovagolt rajta senki – bosszankodott László. – Ma meg jól meghajtotta? Amikor visszaért lesétáltatta?
– Nem tudom, én csak azt láttam, hogy bevezeti a helyére, aztán odaszólt nekem, hogy nyergeljem le.
– Ennek a lónak izomláza van. Ma ezen nem lovagolhat senki. A lánynak nyergeld fel Rozsdást! Ha készen vagy látni akarom!
László folytatta útját az iroda felé, remélte, hogy ott találja még Csillát. Az ablak világos volt, tehát valaki még tartózkodik a helyiségben. Határozott tempóban nyitott be az ajtón.
– Csilla, – szólította meg, a bent lévő lányt – már megbeszéltük, hogy a lovak programjáról mindig tájékoztatsz, főleg akkor, ha hirtelen változás történik a beosztásban.
– Csillagfényről van szó? – kérdezte a lány.
– Igen, miért nem szóltál nekem, hogy fel kell nyergelni, és miért nem tudok arról, hogy délelőtt dr. Füzesi kilovagolt vele az erdőbe?
– Kerestelek, de nem találtalak sehol. Azt hittem, hogy el kellett menned valahova, ez meg sürgős volt, ezért szóltam Gézának.
– Nem mentem sehova – bosszankodott László -, tudod jól, hogy itt élek a lovardában, és ha el kell mennem, mindig szólok. A mobiltelefonom pedig állandóan nálam van, miért nem hívtál fel?
– Az kiment a fejemből – szabadkozott Csilla.
– Ne haragudj, hogy így letámadtalak – kezdett kicsit nyugodtabb hangra váltani László -, de tudod, hogy a lovak állapota az én felelősségem, ezért mindenről tudnom kell! Belőlük élünk, és a beteg, vagy fáradt lovak nem termelnek túl nagy bevételt.
– Csillagfény beteg lett? – kérdezte idegesen Csilla. – Én nem akartam neki rosszat.
– Nem beteg, csak izomláza van. Ezért kellett volna tudnom róla, hogy a doktor ki akar lovagolni, mert akkor lett volna alkalmam figyelmeztetni, hogy két hét pihenő után ne terhelje túl – magyarázta Csillának. – De már megyek is, hátha tudok vele beszélni. Gondolom, ő hozza a lányát.
Gyors léptekkel közeledett az istálló felé, amelyikben Csillagfény karámja volt. Már messziről hallotta, hogy Füzesi doktor megérkezett. Géza szabadkozására lépett a karámba, és rögtön a segítségére sietett.
– Jó estét, doktor úr! – lépett Géza és Füzesi közé. – Én adtam az utasítást, hogy vegye le a szerszámokat Csillagfényről, ma nem lehet rajta lovagolni.
– Miért? – nézett mérgesen Lászlóra a doktor. – Délelőtt lovagoltam rajta, semmi baja nem volt.
– De most van – szögezte le László. – Két hétig felé se nézett, most meg jól meghajtotta az erdőben – nézett mérgesen.
– Nagyon elfoglalt voltam az utóbbi időben és örültem, hogy kicsit vágtathatok a fák között – szabadkozott Füzesi.
– Ha szólt volna utána Gézának, hogy sétáltassa le, akkor nem lenne most izomláza.
– Igaza van, de kaptam egy telefont, és nagyon sietnem kellett.
– Van egy javaslatom, doktor – enyhült meg egy kicsit László.
– Hallgatom.
– Amikor ránk bízta a ló gondozását, kikötötte, hogy nem lovagolhat rajta idegen. Ezen kellene változtatni.
– Nem akarom, hogy idegenek más stílusra szoktassák.
– Pedig ez megoldás lenne arra, hogy folyamatos tréningben legyen Csillagfény – magyarázta László. – Neki is jót tenne, mert ha hosszú ideig ácsorog a karámban, még a végén depressziós lesz.
– Erre nem gondoltam – nézett a lova istállórésze felé.
– Szerintem, gyerekeknek megengedhetné, hogy ráüljenek. Ők nem hiszem, hogy új szokásokra tanítanák – tárta a doktor elé ötletét László. – Nagyon sok iskolás jár hozzánk, hogy megtanuljon lovagolni, ezért időnként előfordul, hogy kevés az oktatásra használható állat. Csillagfény nagyon nyugodt, szolgálatkész ló. A lánya is lovagol rajta, így már megszokta a gyerekeket is.
– Mibe kerülne ez nekem, hogy többet foglalkoznak vele?
– Nem kellene semmivel többet fizetni – nyugtatta a doktort, mintha nem lett volna vele tisztában, hogy a többletkiadás sem jelentene neki problémát. – A gyerekek szülei fizetnek az oktatásért, így megtérülne az, hogy többet foglalkozunk a lovával. A rendszeres csutakolás is ingyen lenne, mert a gyerekeknek azt is meg kell tanulniuk. Az állattartás nagyon fontos része, hogy a lovat gondozni is kell. A gondos lekefélés közben alakul ki a szoros kapcsolat közöttük. Mellesleg a gyerekek szeretik is csinálni.
– Meggyőzött – nyújtotta a kezét László felé. – Tanuljanak rajta a gyerekek, de akkor a lányom most nem tud lovagolni?
– Már szóltam Gézának, hogy nyergelje fel Rozsdát, azon lovagolhat – fogta meg a doktor kezét -, és ezzel a korábbi egyezség megkötöttnek tekinthető. Ugyanolyan nyugodt és kezes ló, mint Csillagfény, igaz nem olyan szép.
– Köszönöm, – indult a kocsija felé dr. Füzesi. – Viszontlátásra! – búcsúzott. – Egy óra múlva visszajövök a lányomért.
– Viszontlátásra! – búcsúzott László is.
15 hozzászólás
Kedves János!
Érdekesnek indul a történet. Én is szeretem a természetet, az állatokat. Igaz, én életemben csak diákkoromban egyszer ülhettem lóra, amikor Apukámat behívták a második világháborúba, és a csoport helyén alkalmam nyílt rája.
Azonban én féltem a lovaktól és csak egyik kisebb méretű vén lóra mertem felülni. A lovak okos állatok, akik jól kezelik őket, azoknak hálásak ők is.
Érdekel a történet, a következőket is olvasni fogom.
Engedje meg, hogy megjegyezzem: olvasás közben találtam a "keftelésnek" szót. Itt is a gép pirossal aláhúzza, ezért ki kellene javítani, mert a szó helyesen: kedvtelés!
Javaslom, hogy az anyag feltétele előtt futtassa át a helyesírás-ellenőrzésen.
Jóindulattal jegyeztem meg, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata
Köszönöm, hogy ismét olvastál valamit tőlem. Örülök, hogy tetszik a történet.
Az észrevételt köszönöm, javítottam, a rosszul kitalált szót, de mivel nem találtam egyetlen helyesírási szótárban a "kedvtel" szót sem, így hobbira cseréltem.
Remélem olvasod tovább is.
Üdv: FJ.
Szia János! 🙂
Mivel ígéretesnek tűnik a regényed, elhatároztam, hogy szánok egy kis időt a részletesebb átnézésre. Mindet elolvastam, de most csak erről a részről szólok, mondanivalóm terjedelme miatt a szövegszerkesztőmből.
Már az elején felkeltetted az érdeklődésem, mert szemléletes a leírás. Nyilván nemcsak dicsérgetni akarlak, hanem segíteni abban, hogy még értékesebb legyen a műved. Ezzel kapcsolatban teszek néhány észrevételt és javaslatot. Mindezt azért, mert tudom, hogy szívesen veszed az építő kritikát. Lehet, hogy a felsorolásomban lesznek olyan dolgok, amiket a következő részekben alkalmazhatsz, ezért általánosítani is fogok.
Íme:
A címeket pont nélkül írjuk, ezért ki kellene venni az összesből.
Az átláthatóság miatt a bekezdéseknél között egy-egy enterrel szellősebbé lehetne tenni a szöveget.
A vesszők fokozott figyelmet igényelnek, mert az egyik legnehezebb feladat a központozás.
…
…
Jó lenne, ha átnéznéd ebből a szempontból külön is! Felsorolásnál az „és” előtt nem kell alkalmazni, tagmondatok elválasztásakor viszont igen. Ugyanez vonatkozik a két mondat határán lévő kötőszókra is. A megszólítás után is vessző szükséges: Jó estét, doktor úr!
Az írásjelek alkalmazása is fontos, mert egyrészt helyesírási követelmény, másrészt érthetővé és színessé teszik a szöveget. Néhány felkiáltó- és kérdőjel hiányzik: „Egyenesen ülj, lejjebb a sarkadat! Hova viszed Csillagfényt? Javítsd ki, addig senki nem ülhet rá! Mibe kerülne ez nekem…”
Az összetett szavakat is megemlítem: a „pontyszáj, morzsa-halom, gyerekkor, ugyanolyan” így illene a mondatokba.
Egy igekötős igét kellene javítanod: idejön.
Érdemes a szóismétlésekkel is foglalkozni, bár ebben a részben nem túl gyakori (heveder, lovagolt, ló). Némelyikre nincs szükség, mert egy előző utalás egyértelművé teszi, egyéb esetben pedig ki lehet váltani mással.
…
…
A párbeszédek lezárása előtt nem kell pont: „De most van – szögezte le László.
Figyelj az igeidőkre, mert az utolsó néhány sorban jelenre váltottál!
Találtam elírást is: nézetT, egyeZség, tárta A doktor elé.
Soknak tűnik a javítás, de nem az, csak írásban nehéz úgy megfogalmazni, hogy érthető legyen.
Azt javasolom, hogy amikor felteszed, a megjelenés után nézd át kívülről is, de úgy, hogy hangosan olvasod! Jobban kitűnik, hogy min lehet alakítani!
Nagyon tetszik a regényed, örülök, hogy folyamatosan alakul benned. Ha lesz időm, jönnék még, ha nem bánod, mert érdemes foglalkozni az írásoddal. 🙂
Na, ezzel kicsit elébe is mentem a dolgoknak. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Mindig örülök neki, ha leírod észrevételeidet, mert az azt jelenti, hogy olyat sikerült írnom, ami érdemes arra, hogy "koptasd a tollad".
Mint már írtam, nem tanultam az írást, csak művelem, és ezért minden észrevételt, és tanácsot szívesen veszek. Várólistán van a 6. fejezet, amit már a tanácsaid betartásával próbáltam, javítani és formázni. Mire ezt olvasod, lehet, hogy már kinn lesz az oldalon. Legnagyobb odafigyelésem ellenére is, elképzelhető, hogy még mindig maradt benne hiba, amire, ha felhívja valaki a figyelmemet, azt megköszönöm.
Folytatom:
….Eddig azért nem tagoltam sorközökkel, mert én úgy gondoltam, hogy a sorköz után, vagy időben, vagy térben ugrás van a történetben. A mások által, ilyen formában felrakott írásokban engem zavart olvasás közbe ez az erős széttagoltság. Volt akinek meg is jegyeztem, ezek szerint rosszul.
Eddig ekkora érdeklődés egyik írásom iránt sem volt. Ennek örülök, de kicsit meg is ijeszt, mert ezt a színvonalat valahogy tartanom kell.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Már alig vártam, hogy ide jussak a regényedhez! 🙂
A lovakhoz nem értek, ezért annál nagyobb kíváncsisággal olvastam. Jól indul!
Üdvözlettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Örülök, hogy ismét itt üdvözölhetlek. Remélem tetszeni fog ez az irományom is. Ekkora érdklődés, még egyik írásommal kapcsolatban sem volt. Ennek nagyon örülök. Mivel sok hozzászólást kapok, a leírtak alapján, még jobbá, olvasmányosabbá tudom tenni. Dolgozom rajta.
Remélem a többi részt is olvasni fogod.
Üdvözlettel: János
Kedves János "
Nem akarok csatlakozni az előző beírásokhoz, ők már megtették a javaslataikat. Inkább a történet
szórakoztató jellegére utalok. Belekezdés után, ha érdekesnek tartom, akkor nem tudom otthagyni. Van amikor már az elején kitűnik , ez engem nem köt le nem érdekel. A te írásod nem ilyen. Nem tudtam itt hagyni amíg a végére nem értem. Sok használható tapasztalatot osztottál meg. A lótartók is tanulhatnak belőle. Mert a lótartáshoz szív is kell ! Sokan saját passziójukért tartanak lovat,s nem gondolnak arra, hogy a ló legalább olyan hűséges a gazdájához mint a kutya , csak nagyobb állat és fenségesebb.Nyugodtan rábízhatja az ember magát.
Amint ráérek olvasom a következőt. Szeretettel gratulálok, Zsófi
Kedves Zsófi!
Nem gondoltam, hogy az utolsó regényemmel kezded. (Legalább is eddig.)
Ezt csak azért kezdtem el írni, mert nagyon szeretem a lovakat, ezt tudva feleségem megkérdezte, hogy miért ne írok olyan történeteket amiben lovak vannak. Miért ne gondoltam, és minden koncepció nélkül elkezdtem írni. Írás közben kezdett alakulni a történet.
Első pár fejezet kitétele után, nagyon meglepett, hogy milyen sok embernek tetszik. Ez azért kicsit meg is ijesztett, mert a továbbiakban is nyújtanom kell valamit a sok érdeklődőnek.
Szerencsére komoly segítséget kaptam Kankalintól, így már bátrabban folytatom.
Remélem olvasod a többi részt is, üdvözlettel: János
Kedves János!
Érdekesen indul az új regényed! Kicsit csodálkoztam a címen, miután elolvastam az első részt, mert László inkább a lovarda vezetője, nem egy lóápoló /istállófiú/. No de lehet, hogy nem is róla fog szólni a történet…
A másik amin csodálkoztam, az az időpont. Nyár van, lement a nap a történet elején, azaz késő este van.
Én úgy tudom, hogy a fél nyolcas esti etetés után már lovat kivinni lovaglásra tilos.
Persze, ez lehet, hogy csak régebben volt így, a mai bértartók házirendjét nem ismerem.
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy ezt is elkezdted olvasni.
Én amikor elkezdek egy történetet írni, először kiválasztom a címet, és aköré írom a történetet. Ebben az esetben a lóápoló, a főszereplőnek, nem a szakmája, munkakőre, vagy foglalkozása, hanem a mentalitása. László a lelkében, tanításaiban "A lóápoló". Ha befejeztem, és végig olvastad, remélem azt fogod mondani, hogy nem is lehetett volna jobb címet választani.
A lótartás az utóbbi jó pár évben nagyon megváltozott, mert akinek van pénze a tartására, az általában, délután és esete ér rá. Ennek megfelelően a lovardákban az élet délután, este, sőt késő este zajlik. Ennek cserében a lovak délelőtt pihenhetnek.
Remélem olvasod a további részeket is, üdvözlettel: János
Kedves János! Belevágtam ebbe a regénybe, elolvastam az első részt. Jól indul. Korábban egy-két epizódot már elolvastam, tetszett. Egyetemista koromban én is lovagoltam, így a téma ismerős, és érdekel engem. Megyek tovább a folytatáshoz, mihelyst időm engedi! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Köszönöm, hogy bele kezdtél. Írásod szereint hozzáértő vagy a témához. Én sajnos nem voltam addig amíg ezt al nem kezdtem írni. A ló szereteén kívül nem volt sok közöm a lovagláshoz. (Egyszer lovagoltam vezetőszáron, kb. olyan szinten amikor a gyereket a bucsuban felültetik a pónira.) Szívesen, és rendszeresen járok lpvardába, de többnyire a jó levegő, meg az állatok közeklsége miatt. Onnan jött ez a téma. Már csak utána kellett olvasnom, és legalább fejben helyre tenni a lovaglást. A gyakorlati tapasztalatom ezzel nem változott.
Várom, hozzáértő kritikádat, a többi fejezethez, üdvözlettel: János