19. fejezet
– Petra ébresztő – szólt be László saját szobájába, ahol a kislány még mélyen aludt.
– Már reggel van? – kukucskált ki a takaró alól Petra.
– Annyira, hogy menned kellene reggelizni. Én már végigjártam az összes lovat. Eligazítottam az oktatókat, kiadtam a mai munkát az istállófiúknak.
– Jót aludtam, lovakról álmodtam – kelt föl Petra, nehogy lemaradjon a reggeliről.
– Délelőtt bemegyünk anyukádhoz. Remélem, hamarosan kiengedik. Délután pedig ismét lovagolhatsz Rozsdáson – vázolta a napi programot László.
– Akkor sietek reggelizni, hogy minél előbb indulhassunk anyuhoz – örvendezett Petra.
Egy óra múlva már a kórterem ajtónál voltak. László bekopogott, de meg sem várta az engedélyt, már nyitotta is.
– Szia, Éva – köszönt elsőnek, aztán előre engedte Petrát.
A kislány odaszaladt és megölelte anyját. Fejét a mellére hajtotta.
– Mikor engednek haza? – kérdezte.
Mintha most nem érdekelné, hogy mit kérdezett a lánya, mérgesen nézett fel Lászlóra.
– Mit csináltál, én nem azt kértem, hogy keresd meg Károlyt – kezdte korholni a férfit. – Veszélyes ember.
– Elfogta a rendőrség, ez a lényeg. Nem?
– Ne bagatellizáld a dolgokat, elmesélte a nyomozó, hogy mi történt. – simogatta meg a mellére hajló kislány fejét. – Petra, menj le légy szíves a büfébe, hozz nekem egy narancslevet.
László már nyúlt is a zsebébe, hogy pénzt adjon a kislánynak.
– Hozzál nekem is! – mondta, és megvárta, hogy becsukja maga mögött az ajtót, majd odafordult Évához. – Nem volt semmi probléma az elfogáskor.
– Semmi? – kérdezte majdnem kiabálva Éva. – Neked a lövöldözés az semmi?
– Nem volt lövöldözés, csak egy lövés – ült le az ágy végébe László.
– Ha nem ilyen gyorsak a rendőrök, akkor lehet, hogy leszúr.
– Ezért nem mentem egyedül.
– Oda sem kellett volna menned – veszekedett tovább Éva. – Nem fogod fel, hogy nem lehetsz ilyen felelőtlen? Petrában kialakult rólad a jó apa képe, megszeretett téged. Nem akarom, hogy a lányom szíve összetörjön. Nem akarlak elveszíteni – ezt már olyan halkan mondta, hogy szinte csak a szája mozgásából olvasta ki László.
– Én sem – fogta meg Éva kezét, előre hajolt, és megcsókolta. Éva átölelte, és magához húzta, így súgta a fülébe: – Örülök, hogy nem esett bajod, és ne haragudj, hogy így letámadtalak. Szerencse, hogy apádnak helyén volt az esze, és hívta a rendőrséget.
– Igen, én bíztam meg, hogy telefonáljon. Igaz, azt mondtam, hogy csak akkor, ha tíz perc múlva nem érek vissza. Bevallom, már akkor le akart beszélni, hogy bemenjek a kukoricásba, amikor oda értünk. Sajnos nem hallgattam rá. Nagyon megijedtem, amikor eldördült a lövés. Azt hittem Károlynak van fegyvere, de ahogy megfordultam, láttam, hogy nála csak kés van. A rendőr csak azért lőtt a levegőbe, hogy eszébe ne jusson használni.
– Biztos lehetsz benne, használta volna. Szerencsére addigra oda értek – Éva kicsit eltolta magától Lászlót, hogy a szemébe tudjon nézni. – Ha tudom, hogy megkeresed Károlyt, soha nem mondtam volna meg, hogy hol bujkál. Már amikor megmentettél a részeg férfi támadásától, tudtam, hogy fontos vagy nekem. Reméltem, hogy egyszer, majd te is így érzel.
László elgondolkozva nézett Éva szemébe. Visszaemlékezett első találkozásukra, és arra, hogy a támadó még nem is került a látókörébe, amikor észrevette Évát, és már akkor megtetszett neki. A támadó meg kapóra jött, mert segített a megismerkedésben.
– Én már a támadás előtt felfigyeltem rád – vallotta be, és ismét megcsókolta, felbuzdulva azon, hogy az előzőnél sem tiltakozott. – Már akkor tetszettél nekem, ezért léptem fel olyan határozottan a támadó ellen. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy egy ilyen részeg elvegyen tőlem.
– Ti mit csináltok? – lépett be Petra két palack narancslével a kezében,
Éva azonnal abba hagyta László ölelését, és kicsit távolabb tolta a férfit.
– Csak megköszöntem, hogy elintézte Károly letartóztatását – hazudta lányának, de ez nem tévesztette meg Petrát.
– Akkor ti most, jártok egymással? – kérdezte, és közben nyújtotta az üdítőket.
László felegyenesedett, elvette a palackokat, és az egyiket Éva kezébe adta.
– Ez jó kérdés – nézett Petrára, utána anyjára. – Én szeretném.
Éva elvette az üdítőt, kinyitotta ivott belőle egy kortyot, mint aki húzza az időt, de aztán lányára nézett, és megkérdezte: – Zavart a látvány, ami fogadott, amikor beléptél?
– Nem – vágta rá azonnal Petra. – Örültem! Lesz igazi apukám? – kérdezte, bizakodva.
– Ne szaladjunk ennyire előre – fogta meg László kezét -, egyelőre mondjuk azt, hogy járunk, aztán meglátjuk mi lesz.
– Én benne vagyok – húzta magához a kislányt, és megölelte. – Örülök nektek, végre nem lesz olyan üres az életem.
– Holnap mehetek haza – váltott témát Éva. – Bejöttök értem, haza visztek? – kérdezte.
– Minden képpen jöttünk volna holnap is – válaszolt azonnal László -, és ha haza vihetünk, annak meg különösen örülünk. Igaz Petra?
– Igen – mondta Petra, de nem látszott az arcán a felhőtlen öröm. – Akkor már nem is mehetek a lovardába? – kérdezte.
– Dehogy nem – válaszolta László -, sőt lassan indulnunk is kellene, mert ebédre vissza kell érnünk.
– Utána lovagolhatok?
– Ebéd után csendes pihenő van – nézett az oktató szigorával László. – Ma egy idomár fog mesélni nektek a tóparton.
– Szia, anya – indult az ajtó felé Petra.
– Azért ilyen hirtelen nem kéne elszaladnod – nézett mosolyogva Lászlóra, Éva. – Biztos, odaértek az ebédre.
– Igen, de engem érdekel, amit az idomításról tanulhatok – visszaszaladt az ajtóból és megölelte anyukáját búcsúzás képpen, majd oda szólt Lászlónak: – Mehetünk.
– Szia – hajolt oda Évához László, és röviden megcsókolta. – Holnap hány órára jöjjünk érted?
– Dél előtt kész lesz a zárójelentés, szerintem, ha tizenegy órára bejöttök, akkor nem kell sokat várni rám.
László az ajtóból visszaintegetett. – Holnap időben itt leszünk – mondta. – Várnék rád, akár órákat, napokat is – de ezt már nem mondta ki hangosan.
Ebéd után a gyerekek a szokott helyen gyülekeztek csendesen, mivel ennek a foglalkozásnak csendes pihenő volt a neve. Kíváncsi tekintettel nézték az asztal végéhez érkező előadót. A rövid barna hajú, sportos testalkatú, fiatalember, hanyagul ledobta az egyik pad végére a táskáját, majd körbe jártatta szigorú tekintetét a gyerekeken. Határozott fellépése kicsit meglepte, vagy inkább megijesztette a hallgatóságát. Igyekeztek nem a szemébe nézni. Mindenki gyorsan talált valami elfoglaltságot, más irányban, mint ahol az előadó állt.
– Látom, egy kicsit megijedtetek – kezdte előadását az idomár. – Látjátok, ennyire fontos a fellépés, és nem csak előttetek, hanem a lovak előtt is.
A gyerekek kezdtek rá figyelni, már nem volt annyira ijedt a tekintetük.
– Na így már sokkal jobb – mondta az előadó, és a hallgatóságára mosolygott.
Erre a mosolyra mindenkiben feloldódott a feszültség, már félelem nélkül néztek a fiatalemberre.
– Veletek, sokkal egyszerűbb, mint a lovakkal – nézett körül. – Ti értitek, amit mondok, és nem csak a testbeszédemet figyelitek. Sajnos a lovak nem értik az emberi beszédet, ezért nekik érzéseket kell sugallni. Első és legfontosabb feladat felkelteni az érdeklődésüket – nézett végig hallgatóságán, és megállapította:- Veletek egyszerű volt a dolgom. Úgy látom, hogy már mindenki rám figyel, és egyre kíváncsibb, hogy mit mondok ezután.
Az asztal végétől elindult balra, és kezdte körbe sétálni a gyerekeket. Magában mosolyogva nézte, hogy már minden szempár követi, akárhova megy.
– A lovak kíváncsi állatok, nekünk ezt kell kihasználni – kezdte a mesélést.
Nem az volt a szándéka, hogy idomárt neveljen a gyerekekből, csak az, hogy érdekes dolgokat meséljen nekik.
– Ha azt akarom, hogy rám figyeljen, akkor a legfontosabb, hogy minden zavaró körülményt kizárjak. Nem lehet a közelben semmi, ami eltereli rólam a figyelmét. Azt azért tudnotok kell, hogy minden ló, vadlónak születik. Amikor már rá ülhettek, és azt csinálják, amit a zablán keresztül, vagy a csizmaszárral üzentek nekik, akkor már idomítottak. Azt nekünk köszönhetitek.
Néhányan az asztalra hajtották a fejüket, de a szemük folyamatosan követte az idomár mozgását.
– Amikor először találkozom, a csikókorból kinőtt lóval, fontos elérni nála, hogy befogadjon a ménesébe, méghozzá úgy, hogy elismerje, én vagyok a vezérmén.
– Ezt, hogy éri el? – kérdezett közbe Petra.
– Általában nem egy bonyolult feladat, köszönhetően annak, hogy az ember azért okosabb nála – kezdett válaszolni a kérdésre. – Lehetőleg egy kisebb karámban kezdek vele foglalkozni, mert így mindig a közelemben van, nem tud nem figyelni rám. Elkezdem hajtani körbe-körbe, megpróbálom elérni, hogy tartson tőlem. Megijeszteni nem szabad, csak azt kell megtanulnia, hogy én vagyok a főnök. Ezt addig csinálom, amikor látom, hogy már csak engem figyel. Ekkor abba hagyom a kergetését, és elvonulok egy kicsit távolabbra tőle, és hátat fordítok neki. Mivel kíváncsi természete van, először nem érti, miért hagytam abba. Ki akarja deríteni, ezért oda fog jönni hozzám. Valahogy jelezni fogja, hogy itt van. Megböki a hátam, vagy elém sétál. ekkor már tudom, hogy hajlandó tanulni tőlem.
Amíg a gyerekek nagy odaadással hallgatták az idomár előadását, László, és Géza felnyergelték a pónikat, és Rozsdást a hamarosan kezdődő osztálylovagláshoz. A vezetőszárat nem készítette elő, mert úgy döntött, hogy Petra az előző alkalommal bizonyította, hogy elboldogul egyedül Rozsdással.
8 hozzászólás
Kedves János!
Semmit nem tudok a lovakról, és az, hogy "fontos elérni nála, hogy befogadjon a ménesébe, méghozzá úgy, hogy elismerje, én vagyok a vezérmén", nagyon felcsigázta a kíváncsiságomat. Aztán kifejted, és én megint tanultam valamit. 🙂
Üdvözlettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Örülök, hogy tudtam újat mondani. Ha sikerül elérnem, hogy aki olvassa, késztetést érezzen arra, hogy felkeressen egy lovardát, akkor már nem dolgoztam hiába.
Egyre több lovarda van az országban, biztos vagyok benne, hogy a közeledben is találsz. Nagyon jó kikapcsolódás az is, ha csak sétálok egyet a lovak között.
Javaslom egyszer próbáld ki, üdvözlettel: János
Üdvözletem, János!
Többek között azt szeretem ebben a történetben, hogy sok szereplőt mozgatsz benne. Nem ragadsz le egy-két figuránál, hanem újabb és újabb arcok bukkannak fel, ráadásul mindnek jól meghatározható, elkülöníthető egyéniséget kölcsönzöl. Arról már nem is szólva, hogy minden kis epizód tartalmaz valamilyen értékes információt a lovakról.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Minden eddig írt művemben több szereplő volt. Talán ebben van a legkevesebb. Így lesz a történet érdekes, és minden rész új, élményeket nyújt.
Örülök, hogy olvasod a folytatásokat, köszönöm a hozzászólásodat.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Szóval, így történt! László bátor ember, de könnyen baj érhette volna. Reménykedtem, h Évával való kapcsolatuk szorosabbá válik, s lám, így lett! A lovardai élet, az idomítás apró titkai nagyon érdekesek! Folytatom, megyek tovább! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Bonyolódik az élet a lovardában, és azon kívül is. Lesz még pár érdekes esemény, és fordulat.
További jó olvasást, üdvözlettel: János
Kedves János!
Végre eljutottam addig, hogy az abba hagyott könyvedet tovább olvassam. Nagyon érdekes, ahogy
ezt a különös témát ilyen érdekesen tudod továbbadni nekünk. Mióta nem olvastam, nagy fordulat
állt be, a szereplőidet tekintve. Nagyon érdekel, hogy folyik tovább. Amikor tehetem, megint folyytatom,
majd csak utolérem magam.
Érdeklődéssel olvastam nagyon jól összeállított regényrészletet:
Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy ismét időt szakítottál erre a műre. Remélem a további részek is elnyerik tetszésedet.
Üdvözlettel: János