16. fejezet
Az élet már javában zajlott a lovardában, amikor Petra szemét dörzsölve előkerült László szobájából. Rögtön tudta merre kell menni, mert már messziről hallotta „szobatársa” hangját. Közelebb ment az ovális pályához, és kicsit figyelte, hogy mi történik. Nem kerülte el a figyelmét, hogy ez egy ideiglenesen felépített gyakorló tér, valamilyen versenyhez.
– Ez egy nagyon szűk pálya – hallotta László hangját. – Körbe fogják ülni a nézők, és nagyon hangosak lesznek. A lovad győzni akar, ezért ideges lesz, mert vissza van fogva, amíg el nem engedik a rajtnál. Úgy fogja érezni, hogy be van zárva, ki akar törni.
– Itt semmi baja – nézett le a nyeregből csodálkozva a karcsú fekete hajú lány.
– Majd meglátod, ha a Hősök terén lesztek – mondta László. – Ott nem lesz egyszerű kordában tartani.
– Akkor mit csináljak? – kérdezte a lány, és nagyon figyelt edzőjére.
– Állandó kontaktusban kell lenned vele. Mindig figyeld a fülét, ha elkezdi össze-vissza mozgatni, akkor látod rajta, hogy zavarja a sok inger, és nem rád figyel. Ilyenkor képes felágaskodni, vagy megpróbál kitörni – magyarázta László. – Egyik kézzel folyamatos kontrol alatt tartsd a gyeplőt, másikkal pedig simogasd, vagy kedvesen paskold a nyakát. Egyfolytában beszélj hozzá, ne hagyd, hogy a zaj elterelje a figyelmét rólad.
Ekkor Petra már László mellett állt, de nem akart zavarni ezért nem szólalt meg, de arra nem gondolt, hogy oldalra fog mozdulni, és nekiütközik. Az oktatásból felocsúdó László ijedten nézett a lányra.
– Nem tapostam rád? – kérdezte. – Hogy kerülsz te ide, és miért vagy még mindig pizsamában? Hamarosan menned kell reggelizni, aztán kezdődik az első lovardás napod.
– Mire készül ez a lány? – kérdezte Petra, figyelmen kívül hagyva az előbb elhangzott mondatot. – Milyen versenyre készíted fel?
– A Nemzeti Vágtára – válaszolt László. – A sztárfutamban fog indulni.
– Mikor lesz a futam? – kérdezte Petra.
– Négy hónap múlva, de mit mondtam a reggeliről? Indulás azonnal, mosakodás felöltözés, utána reggeli – próbált szigorúnak látszani.
– Ki ül a nyeregben? Ha sztár futam, akkor ő valami híresség?
– Mit mondtam az előbb? – nézett mérgesen László. – Futás mosakodni, reggeli után beszélhetünk, addig ezt az órát befejezem.
Petra többet nem kérdezett indult végrehajtani az eddig kapott utasításokat.
Reggeli után a gyerekcsoporttal maradt, kíváncsi volt, hogy milyen foglakozások vannak egy ilyen táborban. Az előszobában a többi gyereknek a vállfája alatt ott volt a lovaglócsizmája, amit akkor vettek fel, ha nem az épületben tartózkodtak. Petrát kivéve már mindegyik ült lovon, ezt irigyelte tőlük, a bizakodás, hogy egyszer ő is nyeregbe ülhet a csoporttal tartotta. Nyílt az étkező ajtaja, és László lépett be rajta hátra tett kézzel. Minden táborlakó elcsendesedett, mert tudták, hogy valami bejelentés következik.
– Gyerünk lovagolni – adta ki az utasítást a társaságnak.
– Én is mehetek – lépett elé Petra.
– Igen – válaszolta László -, te is a csoportba tartozol.
– De nekem nincs csizmám – görbült le a szája.
– Ez jó lesz – emelte előre a bal kezét László, benne egy pár csizmával.
– Ez az enyém? – nézett a boldogságtól könnyes szemmel Petra. Leült a padra, és elvette a lábbeliket Lászlótól.
– Ha szeretnél lovagolni, akkor igen – mondta -, de nem kötelező. Aki nem akar lovagolni, annak kitalálunk más foglakozást.
– Én nagyon szeretnék – vette fel a csizmákat -, de anyu megengedi?
– Igen, amikor kettesben maradtunk a kórházban megkérdezetem tőle, és azt mondta, hogy rám vagy bízva, amit én jónak látok azt csinálhatod.
– Az jó – ült továbbra is a padon, az előszobában Petra, és csodálta a gyönyörű csillogóra fényesített csizmáját.
– Ha mehetünk, akkor ezt se felejtsd el – nyújtott felé a másik kezével egy kobakot. – E nélkül nem lovagolhatsz.
– Köszönöm – mondta Petra, és ellenkezés nélkül feltette a fejére az újabb védelmi eszközt.
– Indulhatunk – adta ki a parancsot már az egész csoportnak -, a pónik fel vannak nyergelve.
Petra László közelébe tolakodott, és megfogta a kezét, hogy kicsit visszafogja.
– Szeretnél valamit mondani? – hajolt le hozzá László.
– Nem szeretnék pónin lovagolni – jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangsúllyal.
– Miért? – nézett csodálkozva László.
– A pónik szeszélyesek, megbízhatatlanok, nem szeretem őket.
– A nálunk lévők nagyon jól idomítottak – próbálta nyugtatni László. – Ha megbízhatatlanok lennének, nem engednék ráülni senkit.
– Elhiszem – mondta Petra. – Én akkor is félek tőlük.
– Jó, akkor várj egy kicsit, szólok Gézának, nyergelje fel neked Rozsdást – simogatta meg a kislány fejét. – Őt már ismered, tőle nem kell félned.
Géza hallotta a beszélgetést ezért, már indult is a feladat végrehajtására.
– Az jó lesz, Rozsdás szeret engem.
A többi gyerek már ott állt az eddig megszokott pónija mellett. Öt perc múlva Géza is megérkezett Rozsdással. – Kicsit nagy ló ez egy gyereknek – adott hangot véleményének.
Megjegyzése zárt fülekre talált így visszasétált intézni a félbehagyott munkáját.
– Mivel eddig még nem lovagoltál – lépett oda László -, ezért vezetőszáron próbálod ki Rozsdást.
– Lovon még nem ültem, de tudok lovagolni – nézett sértődötten Petra.
– Akkor is előbb megnézlek vezetőszáron – jelentette ki László, ellenkezést nem tűrő hangon. – Nyeregbe – adta ki a parancsot a többieknek, közben felsegítette Petrát Rozsdás nyergébe. – Ülj egyenesen, és ne csinálj semmit, amíg nem szólok.
Körbejárta a lovat, és mindent ellenőrzött. A kengyeleken rövidített egy kicsit, és mikor mindent rendben talált bevezette a karámba.
– Séta ütemben jobb kézre menjetek egymás után körbe, amíg nem szólok. – indította el a csoportot. – Előzni nem szabad, ha valakinek problémája van, akkor mindenki megáll.
A pónik szépen egymás után elkezdtek körbe sétálni. László Rozsdást vezetve bement a karám közepére. A kezében lévő vezetőhevedert beakasztotta az állszíjba, utána elsétált a lótól öt méterre. Megállt és Petra felés fordult.
– Nézzük, hogy sétálsz – mondta, de mielőtt meglendíthette volna a kezében levő ostort, amivel indítani akarta a lovat, látta, hogy Petra lazít a gyeplőn, amit az előírásoknak megfelelően fogott, sarkaival megnyomta Rozsdás oldalát, a csípőjét kicsit előre tolta. A ló érezve a kapott jeleket megindult lépésben. Nem akarta megzavarni a lányt ezért nem szólt semmit, csak csendben csodálkozott. Ahogy a ló ment körbe-körbe, ő is fordult, hogy mindig előtte legyen. –Mehetünk gyorsabban? – kérdezte.
– Szabad? – nézett a magasból Lászlóra, Petra.
– Igen – válaszolta, és nem csinált semmit, csak követte a szemével.
Petra megemelte a csípőjét, mintha megtolná a lovat előre, közben csizmaszárral megszorította az oldalát, és még engedett a gyeplőn. Rozsdás elkezdett ügetni.
László csodálattal nézte a lányt, és elgondolkozott. Életében nem látott olyat, hogy valaki könyvből megtanult, lovagolni, pedig már tisztában volt vele, hogy erről van szó. Az jutott még eszébe, mi lett volna, ha Petra, már hat éves kora óta lovagol. Mint jó oktató – habár ezt még semmi nem igazolta – rászólt Petrára: – Rossz lábra ügetsz.
– Ezt a fotel karfáján nem lehet begyakorolni – mondta Petra, kicsit sem sértődötten. Egy ütemre visszaült a lóra, és mikor ismét elkezdte a könnyítést, már mosolyogva nyugtázta László: – Most már jó.
Csak fogta a kezében lévő vezetőszárat, és csodálattal nézte a kislányt, aki a nagy lovon úgy nézett ki, mint egy porszem a sivatagban, de az állat úgy engedelmeskedett neki, mint a jó dolgozó a főnökének.
– A rövidvágta is menne? – kérdezte László összeszedve magát az elgondolkodásból.
Petra visszaült a nyeregbe, sarkát kicsit lejjebb nyomat, a gyeplőt visszahúzta. Rozsdás azonnal megállt. A kislány által szokatlan erősségű lassulás miatt kicsit megtámaszkodott Rozsdás nyakán, majd, mint aki természetes környezetében lenne oda fordult oktatójához
– Azt is próbáltam – jelentette ki a leg természetesebbnek hangon -, de nem hiszem, hogy most azt is ki kellene próbálnom. Számomra ez is nagy meglepetés, hogy amit olvastam, és a fotelen gyakoroltam az így működik a lovon is.
Kicsit gondolkodott a folytatás előtt, majd azt mondta: – Azt hiszem mára elég volt.
– Miért? – kérdezte László. – Nem volt jó?
– De, minden nagyon jó volt – válaszolta Petra -, de szeretnék leszállni.
László nem erőszakoskodott, oda lépett Rozsdás mellé, és felnyújtotta a kezét, hogy segítsen leszállni. Petra elfogadta a felé nyújtott kezet, és leereszkedett László mellé, de továbbra sem engedte el. Teljes testében remegett. Olyan elesettnek érezte László, hogy lenyúlt és felemelte a kislányt. Magához szorította és csak annyi súgott a fülébe: – Csodálatosan csináltad, én ilyet még nem láttam.
Petra úgy szorította a nyakát, mint aki soha nem akar megválni tőle. A könnye csorgott az arcán, benedvesítve oktatója pólóját, és csak suttogva mondta László nyakába: – Nagyon féltem.
– Mitől?
– Hatalmas állat Rozsdás. Nagyon magasan voltam.
– Mindent nagyon jól csináltál – simogatta meg a hátát László.
Kezdett szűnni a remegés Petra testében, ezért László letette a földre, és elé térdelt. Ekkor jutott eszébe, hogy a többi gyerek, még mindig sétál körbe-körbe. Felnézett és oda szólt nekik: – Mehet két kör, ügetésben, és mára befejeztük.
Petra már teljesen megnyugodva kicsit hátrébb lépve, nagyot sóhajtott, és annyit mondott: – Nem gondoltam, hogy ez ekkora élmény lesz. Köszönöm.
– Nagyon szívesen – állt fel László. – Csak egyet sajnálok, azt hogy anyukád ezt nem látta.
– Én is – nyugtázta Petra.
A pónik befejezték a második kört és lovasaikkal felsorakoztak a karám kijáratánál.
– Mindenki leszerszámozza, lecsutakolja a lovát, és beköti az istállóba – adta ki az utasítást László. – Utána tisztálkodás, ebéd, majd csendes pihenő.
Ez a bejelentés nem aratott osztatlan sikert, de mivel a lovarda szabályzatában benne van, hogy minden tanítvány köteles végrehajtani az oktató utasításait, ezért ellenkezés nélkül vezették el lovaikat.
– Ne lógassátok már az orrotokat – szól utánuk László. – Ebéd után várlak benneteket a tónál, és beszélgethetünk arról, amiről akartok, az lesz a pihenő, és azért nem kell annyira csendben lenni.
Ettől a bejelentéstől, mindjárt vidámabban vezették a lovakat.
8 hozzászólás
Kedves János!
Itt most csodálatosan írtad meg a kislányt, aki a félelme ellenére megcsinálta, amit a könyvből tanult! Valóban vannak ilyen ritka képességű gyerekek. 🙂
Üdvözöllek:
Ylen
Kedves Ylen!
Először jelzem, örülök, hogy ismét itt vagy. Nagyon rég óta nem láttam, hogy figyelemmel kísérnéd az íróoldalon történő eseményeket. Olvastam az előző fejezeteknél írt hozzászólásokat is, mindegyiket köszönöm. Tudod, hogy nem szoktam megsértődni, ha valaki elmondja a véleményét, és figyelni szoktam a kritikákra. Azért örülök, ha valaki leírja a véleményét, mert akkor már több szemszögből tudom nézni az írást. Természetesen átgondolom, amiket írtál, és megpróbálom átfogalmazni, a jelzett helyeket.
Remélem hamarosan olvashatok tőled is valamit, üdvözlettel: János
Üdvözletem, János!
Örömmel látom, hogy valósággal ontod magadból a "Lóápoló" újabb és újabb fejezeteit, és egyik lebilincselőbb, mint a másik. Ez a mostani – ahol én hosszú kihagyás után most visszacsatlakozom – valami mesés. Ugyan néhol szabálytalanul váltakozott a jelen idő a múlt idős szerkezettel, és voltak kisebb elírások, de annyira lebilincselően mesélsz és olyan szakértelemmel, hogy mindez semmit nem von le az olvasásélményből. (Ez a "rosszul mondtam, értsétek jól" tipikus esete.)
Gratulálok a regényedhez, igazán büszke lehetsz rá.
Üdv: Laca 🙂
Kedves Laca!
Örülök, hogy ismét köreinkben látlak, és azt is, hogy olvasod tovább!
Többször meglátogattam az oldalad, szerettem volna valami újat olvasni tőled, de szomorúan tapasztaltam, hogy jelenleg nem írsz.
Remélem, nem valami betegség, (feltéve, hogy a munkát nem soroljuk ide) miatt nem írtál?
A hibákat természetesen javítani fogom, és köszönöm, hogy jelezted.
Bízom benne, hogy hamarosan olvashatok tőled valamit.
Üdvözlettel: János
Kedves János.
Ez a részlet is nagyon érdekes, és tetszik nekem. A bátor kislány mégis félt kicsit a hatalmas lótól,
de jó, hogy mégis megpróbálta, amit elkezdett.
Laca említette, hogy hibát talált. Én is találtam két apró hibát és egy javaslatom van. Ne használd azt a szót, hogy hátrébb, helyette inkább a Hátrább szót írjad. Csak tanácsként mondom, mert mások is használják.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Ezt a könyvet lassan befejezem, és örülök, hogy belekezdtem.
írás közben nagyon sokat tanultam a lovakról, a lovas életről. Mert bevallom amiket leírtam azokat én is mos olvastam a interneten, azért, hogy minél hitelesebben tudjam leírni. Remélem nem fárasztottam az olvasókat nagyon a szakmai részekkel. Igyekeztem feloldani az egyoldalúságot, az emberi kapcsolatokkal.
Örülnék, ha végig olvasnád, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.
Köszönöm a szóhasználati észrevételt, megfogadom a tanácsot, mert igazad van kimondva is szebben hangzik a "hátrább".
Üdvözlettel: János
Kedves János! Annyira élethű! Ott vagyok én is, szinte érzem az orromban az ismerős illatokat. Petra ösztönös tehetség, vannak ilyenek. Én is azt mondtam mindig, ha kérdezték: tudsz lovagolni? – hogy igen tudok, bár még nem próbáltam. Ez még Gödöllő és a Tangazdaság előtt volt. Én azért persze messze nem voltam őstehetség. Nagyon olvasmányos, érdekes! Üdv: én
Kedves Bödön!
Örülök, hogy azt írod, életszerű, mert nekem amíg el nem kezdtem írni ezt a történetet, addig a lószereteten kívűl semmi nem volt egyértelmű. Már nekem is van fogalmam a lovardai életről.
Remélem a folytatás is tetszeni fog.
Üdvözlettel: János